Turzó Ádám Pál

Turzó Ádám Pál

elemző

Ádám a Portfolio-nál a pénzügy divízió tagjaként a pénzügyi informatika/fintech területért felelős elemzőként dolgozik, kiemelten foglalkozik a bankszektor digitalizációjával, az elektronikus fizetések jövőjével, a nemzetközi fintech trendekkel. 2016-ban Junior Prima díjat kapott. Az újságírás mellett a konferenciaszervezés tartalmi részében is aktívan részt vesz, valamint 4 évig címlapszerkesztőként hangolta össze a szerkesztőség munkáját. Előbb a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szociológia BA, majd a Közgazdaságtudományi Karán pénzügy mesterszakon szerzett diplomát.
Kapcsolatfelvétel
Cikkeinek a száma: 551

MKB Bank: Magyarországra hozzuk a nyílt bankolást

Lezárult a rendszercsere stabilizációs időszaka, az átállás megtörtént, az új számlavezető rendszer előnyei kezdenek előbújni. Az átállást, bár valóban voltak a stabilizációs időszakban hibák, sikeresnek nevezhetjük - mondja Hetényi Márk, az MKB Bank Stratégiai, Digitális és Retail felelős vezérigazgató-helyettese. A bank új szolgáltatásokkal készül az azonnali fizetési rendszerre, illetve a PSD2 és a nyílt bankolás jegyében globális nyílt sztenderdeken alapuló API-kat fog indítani a közeljövőben.

Gerendai és szigetes társai világraszóló magyar sikersztoriba szállnak be

Gerendai Károly és a Szigetben meglévő tulajdonostársai most egy teljesen új területen, a fintech világában próbálnak szerencsét azzal, hogy részesedést vettek a Kő Róbert által vezetett Dorsumban. A 3 éve nemzetközi terjeszkedésben lévő Dorsum külföldön elsősorban digitális vagyonkezelési megoldásokat fejleszt bankoknak, a mostani befektetésből a cég további nemzetközi terjeszkedést finanszíroz majd, megtartva a korábbi core bizniszét. A Costes brandet építő párossal a Dorsum terveiről, a befektetés mögötti üzleti megfontolásokról és a Costes jövőjéről beszélgettünk.

Új magyar sikersztorin dolgozik a hazatérő fintechguru

Vinnnai Balázs IND-alapító visszatér Magyarországra, a banki értékesítést digitalizáló WUP elnökeként és befektetőjeként segíti a cég növekedését, nemzetközi terjeszkedését. A fintech felforgatók bankokkal kötött barátsága csak átmeneti állapot, a challengerek hamarosan újult erővel teszik próbára a pénzintézeteket, akik pedig könnyen közműszolgáltatóvá válhatnak. A fintechguruval többek között bigtechekeről és fintechekről, digitális transzformációról, agilis módszertanról és a Codecoolról is beszélgettünk.

Nagy újításokra készül a Budapest Bank: új netes azonosításról is tárgyalnak

A Budapest Bank hamarosan készpénzbefizetésre is alkalmas ATM-eket vezethet be, új netes kártyás fizetési azonosítást indíthat el, prepaid bankkártyákat bocsáthat ki. Mindezt a bank kártyarendszerének cseréje teszi lehetővé, ami miatt jövő hétre több napos leállást is beterveztek. Ezen kívül a teljesen online hitelek és az online számlanyitás felé is nagy lépést tesznek a projekttel. Első körben a videóbankos online számlanyitás lesz elérhető a banknál, a netes azonosítás területén alternatív digitális megoldásokat is keresnek, és erről meg is kezdték a tárgyalásokat - árulta el lapunknak Tóth Viktor, a Budapest Bank üzleti vezérigazgató-helyettese.

Közeleg a sárga csekk nagy ellensége, így fizethetsz vele

A sárga csekk a készpénzhasználatot ösztönzi, se nem olcsó, se nem kényelmes, mégis a mai napig tömegek használják főleg rezsiszámlák befizetésére. Pedig több alternatívája is van már, és jövőre az azonnali fizetési rendszer egyik új tranzakciós típusa, a fizetési kérelem is beszáll a sárga csekkek nagy versenytársai közé.

Hova tűnnek el a kártyaterminálok a boltokból? - Ez zajlik a háttérben

Hova tűnnek el a kártyaterminálok a boltokból? - Ez zajlik a háttérben

Pörög a kártyás fizetés, ami részben a kormány készpénzmentesítő POS-telepítési programjának, és az erre elköltött közel 5 milliárd forintnak is köszönhető. Ugyanakkor az első körben kihelyezett 30 ezer szuperolcsó termináltól összességében csak 18,5 ezerrel nőtt a boltokban üzemelő terminálok száma. A második kör épp most indulhat be, de a számokon egyelőre ez is csak kis részben látszik, alig 10 ezerrel nőtt az idei első félévben a POS-terminálok száma. Megnéztük, mi állhat az első ránézésre furcsa eltérés hátterében.

Nagy dobás az Uniqától: ilyen még nem volt Magyarországon

Nagy dobás az Uniqától: ilyen még nem volt Magyarországon

Új márkát indít az Uniqa, a Cherrisket, amely az ígéret szerint az alapjaitól gondolja újra a biztosítási modellt az értékesítési folyamattól kezdve a kárrendezésig. A Spotify-hoz hasonlóan havidíjas alapon működik, a szerződéskötés chatboton keresztül történik, a kárredezés - amikor szükség van rá - online videós kapcsolattal megy. A kockázatközösséget egy belső valutával, cseresznyékkel ösztönzik arra, hogy csökkentsék egy esetleges balesetek kockázatát. A részletekről Kurtisz Krisztián, az Uniqa vezérigazgatója beszélt lapunknak.

Szép csendben nagy dobás készülődik a magyar befektetéseknél

Szép csendben nagy dobás készülődik a magyar befektetéseknél

A tőzsdézés digitalizációja óta nagyítóval kell keresni a fintech újításokat a befektetési piacon. Pedig a fintech vihar egész üzletágakat formál át, piacokat rendez újra. A fejőstehénnek számító befektetési piacon senkit nem kényszerít arra sem a verseny, sem a szabályozók, hogy innovációs projektekbe fogjanak, és még az alacsony hozamkörnyezet is elaltatta a szereplőket. Átfogó körképünk készítésekor viszont több életképesnek tűnő magyar fintech kezdeményezéssel is találkoztunk.

Dagad az átverős ingatlanos botrány: gyűlnek Kéró Juci haragosai

Tovább pörög a Kéró Juci-ügy, már több mint 400 taggal rendelkezik az a Facebook-csoport, ahol B. Judit lehúzós bizniszéről gyűlnek az információk. A spanyolrszági magyaroknak pár száz eurós havi törlesztőért álomházat ígérő ingatlanos ügyfelenként 500-1500 eurót tett zsebre, és van, aki az előre befizetett foglalójának is bottal ütheti a nyomát. Mint kiderült, Kéró Juci jobbkeze F. Zoltán volt, akiről szintén meredek sztorik terjednek a károsultak között.

Ördögi készpénzes csapdában Magyarország, itt a kormány mentőterve

Ördögi készpénzes csapdában Magyarország, itt a kormány mentőterve

Megjelent a kormány készpénzmentesítő terve, mely szerint a nagyvállalatoknál és állami intézményeknél a bérkifizetéseket elektronikus útra terelik, az állami intézményekbe bankkártya-terminálok kerülnek, korlátozzák a vállalatok készpénzes fizetését, a kártyás fizetést a boltok jó részében kötelezővé teszik. A nyugdíjak kötelező számlára utalása még nem került bele a kétéves tervbe, pedig ez szólhatott volna igazán nagyot. A készpénzmentesítő lépésekre óriási szükség van, mert a gazdaságunk valósággal fuldoklik a készpénzben. Megnéztük, mennyire nagy a baj, és mire készül a kormány.

Soha nem látott ötletet dobtak be, amely felforgathat egy teljes iparágat

Soha nem látott ötletet dobtak be, amely felforgathat egy teljes iparágat

A biztosítási iparágat fenekestül felforgathatja egy alig két éve a piacra lépett startup, amely más insurtech cégekkel ellentétben teljes biztosítási licenccel rendelkezik: ez a Lemonade. Ügynökeik nincsenek, gyakorlatilag a szerződéskötéstől kezdve a kárszakértésen át a díjfizetésig minden digitálisan megy a cégnél, és egy újfajta éves visszatérítéssel csábítják magukhoz az ügyfeleket. A cég egy soha nem látott üzleti modellt vezetett be, ami kritikusai szerint nem működhet, az alapító-vezérigazgató azonban ezt másképp látja.

Valakik milliárdokat ölnek a készpénz totális kinyírásába

Valakik milliárdokat ölnek a készpénz totális kinyírásába

A befektetők az egész világon megőrülnek a fizetési iparág cégeiért: 2017 rekordév volt a felvásárlások terén, ráadásul az év eddigi részében nagyobb értékben történtek felvásárlások a szektorban, mint tavaly egész évben. A kockatőkések öntik a pénzt a szektorba, a tőzsdén forgó cégek részvényeinek árfolyama pedig száguld, és nem véletlenül. Aki buborékra gyanakszik, jobb, ha számba veszi, hogy a nagy fejlett piacokon is óriási bővülési lehetőséget jelent, hogy még mindig készpénzben úsznak a gazdaságok.

Lecserélik a forintot: íme a régi és az új bankjegyek

Lecserélik a forintot: íme a régi és az új bankjegyek

A minap jelentette be az MNB, hogy a jelenleg forgalomban lévő 500 forintos bankjegyet is bevonják, ezzel a végéhez ér a forint bankjegyek cseréje. Az új bankjegysorozat élénkebb, modernebb színeket kapott, de a külsőségeken kívül egy sor új, nehezebben hamisítható biztonsági elemmel nyomják a bankókat. Egymás mellé téve a bankjegyeket elmondható, hogy egyáltalán nem összetéveszthetőek egymással a régi és az új sorozat bankjegyei. Összegyűjtöttük egyetlen képen, hogyan néznek ki a régi és az új bankjegyek, és hogy milyen ütemben vonják ki a régieket a forgalomból.

Új mobilbankot fejleszt a Gránit Bank

Az idei első félévben a Gránit Bank közel 1 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el, hitelállománya több mint 11 százalékkal nőtt, a vállalati hitelek folyósítása ezen belül közel negyedével bővült. A versenyképesség megtartásához a hagyományos banki folyamatoknak jelentősen gyorsulniuk kell és az új technológiák beépítése elkerülhetetlen, de Hegedüs Éva a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója hisz a bankrendszer innovációs képességében. Tavaly indították el a videóbankos online számlanyitási szolgáltatásukat, jelenleg már az új bankszámlák közel 40 százalékára ezen keresztül szerződnek az ügyfelek. Hegedüs Éva azt is elárulta, hogy a Gránit Bank hamarosan egy új mobilbanki megoldást vezet be.

Közeleg a változás Magyarországon, amibe beleremeghet a bankrendszer

Közeleg a változás Magyarországon, amibe beleremeghet a bankrendszer

Magyarországon jövő januártól kopogtathatnak a bankoknál a fintechcégek: a megújított pénzforgalmi irányelv (PSD2) szerinti engedéllyel rendelkező külső szolgáltatók ettől kezdve szabályozott módon csatlakozhatnak a bankszámlánkhoz. Például olyan appot fejleszthetnek, amivel minden bankszámlánkat egy helyről kezelhetjük, és vadiúj mobilos és online fizetési megoldások is jöhetnek, amelyekkel közvetlenül a bankszámlákról költhetjük el a pénzt, még kártya sem kell hozzá. Elmagyarázzuk, miért fontos az új pénzforgalmi irányelv, milyen újításokat hozhat, milyen fogalmakat érdemes ismerni és hogyan rendezheti át a pénzforgalmi piacot.

Nagy mentés a kormánytól: átszabják a készpénzgyáros adót

Nagy mentés a kormánytól: átszabják a készpénzgyáros adót

2019. január 1-jétől változik a pénzügyi tranzakciós illeték szabályozása: 20 ezer forintig minden lakossági átutalás mentesül az eddigi 0,3%-os pénzügyi tranzakciós illeték alól. A lépésre kétséget kizáróan a jövőre induló azonnali átutalási rendszerre épülő új szolgáltatások miatt került sor, hogy ezzel is ösztönözzék az új típusú elektronikus tranzakciókat. Bár a kormány a 20 ezer forintos korláttal nem volt túl nagyvonalú, de legalább a minimum elvárást teljesítette. Most az a nagy kérdés, a banki árazás miképpen változik: ezt az adócsökkentést a bankok lenyelik, vagy eléri célját a változtatás, és olcsóbban fogunk utalni jövő év elejétől.

Új pénzügyi rendszer jön, 6000 forintba kerülhet a korlátlan átutalás

A bankok tavaly 500 milliárd forint pénzforgalmi bevételt értek el, ebből 123 milliárd forint közvetlenül az átutalásokhoz kötődött. Ez az a bevétel, aminek a beszedését teljesen át kell szabniuk, ha életképes szolgáltatásokat akarnak fejleszteni a 2019 nyarán elinduló azonnali átutalási rendszerre. Márpedig a szabályozói elváráson túl az üzleti logika is ezt diktálja. Durva becslésünk szerint egy korlátlan átutalási csomag nagyjából évi 5-6 ezer forintba kerülhetne a lakossági ügyfeleknek a pénzforgalom jelenlegi bővülése mellett.

Eljött az új világ: mostantól kincsként őrzik az összes adatunkat

Ma lépett életbe a GDPR, vagyis az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete, amely új világot hoz az adatkezelésben az egész unión belül, sőt, az olyan cégek is érintettek, akik uniós állampolgárok adatait kezelik. Bár a kkv-k a bírság alól felmentést kapnak Magyarországon, ez nem jelenti sem azt, hogy minden adatkezelőre ne vonatkozna már mostantól a rendelet, sem azt, hogy a kkv-k megúsznák a megfelelést. Mi pedig készüljünk fel az új világra, amikor el kell majd olvasnunk, és értelmeznünk is kell, hogy mit tesznek a cégek - a Google, a Facebook és társaik - az adatainkkal. Összeszedtük a legfontosabb részleteket a GDPR-ról.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Holdblog

A személyes szorzónk

Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.