Két magyar cég is nyert a legrangosabb európai fintech versenyen!
A londoni Finovate nevű fintech cégeknek rendezett versenyen két magyar cég is "Best of show" díjat nyert el néhány perccel ezelőtt: a Dorsum és a Wup érdemelte ki a díjat.
A londoni Finovate nevű fintech cégeknek rendezett versenyen két magyar cég is "Best of show" díjat nyert el néhány perccel ezelőtt: a Dorsum és a Wup érdemelte ki a díjat.
A bankolás Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is drága, még forintban kifejezve is jobban fáj nekünk a pénzforgalom, mint egy dán, svéd, vagy éppen francia banki ügyfélnek - állapították meg az MNB elemzői. Az itthoni árazási struktúra igazi hungarikum, amit viszont a kalocsai paprikával vagy a tokaji borokkal ellentétben jobb lenne örökre elfelejteni.
Yves Mersch, az EKB igazgatótanácsának tagja szerint az azonnali fizetési rendszerek alkalmasak a kártyatársaságok régóta tartó duopóliumának megtörésére, a keresedők a bankkártyák alternatíváját láthatják ebben. Mersch az egységes európai fizetési piac (SEPA) eddigi kudarcairól, és a lehetséges megoldásokról is beszélt.
Január 1-jétől a bankok már nem csak távolról, hanem akár nem valós időben - például egy videóval vagy képpel - is azonosíthatják az ügyfeleiket. Ez azt jelenti, hogy akár egy rövid videó vagy fotó elkészítésével, néhány adat megadásával, valamint egy személyi okmány befényképezésével is bankszámlát nyithatunk anélkül, hogy be kellene térnünk egy bankfiókba.
Magyarországon idén nyáron indul el az azonnali fizetési rendszer, amitől elviekben azt várhatjuk, hogy érdemben csökken a készpénzhasználat. De ez csak akkor következik be, ha ütős szolgáltatásokat építenek rá a bankok vagy éppen más, például PSD2-es pénzforgalmi szolgáltatók. Indiában, ahol már évek óta működik azonnali fizetési rendszer, a Facebook, a Google, a helyi bankok és fizetési szolgáltatók is rárepültek a rendszerre, megnéztük, mi sült ki ebből.
Az úgynevezett dinamikus árazás lényege, hogy az online világban a kereslet függvényében real-time drágul egy termék vagy szolgáltatás, ezzel a gyakorlattal például a repülőjegyek vásárlásánál találkozhatunk. Ugyanakkor már többször felmerült a gyanú, hogy egyesek a böngészési adatokat is felhasználják arra, hogy magasabbra srófolják az árakat, de a szolgáltatók állítása szerint ez csak városi legenda. A minap egy érdekes esetbe futottunk bele, ezúttal nem repülőjegy, hanem egy mobilvásárlás esetében.
2018 végén mindössze 1,7 százalékkal kerültek többe a pénzügyi szolgáltatások, mint 2017 végén. Ennek az eseménytelen időszaknak két fontos szabályozói változás vethet véget idén: a tranzakciós illeték csökkentése és az azonnali átutalási rendszer indulása.
Kialudtad magad? Gyorsan hajtasz? Mennyit dolgozol? Mindezek alapján megmondja a biztosítód, mennyire élsz kockázatos életet, és ez fogja meghatározni, év végén mennyi pénzt kapsz vissza felelősségbiztosításod évközben befizetett díjából. A forradalmi újításokat bevezető lichtensteini One Insurance digitális biztosítót felvásárolta a közelmúltban egy innovatív online alkuszcég, a svájci Wefox, amely gőzerővel terjeszkedik, és egyre több országba viszi el a One újításait.
A bankok múlt pénteken - a Magyar Államkincstár hibája miatt - tovább nyitva tartották rendszereiket, hogy a több csomagban, a normál zárás után is a bankokhoz érkező nyugdíjátutalásokat jóváírják az ügyfelek számláján. Több bank alkalmazottai túlóráztak is emiatt, a szokásos üzemidőt kitolták. A nyugdíjak a nekünk küldött banki válaszok szerint már pénteken a számlákra kerültek így, igaz, az erről szóló sms-eket sok esetben csak hétfőn kapták meg az ügyfelek. A MÁK ugyan jogszabályi határidőre teljesítette az átutalásokat, de amelyik nyugdíjasnak nem volt kártyája, az a MÁK hibája miatt - ha nem kereste fel valamelyik korltozott számban rendelkezésre álló, hétvégén is nyitva tartó fiókot- legkorábban hétfőn juthatott a pénzéhez péntek helyett.
Január 1-jével a 20 ezer forint alatti tranzakciókra nem szed tranzakciós illetéket az állam. Megnéztük, átadták-e a bankok ezt a kedvező adóváltozást az ügyfeleiknek, és meglepő eredményre jutottunk.
Januártól a 20 ezer forint alatti átutalásoknál már nem szed tranzakciós illetéket az állam, ugyanakkor további csökkentésre legkorábban jövőre számíthatunk. A piac azt mondja, a kormánynak ezt a jól tejelő fejőstehenet kellene pihentetnie, és lehet, hogy hosszabb távon ez még segítene is a költségvetés hizlalásában.
Eddig példátlan módon reggelre nem érkeztek meg a nyugdíjak a számlákra, az Államkincstár azonban nyugtat: még ma a számlákon lesznek a várt összegek. Piaci forrásból most úgy értesültünk: a MÁK véletlenül rossz értéknappal küldte be a tranzakciókat a GIRO éjszakai rendszerébe, ezért nem érkeztek meg reggel a nyugdíjak. A MÁK nem erősítette meg, de nem is cáfolta értesülésünket. Lapunknak küldött tájékoztatásuk szerint a postai kifizetések a korábban közölt 14-e helyett 16-án indulnak el, a MÁK 14-én csak beadja a postai megbízásokat.
Mi csak álmodhatunk egyelőre arról, ami Kínában vagy Svédországban már problémát okoz: az elektronikus fizetések olyan szinten terjedtek el a vásárlók körében, hogy a készpénzt már nem minden boltban hajlandóak elfogadni. Pedig Kínában egyenesen törvényellenes, ha egy boltban a készpénzt nem fogadják el fizetési eszközként, míg Svédországban és Magyarországon elviekben akár erre is volna lehetőség. Vannak, akik a digitalizált pénzügyekből reménytelenül kiszoruló idősekért aggódnak, a svéd jegybank pedig arra hívja fel a figyelmet, egy válság idején nagy bajt okozhat, ha a jegybank adósságának minősülő készpénz híján a bankrendszer kezében összpontosul egy ország teljes pénzforgalma.
Az elektronikus forgalmat támogató kormányzati POS-terminál program mindeddig érdekes számokat eredményezett: több boltban fogadnak el bankkártyát, de kevesebb POS-terminál üzemel a kereskedőknél. Jövő év márciusáig minden bizonnyal komoly kampányra számíthatunk a bankoktól a programban. Részben ennek köszönhetően kitart a bankkártyás forgalom bővülése, de még mindig 1,3-szor több pénzt veszünk fel a plasztikokkal, mint amennyit költünk velük.
Január 1-től a GIRO Zrt. csomagárazásra tér át az átutalásoknál: a bankok előző egy éves időszakban forgalmazott tranzakció-darabszámuk alapján fizetnek fix rendszerhasználati díjat, havi részletekben. Jövőre emellett a lakossági átutalások 20 ezer forintig illetékmentesek lesznek, ezzel a két lépéssel már minden adott ahhoz, hogy a bankok csomagárazásra álljanak át a lakossági átutalásoknál. Nagy szükség is volna erre, már ha a bankok versenyképes készpénzkímélő fizetési szolgáltatásokat akarnak bevezetni a jövőre induló azonnali fizetési rendszerre épülve.
2019. július 1-jétől a hazai forint átutalásaink legfeljebb 5 másodpercen belül, 0-24 órában, a hét minden napjában célba érnek, ennek érdekében a háttérben a bankok és a központi rendszert üzemeltető Giro oldalán már javában tesztelik a rendszert és a csatlakozásra készülnek. A Giro segítségével összeszedtük a legfontosabb eddig elért mérföldköveket és a jövő júliusig tartó menetrendet.
Az 5G technológia exponenciális ugrásnak felel meg a mobil adatátvitelben, amely valóságos forradalmat robbanthat. Ez lesz az önvezető járművek alapinfrastruktúrája, és hamarosan eljön az a világ is, amelyben 7 másodperc alatt töltünk le egy HD-filmet. Az 5G-vel egyszerre "két helyen" lehetünk egy időben: szinte azonos időben tudunk irányítani eszközöket kilométerekkel távolabb is - mondja Kaszás Zoltán, a T-Systems vezérigazgatója, akivel a magyar kkv-k digitalizációjáról, a zalai tesztpályáról és a cég idei terveiről is beszélgettünk. Hasonló témákról is szó lesz holnap a T-Systems éves rendezvényén, a Symposiumon.
Néhány hónapon belül érkezik a távoli azonosításról szóló rendeletmódosítás - árulta el kérdésünkre Biró Gabriella, az MNB informatikai felügyeleti főosztályának vezetője. A bankoknak az ügyfelek azonosítására a korábbinál rugalmasabb, a kockázatarányosság elve alapján lépcsőzetesen egymásra épülő követelményrendszert alkotnak meg. A pénzintézetek számára jelentős anyagi megtakarítást is jelenthet a távazonosítás lehetőségeinek kiszélesedése.
Rugalmasabb, gyorsabb termékfejlesztés, összhang az informatikai és az üzleti terület között, transzparencia, hatékony szervezet. A nagyvállalati, banki, biztosítói vezetők ezt nyerhetik azzal, ha a szervezetet az alapoktól agilis működésre állítják át. Ez azonban nem megy egy csapásra, évek kemény munkájába telik, mire valóban agilissá válik egy szervezet. Nőthig Dániellel, az edUcate társalapítójával, csütörtöki Banking Technology konferenciánk előadójával beszélgettünk a témában.
Magyarországra jön a készpénzmentes skandináv országok egyik vezető fintechguruja, Daniel Döderlein, az Auka alapító vezérigazgatója. Döderlein hozta létre az egyik olyan norvég mobilfizetési szolgáltatást, amely révén ma az országban a fizetések 65 százaléka mobilon keresztül zajlik. Szerinte a magyar bankoknak vészesen fogy az ideje arra, hogy egy jól működő alternatívát hozzanak létre a készpénzes és kártyás fizetésre, máskülönben a PSD2-vel a fizetési piacra lépő bigtechek egyetlen nap alatt elveszik a bankok bizniszét. Csütörtöki Banking Technology konferenciánkon az Auka új, európai mobilfizetési megoldásáról, és arról beszél majd, hogyan lehet mindezt az azonnali rendszerre ültetni.
Az év vége közeledtével a családi összejövetelek nem csak a szeretetről és a közös pillanatokról szólnak, hanem...
Szombatonként kiteszek egy-egy régi cikket, amit sokan nem olvastak, pedig a hasznukra lehet. Ez a cikk közel tizenegy...
Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk...
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! 10 tuti tipp, hogy sikeresen eladd az ingatlanodat! Eladó az otthonod? Akkor...
Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak...
Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet...
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?
Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.