Magyarország 2024-ben veszi át a kormányt az Európai Unióban, a kormány pedig meghatározza, hogy kik és milyen feladatokat vállalhatnak majd jövő júliustól. Varga Judit és Rogán Antal miniszterek felelnek majd a lebonyolításért.
Akadémikusok szerint csak a jéghegy csúcsát faragta le az Orbán Viktor vezette kormány azzal, hogy a miniszterek kiléptek az egyetemi vagyonkezelő alapítványok éléről. A Portfolio információi szerint az Európai Bizottság sem elégedett a lépéssel, de egy jogállamisági jelentés is kevésnek tartja ezt a lépést. Az új összeférhetetlenségi szabályokat hazai kutatók sem tartják megfelelőnek.
Az Európai Beruházási Bank új alapot hozhat létre az amerikai inflációcsökkentő törvény által kínált támogatások ellensúlyozására. Mindez erősítheti az Európai Unió válaszlépését, amely új támogatási modellekkel vágna vissza az Egyesült Államoknak, hogy megelőzze a cégek kivonulását.
Az Európai Bizottság jóváhagyja a Samsung SDI akkumulátorgyártó létesítménye számára nyújtott, 89,6 millió eurós (közel 34 milliárd forintos) magyar beruházási támogatást. A CATL debreceni üzemlétesítésének ügyében viszont nem döntöttek még.
Az Egyesült Államok az év elejével felmondta a magyar-amerikai kettős adóztatás elkerüléséről szóló adóügyi egyezményét Magyarországgal szemben, ami kedvezőtlen következményekkel járhat - többek között - a magyar pénzügyi befektetőknek, akiknek a portfóliója amerikai értékpapírokat is tartalmaz. Viszont Fajcsák Gábor, az RSM Hungary Adóüzletágának vezetője szerint több félreértés is terjed a várható hatásokkal kapcsolatban.
Megkapta az Európai Bizottság a magyar kormány Erasmus és Horizont-programok kiszabadításáért tett vállalásait. Azonban úgy tudjuk, hogy elsőre nem találták elégségesnek a közérdekű vagyonkezelő alapítványoknál felajánlásokat. Az uniós támogatások lehívásához szükséges igazságügyi reformnál folynak a tárgyalások, de várják Varga Judit szakminisztertől a legújabb javaslatokat. Február elején az OECD is megkezdte a magyar lépések értékelését, és március elején sorra utazhatnak ki a magyar miniszterek. A határidő viszont egyre jobban szorítja az Orbán-kormányt, a legutóbbi kormányzati befektetői prezentáció is első féléves lezárással számol.
A kormány közzétette rendelettervezetét a pedagógus előmeneteli rendszer hatálya alá tartozók eredetileg 20 százalékos ágazati bérpótlékának további 10 százalékos emelésének költségvetési fedezetigazításáról. Az önkormányzatoknak és egyházaknak is forrásokat biztosítanának a szükséges kiadásokhoz. A szociális ellátóknál is változnak a számok.
Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete a háború évfordulójára küldött üzenetében biztosította Ukrajnát országa támogatásáról és együttérzéséről. David Pressman megköszönte Magyarországnak is, hogy határain fogadta a konfliktus elől menekülőket. Viszont kifogásolja, hogy Orbán Viktor kormányfő évértékelőjében míg bírálta az Egyesült Államok több tisztviselőjét a háború miatt, Vlagyimir Putyin felelősségét nem említette.
Továbbra is megpróbálja tárgyalóasztalnál rendezni az amerikai inflációcsökkentő törvény (IRA) miatt kipattant konfliktust az Európai Bizottság. Valdis Dombrovskis március elején utazik Washingtonba, hogy engedményeket taposson ki az EU-s cégeknek.
Szinte minden korlátozást felold a kormány, hogy a hazai földgázkitermelést felpörgesse. Minden gáztermelést fokozó intézkedést kiemelt beruházássá nyilvánítanának, így a legtöbb engedélyeztetési eljárás alól felmentenék az egyes projekteket. Magyarország egyelőre az utolsó uniós országok között még tud vezetékes orosz földgázt venni.
Az egész Európai Unióban romlott a jogállamisági helyzet, több tagállamban is negatív folyamatok indultak el. Az
új kormányokat választó Svédország és Olaszország mellett Belgiumban is romlott a helyzet a Liberties friss kutatása szerint. A legrosszabbnak továbbra is a magyar és a lengyel állapotokat tartják. Az Európai Bizottság által is figyelt vizsgálat készítői így azt javasolják, hogy Brüsszel helyezzen még erősebb nyomást a magyar kormányra.
Több milliárd forintot mozgatott át a kormány, hogy egyes uniós projektek önköltségi, vagyis a magyar állam által biztosított részét átírja. Debrecen belvárosának átépítése, út- és csatornaépítések, valamint ipari park fejlesztése is bekerült a lajstromba.
Ismét a magyar kormány akasztotta meg az Európai Unió új szankciós csomagjának elfogadását: péntekig akarják elfogadni az új büntetőintézkedéseket, de Magyarország levenné négy orosz magánszemély nevét a büntetendő személyek listájáról, mellette pedig azt sem támogatja, hogy a családtagokra is kiterjesszék a szankciókat. Az sem tetszik az Orbán Viktor vezette kabinetnek, hogy egy évre hosszabbítsák meg a már lévő korlátozásokat.
Miután a hétvégén uniós részről is jelezték, hogy lassan haladnak a kohéziós támogatásokról szóló tárgyalások az Orbán Viktor vezette kormány és az Európai Bizottság között, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter - megerősítve a Portfolio értesüléseit - is arról beszélt, hogy a nyárig nem várhatók utalások.
Tíz hete bukott ki az Európai Parlament katargate néven elhíresült korrupciós botránya. Az ügy miatt sokan próbálják álszentnek beállítani az uniós intézményrendszert, amely gyakran foglal állást jogállamisági ügyekben. Daniel Freund német EP-képviselő viszont egyszerre hiányolja a brüsszeli szigort és vár el a tagállamokkal szemben is szigorúbb fellépést.
Újabb borús előjelet festett a Fitch Ratings a magyar gazdaság helyzetéről: a hitelminősítő új elemzése szerint a szolgáltató cégek áremelései Magyarországon és Lengyelországban is felhúzhatják az inflációt. A Fitch Solutions már a héten előrevetítette, hogy a hiteltörlesztők esetleges emelkedése kettős recessziót hozhat itthon.
Nem tart attól, hogy kereskedelmi háborúvá válik az amerikai inflációcsökkentő törvény nyomában kialakult Európai Unió és Egyesült Államok közötti vita. Az IRA esetében több kedvezményről is folynak tárgyalások, jöhetnek további enyhítések az EU-s cégek számára - közölte Jose W. Fernandez amerikai gazdasági növekedésért, energiáért és környezetvédelemért felelős államtitkár a Portfolio kérdésére, aki szerint az orosz-ukrán háború kapcsán látszódik, hogy a nyugati szankciók működnek, Európa pedig le tud válni az orosz energihordozókról.
Az egész kelet-közép-európai régiót mélyebb válság éri el 2023-ban, mint a kontinens nyugati felét. A legnagyobb bajban viszont Magyarország lehet a Fitch Solutions elemzése szerint: a magas infláció, az uniós források késése és a hitelek drágulása olyan erős lefelé mutató kockázat, hogy egész éves zsugorodást prognosztizálnak.
Az Európai Bizottság hét másik tagállam mellett Magyarországgal szemben is eljárást indít az Európai Unió Bíróságánál, mivel a kormány nem tett eleget az uniós szabályok megsértésének jelentésével kapcsolatos kötelezettségeknek. Az EU-ban már egy éve biztonságos csatornát kellene biztosítani a szivárogtatóknak, de a budapesti vezetés nem tett eleget az előírásoknak.
A múlt héten jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a kormány döntött, a közérdekű vagyonkezelő alapítványok tagságáról lemondanak a miniszterek és egyéb kormánytagok. Azonban Brüsszel egyelőre nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy az Erasmus és Horizont uniós programok felfüggesztését eredményező helyzetet milyen módon kívánja rendezni a kormány. Lépni kell az ügyben, mert ez tovább odázhatja az uniós kohéziós források kifizetését.