Mohos Kristóf

Mohos Kristóf

Mohos Kristóf 2020 óta dolgozik részvényelemzőként a Portfoliónál, közgazdász mesterdiplomáját nemzetközi képzés keretein belül 2022-ben szerezte (summa cum laude). Munkája során elsősorban a legaktuálisabb részvénypiaci trendekkel és energetikai témákkal foglalkozik, illetve a fontosabb árupiaci termékekkel (például arany, urán, réz) és a kínai részvénypiaccal kapcsolatban publikál elemzéseket.
Cikkeinek a száma: 414
Kezdenek összeállni a csillagok a kínai befektetéseknél – Közel a fordulat?

Kezdenek összeállni a csillagok a kínai befektetéseknél – Közel a fordulat?

A számos nemzetközi és országspecifikus bizonytalansági tényező közepette kimondottan rossz éve van eddig a kínai részvénypiacnak, elsősorban a technológiai szektor vállalatai sínylették meg az agresszív tőkepiaci szabályozások, a jegybanki likviditásbővítések és az ingatlanpiaci nehézségek sorát. A baljós körülmények ellenére azonban vannak friss, kifejezetten biztató jelek az elmúlt hetekből, amelyek a kínai részvények és befektetési lehetőségek irányába terelhetik a figyelmet, lehet itt gondolni a javuló ingatlanpiaci kilátásokra, a szabályozói környezet lazulására vagy akár a kínai koronavírus-helyzet enyhülésére. Ezeket a tényezőket figyelembe véve elemzésünkben körbejárjuk, hogy mik most a legnagyobb veszélyei és lehetőségei a kínai befektetéseknek, mit gondolnak a szakértők és hogyan reagálnak a legújabb eseményekre az árfolyamok.

Tökéletes vihar a kriptopiacon, sztártermékek válnak semmivé

Tökéletes vihar a kriptopiacon, sztártermékek válnak semmivé

Menekülnek a befektetők a kriptoeszközökből, a teljes kriptovaluta piac a tavaly novemberi csúcs óta több mint 1600 milliárd dollárral lett kisebb, csak az elmúlt egy hétben közel 600 milliárd dollárral csökkent a kriptók értéke. Az esésnek több oka van, az általános nemzetközi tőkepiaci hangulatromlástól a jegybanki szigorításokon át kényszerlikvidálásokig. Azt még mondhatjuk, hogy a bitcoinnál a normál üzletmenet része az 50-70 százalékos esés, az viszont már elég komoly, ha egy 40 milliárd dolláros eszköz néhány óra alatt gyakorlatilag megszűnik létezni.

Összeomlás, buborékok, félelem és reszketés - Mindenhonnan menekülni kell?

Összeomlás, buborékok, félelem és reszketés - Mindenhonnan menekülni kell?

Szűk két évig valósággal szárnyaltak a világ tőzsdéi, 2022-ben viszont már teljesen más szelek fújnak, és az egymás után felszínre törő globális problémák hátán komoly szakadást láthatunk a részvénypiacokon, eddig nagyon úgy néz ki, hogy sehova sem lehet menekülni a vihar elől. Persze technikai fogódzkodókat lehet keresni arra vonatkozóan, hogy éppen mennyire lehet túlhúzva a most tapasztalt elképesztő esés és mikor várható egy kisebb-nagyobb visszapattanás, de a mindenre kiható pánikhangulat közepette a fundamentumokra is érdemes lehet fél szemmel odafigyelni. Akadnak ugyanis olyan iparágak, ahol az elemzők és a legfontosabb szereplők is a kereslet jelentős megugrását vetítik előre és már tapasztalják is a fellendülést a jól sikerülő negyedéves gyorsjelentések során, ilyen ágazat például a légiipar. Elemzésünkben a legfontosabb amerikai légitársaságokat vesszük górcső alá, megnézzük, hogy a globális pánikszerű hangulat és az egekbe szökő kerozinárak mellett érdemes lehet-e lassan lenyúlni a "hulló késért".

Hatalmasat zuhantak idén a tőzsdék - Mikor jöhet a várva-várt fordulat?

Hatalmasat zuhantak idén a tőzsdék - Mikor jöhet a várva-várt fordulat?

Számos globális bizonytalansági tényező árnyékolja be idén a részvénypiacokat, elég az orosz-ukrán háborúra, a kínai koronavírus-helyzetre vagy az amerikai inflációs várakozások körüli bizonytalanságokra gondolni. Ebben a környezetben jelentős tőkepiaci szakadást láthattunk eddig idén a legfontosabb indexeknél is, sokakban merülhet fel ilyenkor a kérdés, hogy mikor ér véget (legalább ideiglenesen) az esés. Erre a kérdésre keresve a választ cikkünkben megnézzük a legfontosabb technikai jelzőket, megvizsgáljuk, hogy vajon "megérhetett-e" már a helyzet egy kisebb-nagyobb felpattanásra.

Szárnyaló árfolyamok, újraindul a mémrészvény-őrület?

Szárnyaló árfolyamok, újraindul a mémrészvény-őrület?

A bő egy éve berobbant, kisbefektetők által fűtött mémrészvény-őrület két legnagyobb sztárja, a videojáték-kiskereskedő GameStop és a mozilánc-üzemeltető AMC részvénye is valósággal felrobbant a tegnapi kereskedésben. A megugró kereskedési volumenből akár arra is lehet következtetni, hogy 2021 júniusa után újra felkeltek téli álmukból a rettegett "wallstreetbets-es" kisbefektetők?

Tökéletes vihar az élelmiszerpiacon, egekben a műtrágya ára

Tökéletes vihar az élelmiszerpiacon, egekben a műtrágya ára

Ukrajna orosz megszállása számos globális gazdasági következménnyel járt és jár a mai napig, beleértve az energiaválságot, az alapanyagok hiányát és a globális ellátási láncok megremegését. Valósággal megugrott a mezőgazdasági áruk ára is, ehhez pedig szorosan köthető a terményekhez nélkülözhetetlen műtrágya robbanásszerű drágulása - a műtrágyagyártáshoz szükséges legfontosabb összetevőknek ugyanis Oroszország a legfontosabb exportőre. És ha mindez nem lenne elég, a kifejezetten kedvezőtlen időjárási körülmények és az üzemek műszaki nehézségei is világszerte felfelé hajtották az élelmiszerpiaci árakat. A megemelkedett alapanyagárak természetesen a tőzsdéken is éreztették hatásukat, sok befektető fordult a háború kitörése óta a mezőgazdasági vállalatok felé, a kimondottan műtrágya-előállítással foglalkozó cégek részvényei is nagyot emelkedtek február közepe óta - mindezek tükrében az a kérdés maradt, hogy vajon befektetői szempontból akad még jó lehetőség a műtrágyával foglalkozó vállalatok háza táján, vagy ez a vonat már “elment”? Elemzésünkben ennek járunk utána.

Itt a kannabisz nagy napja, beindulhat a legalizálási folyamat az Egyesült Államokban

Itt a kannabisz nagy napja, beindulhat a legalizálási folyamat az Egyesült Államokban

A kannabisz szövetségi szintű legalizálását célzó jogszabályról már ezen a héten fognak szavazni a Képviselőházban az USA-ban – az alsóház szabályzati bizottsága a múlt héten bejelentette, hogy ma meghallgatást tart a törvényjavaslattal kapcsolatban, ami az utolsó lépés a szavazás előtt. Bár a republikánus politikusok vonakodása miatt a felsőháznál elakadhat a mostani kezdeményezés, érdemes megjegyezni, hogy a marihuána legalizálására irányuló törekvésnek van egy fontos szövetségese Charles Schumer szenátusi többségi vezető személyében. A képviselőházi előterjesztésnek köszönhetően komoly rali alakult ki a kannabisz-szektor tőzsdén jegyzett vállalatainak részvényeinél.

Pattanásig feszülnek a globális konfliktusok - kinek áll ez érdekében?

Pattanásig feszülnek a globális konfliktusok - kinek áll ez érdekében?

A koronavírus-járvány berobbanásának köszönhetően a nemzetek világszerte elsősorban a pandémiához kapcsolódó belső egészségügyi és társadalmi problémák kezelésére összpontosítottak, így kevesebb tér és idő maradt a nemzetközi konfliktusokra, legalábbis a mainstream média kevésbé foglalkozott ezekkel a témákkal. Sok, eddig nyugvó konfliktust hozott azonban a felszín közelébe a pandémia miatti általános idegesség, az idei évvel pedig mondhatni "beérett" a frusztráció. Számos jelentős geopolitikai konfliktus hevült fel a mögöttünk álló másfél hónapban, lehet itt gondolni akár a jelenleg is forró ukrán-orosz helyzetre, vagy akár Kína és az USA közti, hidegháborús időket idéző feszültségre, de a kazahsztáni tüntetések sem voltak régen. Egy szó mint száz, a fokozódó nemzetközi konfliktusok visszatérése olyan környezetet hozhat létre, amely közvetlenül kihat a hadiipari cégek megítélésére, ennek következtében egyre több befektető fordulhat a szektor felé 2022-ben. Ennek apropóján elemzésünkben megnéztük, hogy mit érdemes tudni az öt legfontosabb amerikai, tőzsdén jegyzett hadiipari vállalatról.

Bántalmazás, nemi erőszak és gyűlöletbeszéd: a metaverzum sötét oldala

Bántalmazás, nemi erőszak és gyűlöletbeszéd: a metaverzum sötét oldala

Verbális bántalmazás, gyűlöletbeszéd, cyberbullying, nem ismeretlen fogalmak ezek a webkettes online térben, szinte mindenki találkozott már valamilyen szintű agresszióval online fórumokon, Facebook-csoportokban, és gyakorlatilag nincs olyan poszt az ismert közszereplőktől, amik alatt ne azonnal támadási felületet keresnének a hozzászólók, gyakran súlyosan megsértve egymás érzéseit. A népszerű videójátékok sem mentesek az online erőszaktól, pedig ezek sok esetben a most épülő metaverzumok alapjai, a kérdés pedig az, hogy ha egyre valósághűbbek lesznek ezeken a platformokon az átélt online élmények, akkor azok milyen lelki vagy később akár testi károkat okoznak az áldozatoknak, ki és hogyan védi majd meg őket a támadásoktól.

A metaverzum egyik legfontosabb pillére - Ki lehet a következő célpont?

A metaverzum egyik legfontosabb pillére - Ki lehet a következő célpont?

Egymást érik idén a grandiózus bejelentések a gaming szektor nagyvállalataival kapcsolatban, repkednek a milliárdok a felvásárlásoknál, ahol jelentős prémium mellett falják fel a nagyhalak a kisebb halakat. Az egyre markánsabb iparági átalakulást többek között a metaverzumbeli törekvések apropóján láthatjuk, a legnagyobb óriáscégek igyekeznek ugyanis minél előbb és minél inkább megvetni a lábukat a virtuális térben, ezzel magyarázható például a Microsoft történetének legnagyobb akvizíciója is, mely során közel 70 milliárd dollárért vásárolnák meg az Activision Blizzardot. Ebben a túlfűtött piaci alaphangulatban talán nem is az a megfelelő kérdés, hogy jönnek-e további felvásárlások, hanem inkább az, hogy mikor érkezik a következő, és ki lehet a következő célpont. Megnéztük, mi a helyzet a szektor legfontosabb vállalatainál, hogy reagáltak az árfolyamok a felvásárlásokra, és milyenek a kilátások a cégeknél.

Rég nem látott esés, pánik és zűrzavar a tőzsdéken - hogy reagál az internet népe?

Rég nem látott esés, pánik és zűrzavar a tőzsdéken - hogy reagál az internet népe?

Elsősorban az amerikai jegybank közelgő kamatdöntése és az ukrán-orosz konfliktussal kiéleződő geopolitikai kockázatok miatt kifejezetten rossz hangulatú kereskedést láthattunk a mögöttünk álló hetekben a világ tőzsdéin, az esés azonban a múlt héten gyorsult be igazán, a részvények mellett a kriptovalutákat sem kímélték a befektetők. Az öniróniára mindig is hajlamos kisbefektetői közösségek persze ismét fanyar módon reflektáltak a hatalmas mínuszokra amiket a portfólióikban okozott ez a pár nap, cikkünkben összegyűjtöttünk néhány vonatkozó megnyilvánulást.

Az évtized legnagyobb durranása lehet a metaverzum - Mik most a legmenőbb kriptók a virtuális világban?

Az évtized legnagyobb durranása lehet a metaverzum - Mik most a legmenőbb kriptók a virtuális világban?

Egyre többen és többen kapják fel a fejüket a sokak által már az internet következő korszakaként emlegetett technológiai forradalomra, ami rövidesen alapjaiban forgathatja fel az eddig megszokott életünket. Természetesen a virtuális univerzumról, azaz a metaverzumról van szó - a legextravagánsabb víziók szerint bőven lehetséges, hogy pár éven belül gyakorlatilag az életünk minden aspektusát (munka, közösségi és társas élet) különböző "párhuzamos" univerzumokban fogjuk élni, és ez lehet hogy egyeseknek ijesztő, de lehet hogy inkább izgalmas, egy dolog azonban biztos: tech-óriások és kisebb fejlesztők tömegei ugrottak neki a virtuális valóságok megépítésének. Felmerülhet egy fontos kérdés: ha a metaverzumokban fogjuk élni az életünket, akkor nyilván ott is fogunk költekezni, de mégis milyen pénzből, milyen tranzakciókról van itt szó? Cikksorozatunk most következő részében azt járjuk körül, hogy jelenleg melyikek a még igencsak kezdetleges és kiforratlan metaverzum-koncepcióban a legfelkapottabb fizetőeszközök, hol lehet velük fizetni (és miért), illetve kriptobefektetőként hol lehet hozzájutni ezekhez a tokenekhez, ha egyszer úgy dönt az ember, hogy ki szeretné venni a részét a berobbanó metaverzum-őrületből.

Mesés meggazdagodás és üres zsebek: izgalmas éve volt a kriptovilágnak (TOP10 sztori - 7.)

Mesés meggazdagodás és üres zsebek: izgalmas éve volt a kriptovilágnak (TOP10 sztori - 7.)

Gyökeresen megváltoztatott életek, középosztályból egyenesen az utcára kerülés vagy akár egy extravagáns penthouse-ba költözés - mindkét forgatókönyv reális volt azon befektetők számára idén, akik nagyobb összegekkel foglalkoztak kriptovalutákkal. Elképesztő sztorikból 2021-ben sem volt hiány, gondolhatunk itt akár az egyre elfogadóbb intézményi közösség megnyilvánulásaira, Kína atomtámadásszerű lépéseire a kriptovilág ellen, Elon Musk Twitteres tevékenysége okán felrobbanó mémkriptókra, többmilliárd forintba kerülő digitális képekre és egészen szemtelen csalásokra is, amik számos hiszékeny kereskedőt tehettek földönfutóvá. Mindezekre visszatekintve egy dolgot biztosra vehetünk: borzasztóan izgalmas évet tudhatunk magunk mögött a kriptovilágban, a 2022-es év pedig újabb és még vadabb izgalmakat tartogathat.

2021 legőrültebb tőzsdei sztorija: így zajlott a mémrészvény-őrület

2021 legőrültebb tőzsdei sztorija: így zajlott a mémrészvény-őrület

"Csőd szélén lévő, alig üzemelő mozilánc? Az e-commerce cégek miatt elavult üzleti modellel rendelkező videójáték-kiskereskedő? Remek befektetésnek tűnik, azonnal fel is  teszem rájuk minden megtakarításomat és a házat is!" Az ilyen logikával megáldott egyszeri befektetőre finoman szólva is ferde szemmel nézhettek tavaly ilyenkor a profi tőzsdések, azóta azonban nagyot fordult a világ. A globális pandémia okán otthonukban ragadt, stimulus csekkekkel megbombázott unatkozó amerikai huszonévesek ugyanis egy valódi befektetői közösséget hoztak létre a Redditen, a TikTokon és a Twitteren kommunikálva, és a nagy közösségi feeling közepette elhatározták, hogy kimenekítik kedvenc, csődközeli állapotban lévő vállalataikat a "gonosz hedge fundok markából". Hatalmas mennyiségben kezdték zsákolni a papírokat, aminek köszönhetően beindult az öngerjesztő short squeeze a mémrészvényeknél, brutális árfolyamrobbanásokat és egészen nyakatekert eseményeket eredményezve. Év végi cikkünkben összefoglaljuk, hogy pontosan hogyan is történt 2021 legőrültebb tőzsdei sztorija.

Jobb, mint a bitcoin és az ethereum? - Új kriptocsillag születik

Jobb, mint a bitcoin és az ethereum? - Új kriptocsillag születik

Az elmúlt tizenhárom évben, mióta Satoshi Nakamoto bemutatta a világnak a bitcoint, számtalan olyan hálózat létrehozására tett erőfeszítést láthattunk, amelyek a decentralizált eszközök és alkalmazások következő generációjának igyekeztek elsőként teret biztosítani. Ezek a projektek jellemzően a bitcoin modelljén alapultak, de léteznek már energiahatékonyabb és környezetbarátabb megoldások is. Nemrég egy új jelölt érkezett a bitcoin és az ethereum trónfosztására az Avalanche személyében, cikkünkben utánajárunk az egyre népszerűbb kriptovalutának.

Az elfeledett szektor, ami az évtized befektetése lehet

Az elfeledett szektor, ami az évtized befektetése lehet

Viszonylag sok ideje nem foglalkoztunk már mélyrehatóan a kannabisz szektor helyzetével, az év első felében és tavaly év végén gőzerővel zajló legalizációs törekvések óta valamelyest ugyanis elcsendesültek a hangok a témában. Mostanában azonban a szektor iránt érdeklődő befektetők ismét felkaphatták a fejüket több, a kannabiszcégek számára kifejezetten örömteli hírre, nemrég például a demokraták felől érkező, az iparágban tevékenykedő vállalatok finanszírozását elősegítő törvényjavaslattal kapcsolatban olvashattunk híreket, de a napokban a republikánusok oldaláról is megjelent egy törvényjavaslat, ami bizakodásra adhat okot a befektetők számára. Elemzésünkben körüljárjuk a legfrissebb fejleményeket, kitérünk az amerikai szövetségi szintű legalizálás kilátásaira és hátráltató tényezőire, illetve az iparág legjelentősebb szereplőit nézzük meg közelebbről.

Szárnyaló árfolyamok, napon belüli duplázások - hogy lehet beszállni a legújabb őrületbe?

Szárnyaló árfolyamok, napon belüli duplázások - hogy lehet beszállni a legújabb őrületbe?

Az idei első short squeeze során némi reflektorfényhez jutó Bed Bath & Beyond tegnap több, a vállalat megítélését pozitívan befolyásoló bejelentést is tett, a piac zárása utáni pedig drámaian megugrott a részvény árfolyama - mindezt vélhetően egy újabb short squeeze kibontakozása idézte elő. Ugyancsak kilőtt a tegnapi kereskedésben egy szintén magas short állománnyal rendelkező autókölcsönző részvénye, miután kedvező negyedéves számokat tudott közölni a cég. A két eseményt  kívülről szemlélve felmerülhet a kérdés, hogy kellő körültekintés (és rendkívül magas kockázattűrő képesség) mellett mégis hogyan lehetne még időben beszállni az ilyen sztorikba, hogyan lehet meglovagolni a szédítő hullámokat? Alábbi cikkünkben erre a kérdésre igyekszünk néhány fogódzkodót biztosítani.

A sötét múltú érc, ami megmentheti Európát a klímaválságtól

A sötét múltú érc, ami megmentheti Európát a klímaválságtól

Több ország vélekedése szerint az európai atomenergia-szektornak történő megfelelő mértékű térbiztosítás segíthetne elérni az EU 2050-re célba vett klímasemlegességét, ráadásul mindezt úgy, hogy közben Európa nem kerülne energiafüggésbe olyan külső hatalmaktól, mint Oroszország, Törökország vagy akár Amerika. Felmerülnek azonban a következő kérdések az atomenergiával és az uránbányászattal kapcsolatban: valóban eléggé “zöld” energiaforrásról beszélünk? Milyenek most az iparág rövid és hosszabb távú kilátásai? Az energiaválság közepette a földgázéhoz hasonlóan elszálló uránárakra számíthatunk? A megugró kereslet és a szűkös kínálat miatt reflektorfénybe kerülhetnek az uránbányász cégek? Ezeket a kérdéseket járjuk körbe alábbi elemzésünkben.

Remek kilátások és földbe döngölt árfolyamok - Ziccerben az e-sportolók, vagy marad a kispad?

Remek kilátások és földbe döngölt árfolyamok - Ziccerben az e-sportolók, vagy marad a kispad?

A mögöttünk álló hónapokban alaposan nekiment a kínai piacfelügyelet és a kommunista párt a hazai tech-óriásoknak, újabb és újabb szabályozások, törvénymódosítások, tervek és szankciók láttak napvilágot. A befektetők hevesen reagáltak az eseményekre és alaposan megütötték a nagyobb cégek részvényeit, az e-kereskedelmi óriásoktól kezdve az oktatássegítő szolgáltatásokat kínáló vállalatokon át egészen a gaming szektorban tevékenykedő cégekig. Mostanában azonban többen is a zuhanás végeként azonosíthatták a jelenlegi környezetet és lenyúltak a hulló késért, kisebb felpattanást eredményezve az említett vállalatoknál. Ennek apropóján mostani elemzésünkben a gaming szektor globális kilátásait és a vonatkozó trendeket nézzük meg közelebbről, illetve megnézzük, hogy pontosan hogyan is teljesítettek a legnagyobb szereplők a mögöttünk álló bő fél évben. Ezt követően utánajárunk, hogy milyen relatíve biztonságosabb befektetési mód létezik, amin keresztül profitálhat az egyszeri befektető a gaming szektor nyújtotta lehetőségekből.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.