Összeesküvés miatt 10 év börtönre ítélt egy nicaraguai bíróság négy római katolikus papot, miután a kormány hosszú ideje azt állítja, hogy az egyház illegális, demokráciapárti tiltakozásokat támogat.
A Reuters közölte a napokban riadalmat keltő, Amerikai Egyesült Államok felett átrepülő kínai kémléggömbről készült felvételeket. Az amerikai polgárok a Holdhoz viszonyították az égbolton feltűnő eszközt, az egyik szemtanú pedig azt ismételgette: "Melyik bolygó ez?". A kémléggömb megihlette a Twitterezőket, annak feltűnését a Star Wars egyik legendás jelenetéhez hasonlítják.
Élete első lottószelvényével megnyerte a 48 millió kanadai dolláros, vagyis csaknem 13 milliárd forintos főnyereményt a 18 éves kanadai Juliette Lamour.
A felnőttek és a gyermekek különböző módon ítélik meg az idő hosszát - erősítették meg korábbi eredményeiket az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) kutatói legújabb kutatásukban, amelyben a kognitív fejlődés hatását vizsgálták az időtartamok becslésére.
Tonynak, a kijevi állatkert gorillájának legalább 20 Celsius fokos hőmérsékletre van szüksége télen is, amelynek biztosítása az ukrán energetikai létesítményeket érő orosz rakétatámadások miatt bizonytalan. Az állatkert munkatársai azonban megtalálták a módot arra, hogyan tartsák melegen Tony környezetét – írja a Reuters.
Különös cipőben fotózták le nemrég a Kreml urát, szúrták ki Twitterezők. Vlagyimir Putyin az orosz diákok napján tett látogatása során fotózkodott fiatalok egy csoportjával, a fényképen pedig jól látható, hogy az orosz elnök egy magasított cipőben jelent meg.
A várakozásoknak megfelelően kereken hárommillió dollárért kelt el árverésen egy Anthony van Dyck (1599-1641) flamand mesternek tulajdonított olajfestmény, amely egy New York állambeli farm pajtájából került elő, és amelyet hajdan 600 dollárért vett meg egy műgyűjtő.
Mióta Németország bejelentette, hogy Leopard 2-es harckocsikat küldenek Ukrajnába, azóta pörög az orosz mémgyár azon, hogy párhuzamokat vonjon a náci Németország és harcjárműveinek keleti fronton való megsemmisülése és a mostani ukrajnai háború közt. A párizsi orosz nagykövetség is megpróbált beszállni a mémháborúba egy ütős képpel, de benézték a fotón szereplő harcjárművet, ezért a közzétett fotónak teljesen más jelentése lett.
Borult, felhős idő várható a hétvégén, de helyenként kisebb-nagyobb területen felszakadozhat a felhőzet. Pénteken és szombaton elszórtan kell hószállingózásra, havas esőre számítani élénk, erős széllel, majd vasárnapra megszűnik a csapadék. Hajnalban gyenge fagy várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 0 és plusz öt fok körül alakul majd - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Bulgária ellenőrzött körülmények között felrobbantott egy sodródó tengeri aknát a fekete-tengeri partvidéke előtt - közölte hétfőn a szófiai védelmi minisztérium.
Az OpenAI mesterséges intelligenciával ellátott chatbotját, a ChatGPT-t több tudományos és társadalmi-gazdasági témában is leteszteltük. Az emberi civilizációra veszélyt jelentő tényezők között a nagyméretű nyelvi modell megemlítette a mesterséges intelligencia által okozott veszélyeket is. Lássuk, miért "tartja magát" veszélyesnek a ChatGPT, és mit tanácsol számunkra.
Bár természetesen messze nem tökéletes, egyre sokkolóbb hírek jelennek meg a ChatGPT-ről, az OpenAI mesterséges intelligenciával ellátott chatbotjáról. A ChatGPT képes többek között verset írni és programozni, emellett több tudományos és elvont témában is leteszteltük, mit válaszol a nagyméretű nyelvi modell. Most lássuk, mi vezethet a ChatGPT szerint a civilizáció összeomlásához.
Csökken a csapadék mennyisége és az esőt havas eső, havazás váltja fel a hétvégén. A hőmérséklet is csökken, visszatérnek az éjszakai fagyok, a csúcsértékek pedig 0 és plusz 5-7 fok között lesznek. Feltámad a szél, amely a Dunántúlon viharossá is fokozódhat - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Egy új kutatás szerint több mint ezer éve nem volt ilyen meleg Grönlandon: a jégmagminták új vizsgálata szerint az északi sziget hőmérséklete 1,5 Celsius-fokkal melegebb a 20. századi átlagnál. Az eredmény azért is érdekes, mert 1995-ig a világ többi részéhez képest nem mutatta egyértelműen a globális felmelegedés jeleit a sziget északi térségében.
Az eddigi legnagyobb fegyvercsomagot tervezi Nagy-Britannia küldeni Ukrajnának, amely többek közt Challenger 2-es harckocsikat is tartalmaz. Az erről szóló Facebook-bejelentésükben azonban nagyot bakiztak, amiért szétszedték őket az internetezők.
Finnország még a múlt hét folyamán ajánlotta föl Ukrajnának azt, hogy az ország rendelkezésére álló 124 darab, német gyártmányú Leopard 2-es harckocsiból néhányat átad az országnak. Németország igyekezett azonnal letörni a kedélyeket, és bejelentette: nem engedélyezi Helsinkinek a fegyverek szállítását addig, amíg Washington nem küld Abrams harckocsikat Ukrajnába. Egy finn sörfőzde kreatívan reagált a német kormány kijelentésére.
Az Időkép közzétette hótérképét, beszámolójuk alapján pedig egy mediterrán ciklon hoz sokfelé csapadékos időt. Előrejelzésük szerint hétfőn elsősorban eső várható, de reggel, délelőtt főként a Dunántúl nyugati felén, valamint az ország középhegységeiben havas eső, havazás is kialakulhat. A hét további részében szintén esély mutatkozik hózáporra, havazásra. Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Magyarország két megyéjében, Zalában és Somogyban is első szintű (citromsárga) figyelmeztetés van érvényben hétfőn az eső miatt.
A körforgásos gazdaságba illeszkedő, környezetbarát burkolatokat gyártó üzemet alakítottak ki a Szegedi Fegyház és Börtönben - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Szegeden.