2020 egy meglehetősen rossz év volt, noha a történelem során azért nem feltétlenül kirívó. Az egész évet meghatározta a koronavírus pusztítása, ami sokak életét a feje tetejére állította. Voltak, akik elvesztették a munkájukat, másoknak a fizetésüket vágták vissza, és nem kevesen otthon kényszerültek berendezkedni a munkára. Ez utóbbi persze főleg csak az irodai dolgozók esetében volt így, de még náluk sem minden esetben. A magyar hozzáállás ugyanis meglehetősen sokrétű választ adott az otthoni munkavégzésre, angolosan: a home office-ra.
A járvány előtti Magyarországon az otthonról dolgozás egyáltalán nem számított általánosnak, bár a fejlettebb digitális infrastruktúrával (és nyugatosabb hozzáállással) bíró multinacionális vállalatok már elkezdtek kísérletezni vele. Például egy nálunk is jelentős létszámmal jelen lévő brit olajmulti már kifejezetten azzal csábította magához a jelentkezőket, hogy náluk heti több napnyi home office-ra is lehetőség van. Beszéltünk olyan ott dolgozóval, aki ezt egy különösen fontos érvnek látta a cég mellett.
Hasonlóan, több más külföldi multinál is fokozatosan hétköznapivá vált a home office lehetősége az elmúlt években. De itthon sok vezető ezt máig rossz szemmel nézi. A koronavírus végül mégis rákényszerítette sokukat, hogy átálljanak és hagyják otthonról dolgozni a munkavállalóikat. A közbeszédben pedig el is indult az arról való gondolkodás, hogy talán ez valamilyen formában maradhatna így a jövőben is.
Sokak tulajdonképpen csak most először tapasztalták meg, hogy milyen is tartósan otthonról dolgozni. Az újságok pedig sokszor úgy számolnak erről be, mintha valami újfajta társadalmi kísérletről lenne szó, amihez alkalmazkodnia kell az embereknek ebben a furcsa digitális korban. Pedig ez nagy tévedés: a home office sokkal régebbi találmány, mint gondolnánk.
Régen teljesen általános volt az otthoni munka
A 18. században, a gépesített gyárak totális egyeduralma előtt a home office még egy kifejezetten elterjedt szokásnak számított. Pontos statisztikákat nehéz ennek a kapcsán fellelni mivel akkoriban ennek még nem tulajdonítottak olyan jelentőséget, hogy módszeresen felmérjék és feljegyezzék az arányokat.
Mégis számos történelmi forrás bizonyítja, hogy az otthoni munka már az 1800-as években is egy teljesen bevált dolog volt. Nézzük csak meg például a britek korabeli építkezési szokásait, ahol az emeleteken sokszor nagy méretű ablakokat helyeztek el. Ez az elsőre nem túl praktikusnak tűnő szokás kifejezetten az otthoni munkavégzést, például a szövést segítette.
Ahogy az Economist témáról szóló elemzésében idézi, 1900 körül találjuk az első statisztikai felmérést erről a franciáknál. Amikor megkérdezték a korabeli embereket, hogy mit dolgoznak, akkor a kérdésük kitért arra is, hogy azt pontosan hol is végzik. Mint kiderült: durván a harmaduk otthonról végzi a különféle iparos tevékenységét. Pedig ekkorra már rendkívül elterjedtek voltak a gyárak, amik tömegeket vonzottak.
A történelmi forrásokból tehát egyértelműen arra lehet következtetni, hogy ha durván egy-két száz évet visszamennénk az időben, akkor a home office jelensége teljesen elfogadottnak számítana. Amerikára vonatkozó becslések szerint az 1800-as években az arányuk olyan 40 százalék körül lehetett. A „bejárós munkahelyek” pedig csak 1914-től váltak uralkodó szokássá.
Ingyen csak úgy nem mondtak le róla az emberek
További történelmi érdekesség, hogy az embereket úgy tűnik, nem volt könnyű rávenni a home office nyújtotta kényelem és rugalmasság feladására. Korabeli fizetési statisztikákból tudjuk, hogy a gyári munkásoknak durván 10-20 százalékkal több fizetést adtak azonos munkáért. Márpedig akkoriban a gyártulajdonosok nem voltak éppen híresek a nagyvonalúságukról. Logikus feltételezés, hogy erre csak azért lehetett szükség, mert el akarták az embereket csábítani az otthon kialakított műhelyükből.
A gyári munkahelyi körülmények akkoriban nem voltak túl rózsásak, és az erre átálló emberek elvesztették a korábbi szabadságukat. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy hatékonyságban a gyárak egyértelműen sokkal jobbak voltak, így a gazdasági növekedés szempontjából ez egy fontos előrelépésnek számított.
A gyárak akkori szerepét ma az irodaházak hideg fényes open office terei vették át a fejlett világban. Az ipar súlyát pedig a szolgáltatószektor gyűrte maga alá a GDP összetételében. Az otthoni munka lehetőségét, az azzal járó kényelmet és rugalmasságot viszont jó hosszú időre elvesztették az emberek.
A technológiai forradalom sem volt elég ahhoz, hogy ezt visszanyerjük, hiába vált lehetővé a hatékony kollaboráció az interneten keresztül. Egy gyilkos pandémia kellett ahhoz, hogy újra rádöbbenjenek a cégvezetők és a munkavállalók, hogy otthonról is lehet ám dolgozni, és ez még csak nem is ördögtől való.
Sőt, mivel a történelem során feltehetően jóval hosszabban dolgoztunk otthonról, így még azt is mondhatnánk, hogy igazából a home office a normális, és a bejárás a kivétel. Persze ma ezt már nem sokan gondolják így, és jó kérdés, hogy mi lesz a sorsa a home office-nak, ha egyszer végre megszabadulunk ettől a járványtól.
