Ki jár rosszabbul pénzügyileg egy párkapcsolatban? Ez az a kérdés, ami ha felmerül, akkor már eleve katasztrofális a helyzet egyesek szerint. De azért nem biztos, hogy itt máris pontot kell tenni a történet végére. Nem éppen ritka ugyanis, hogy kifejezetten a pénzügyi kérdések vezetnek csúnya párkapcsolati viszályokhoz. Ezek ráadásul sokszor nem pusztán a pénz hiányából fakadnak, hanem sokkal inkább a téma ki nem beszéléséből. Az emberek különböző pénzügyi személyiséggel bírnak, amik sokszor nem igazán kompatibilisek egymással. Ha egy erősen spórolós attitűd gabalyodik össze egy rongyrázó alakkal, abból sok jó nem fog kisülni. Már ha előzetesen meg nem állapodnak egy közös modellről.
A párkapcsolati pénzügyeket ugyanis igen sokféle módszerrel lehet kezelni. Két előfeltétele van pusztán a dolognak: legyen egyetértés arról, hogy miként vesszük számításba a költségeket, és válasszunk ki közösen egy költségvetési modellt.
Párkapcsolati számvitel
Kezdjük az elsővel, vagyis a párkapcsolati költségek számvitelével. Ez a rész arról szól, hogy miként vesszük számításba, hogy egy-egy kiadás hogyan keletkezik és kihez tartozik. Triviálisnak tűnik, de mégsem az. Ha egy közös bevásárlást nézünk, akkor a ránk eső fogyasztás a személyes igényeink és preferenciáink függvényében akár nagyon más is lehet, mint a tipikusan használt „fele-fele könyvvitel”. Minden tételt külön számolni és a tényleges fogyasztás szerint felporciózni a számlát viszont nem feltétlenül reális a rohanó hétköznapok során. Ezzel az egyensúlytalansággal tehát meg kell tanulnunk együtt élni, és könnyen lehet, hogy jobban tesszük, ha előre lefektetünk egy felosztási szabályt.
Ezen felül újabb problémát jelenthetnek az olyan költségek, amik azért merülnek fel, mert az egyik fél kifejezetten ragaszkodik hozzájuk. Például ha mindig a párunk rángat el minket étterembe, és mi valójában ki nem állhatjuk az egészet, akkor ennek a költségnek mi az igazságos számbavétele? Mindent ő álljon, mert ő hívott oda, vagy azért mi is adjunk bele, ha már ízlett az étel?
Mi a helyzet továbbá a már meglévő eszközökkel, amiket egy kapcsolatba apportálunk? Ha van egy autónk, akkor annak a költségeit miként igazságos felosztani? A válasz lehet az, hogy nulla százalékban, mert a másik egyáltalán nem akart autót, és különben is már kifizette az éves BKV bérletét. De lehet az is, hogy mivel mégis velünk jön, ezért legalább a benzinbe belead valamennyit. Ha viszont az autó teljes költségvonzatát akarnánk megosztani, akkor számolni kéne még a szervizköltséggel, a biztosítással, sőt, az értékvesztéssel is.
Talán még ennél is érdekesebb – és egyben jelentősebb – tétel a lakhatási költségek megosztása, ha valaki saját ingatlanban lakik. Amíg albérletről van szó, addig a történet egyszerű: a havi bérleti díj és a rezsiköltség simán befelezhető. De mi van, ha a másiké a lakás?
Téves volna azt gondolni, hogy az akkor ingyen van. És unfair az is, ha csak a rezsit osztjuk fel. Az illető ugyanis letett több tíz millió forintról azért, hogy ne kelljen valakinek albérletet fizetnie. Vagy netán még most is nyögi a havi törlesztőjét a banknak.
A saját ingatlanban való lakhatás sosem volt ingyen. Elesünk annak a sok millió forintnak a tőkepiaci hozamától azért cserébe, hogy megspóroljuk a lakbért. Ha valaki hozzánk költözik, akkor a közgazdaságilag korrekt ár ezért az volna, ha az ingatlan bérletpiaci árának a felét adja oda nekünk havonta. A rezsin felül. Nyilván, ezt nagyon kevesen merik felvetni a kedvesüknek, pedig ők ebben az esetben igazából jobban járnának, ha inkább kiadnák a saját lakásukat, és az újdonsült párjukkal egy közös albérletbe költöznének át, amiért már a másik is fizet. A mai árakat figyelembe véve ez a "veszteség" akár havi százezres nagyságrendű is lehet. (Például Budapesten 200 ezerért kiadja a közepes méretű lakást, majd közösen bérelnek 200 ezerért egy hasonló lakást, aminek már csak a felét fizeti.)
Nos, pontosan ezek azok a szempontok, amik jól rávilágítanak, hogy a költségek számbavétele mégsem annyira egyszerű, mint egy-egy számlán kibogarászni, ki is vette azt a prémium kávét magának. Ezekről a fentebb részletezett tételekről sejtjük, hogy ott vannak, és ha nincsenek rendesen számba véve, akkor az bosszantó lehet. Könnyen olyan helyzetben találhatja magát az egyik fél, hogy úgy érzi, ő finanszírozza a másikat. Vagy egyszerűen csak igazságtalannak élheti meg, hogy a párja fillérre pontosan kifizetteti vele a bevásárlások felét, miközben ingyen él a lakásában és az ő kocsijával jár dolgozni.
Kapcsolati költségvetések
Ezen költségek helyes számbavétele ugyanakkor még mindig nem elég a konfliktusmentes pénzügyekhez. Ahogy fentebb írtuk, szükséges még egy másik pillér is: egy költségvetési modell kiválasztása. Hogy mit értünk pontosan ez alatt? Azt, hogy a fentiekben kimért és közösen megállapított költségekhez ki mennyire járuljon hozzá. Erre ugyanis nincs egy jó válasz, az igazságosság nem magától értetődő. De annyi biztos, hogy ha nem egyezünk meg róla előre, akkor az könnyen feszültségekhez vezethet.
Az alábbiakban ezért most felsorolunk 10 modellt, amik kellően alaposan lefedik a különböző megközelítéseket. A szélsőségesen elkülönült pénzügyektől a teljes újraelosztásig nézzük meg a lehetőségeket. Mindenkinek más az igazságos, de jobb, ha ezt előre megbeszéljük és választunk az alábbi modellek közül egyet.
1) Közös kassza –kontrollált kiadások
A pár ilyenkor közös folyószámlával rendelkezik, ahova mindkettejük fizetése érkezik. A kiadásokról közösen döntenek, szigorúbb esetben akár limiteket is beállítanak, hogy kontroll alatt tartsák a kiadásaikat. Ebben az esetben nem szempont, hogy ki mennyivel járul hozzá a perselyhez, vagyis a felek lemondanak a különálló pénzügyi életükről.
2) Közös kassza – kontrollálatlan kiadások
Ez a felállás annyiban különbözik az elsőtől, hogy nincs szigorú kontroll a kiadások kapcsán. Ha az egyik fél drága hobbira akar költeni, akkor is megteheti a család bankkártyájával. Tipikusan gazdag pároknál lehet ideális, vagy olyan felállásban, ahol az egyik fél látványosan többet keres, mint a másik. Ilyenkor ugyanis a szerény hozzájárulású félnek nincs érdemi alapja arra, hogy kontroll alatt tartsa a kiadásokat, a másik fél pedig – a magas keresete lévén – nem bánja, ha a párja is költ.
3) Külön kassza - Egyenlő hozzájárulás
Ez egy egyszerű felállás, ahol mindenki külön tartja a pénzügyeit, de a közös kiadásokra egyenlően elkülönítenek egy előre beállított összeget. Ebbe a közös perselybe viszont jövedelemkülönbségektől függetlenül mindenki ugyanannyi pénzt tesz be. A kiadásokat így is kontrollálni kell, de ez mégis kevésbé megszorító felállás, hiszen itt mindenkinek megmarad egy saját összege, amit szabadon elkölthet.
4) Külön kassza - Korrigált hozzájárulás
Az előbbi felállást úgy korrigálhatjuk, ha tudjuk, átlagosan ki mennyivel fogyaszt többet. Ezt például az alapján lehet megbecsülni, hogy amikor az egyes felek csak magukat tartják el, akkor az mennyire jön ki. Ezt a korrekciót lehet nagyvonalúan kezelni, hogy például az egyik fél 10%-kal többet tesz bele a közös kasszába, és úgy is, hogy pontosan kiszámoljuk, mennyivel eszik vagy iszik több kávét meg sört a másik. Korrekció nélkül esetleg jogosan érezhetné magát úgy az egyik fél, hogy finanszírozza a másik életmódját ebben a felállásban.
5) Külön kassza – Jövedelemarányos
Ezzel a felállással egy új szempontot emelünk be az igazságos hozzájárulási rendszerünkbe. Ha valaki többet keres, akkor tegyen többet is a közös kasszába – gondolják egyesek. Ilyenkor a leggyakoribb felállás a százalékos felosztás: például mindkét fél beteszi a jövedelme 25%-át a közösbe és aztán azzal gazdálkodnak. Ez kissé olyan, mint az egykulcsos adórendszer.
6) Külön kassza - Korrigált Jövedelemarányos
Ahogy az egyenlő hozzájárulás is korrigálható a személyes kiadások különböző súlyaival, ezt ugyanúgy a százalékos felosztásra is alkalmazhatjuk. Ha például azért kerül havi 200 ezer forintba a közös bevásárlás, mert az egyik fél kizárólag prémium minőségű 30 éves whiskyt hajlandó kortyolgatni esténként, akkor az ő százalékos hozzájárulását is arányosan felszorozhatjuk.
7) Külön kassza - Progresszív jövedelemarányos
A progresszív adórendszert sokan igazságosabbnak tartják abból a megfontolásból, hogy minél több pénze van valakinek, úgy számára a pluszpénzek annál kevesebb hasznossággal bírnak (ergo esetükben az egyre több elvonás ér fel ugyanannyi áldozattal, mint másoknál). Ezt az ötletet a párkapcsolatokra is alkalmazhatjuk. Ha valaki banki felsővezetőként nettó 4 milliót keres, míg az óvónő párja nettó 180 ezret, akkor nem tűnik igazságosnak, hogy mindketten 25%-ot tegyenek be a közösbe. Nyilván, az ilyen extrém esetekben már inkább a 2. modell lépne érvénybe, de ha mégsem ennyire nagy az eltolódás, akkor el lehet gondolkodni azon, hogy mennyivel tegyen be többet százalékosan a jobban kereső fél. Persze a pénz csökkenő határhasznosságával jönni egy ilyen kapcsolati beszélgetésen lehet, hogy nem lesz annyira romantikus.
8) Külön kassza - Jövedelemkiegyenlítő
Az igazságosság egy érdekes példája, ha úgy állunk a pénzhez, hogy mindkét félnek teljesen egyenlő joga van hozzá, hogy a közös költségeken felül magára is tudjon költeni. Ezt úgy érhetjük el, hogy a jobban kereső fél kiegyenlíti a másik jövedelmét olyan módon, hogy mindenki ugyanannyival induljon, majd pedig onnan döntenek az érmék közös perselybe helyezéséről. Kapcsolati kommunizmus? Talán nem szerencsés ilyen neveket aggatni rá, ha valakinek ez a szimpatikus.
9) Külön kassza - Korrigált Jövedelemkiegyenlítő
A fenti modell további csavarja, ha a jövedelemkiegyenlítés után még azt is korrigáljuk, hogy abba a bizonyos perselybe ki mennyit tesz bele a fogyasztásának megfelelően. Ezzel mesterségesen előállíthatunk egy olyan helyzetet, hogy pénzügyileg teljesen egyenlő lesz a két fél, és még a kiadásaikat is korrekten arányosítják.
10) Teljes pénzügyi függetlenség
Az előző szempontok totális felrúgásával azt is megtehetik a párok, hogy teljesen elkülönítik a pénzügyeiket. Egy kanyi vasat sem fizetnek be a közösbe, mindenki szépen megveszi a saját dolgait a saját pénzéből. Nincs közös bevásárlás, közös hitel, közös lakás, közös költség. Ezt egy valódi kapcsolatban nyilván nem lehet egykönnyen kivitelezni, és a mérethatékonyság, meg az egyéb kapcsolati pénzügyi előnyök kiiktatása miatt nem is tűnik racionálisnak.
Hogy a fenti modellek közül melyik lehet az ideális választás, azt párkapcsolata válogatja. A saját családi és baráti körömben végzett felmérésemből az a tendencia rajzolódik ki, hogy a mai fiatalok sokkal inkább szeretik külön kontroll alatt tartani a pénzüket. Míg pár évtizeddel ezelőtt a párok jelentős része közös kasszára állt át a házasságuk után, addig a mai kapcsolatokból ez kezd kiveszni. Immár sokan még házasság és gyerekek után is próbálnak külön pénzügyi utakon járni, már amennyire lehet. A közös költségek kezelése persze hosszútávon szinte elkerülhetetlen.
A fiatalok esetében az egyéni fogyasztás egyre növekvő súlya miatt a teljes közösködés valószínűleg nem egy könnyen járható út. Kevesen vannak, akik szó nélkül megfinanszírozzák a másik hobbiját, vagy a bevezetőben említett drága impulzusvásárlást. Főleg, ha még nem tart ott a kapcsolat, hogy biztos lenne a közös jövő.
Ilyen esetben sokkal jobban működhet a KÜlön kasszás modellek egyike, ahol a felmerülő költségeket megpróbálják igazságosan felosztani egymás között a párok. Jó ötletnek tűnik, hogy amennyiben a két fél nagyjából hasonlóan keres és igazságos felosztást szeretne, addig például a 4-es modellt válassza.
Ha a másik fél módosabb és magasabb közös életszínvonalat szeretne, akkor viszont érdemes lehet elgondolkodni az 5-ös vagy 6-os modellen. Ez már egészen biztos, hogy nem mindenkinek lesz megnyerő, elvégre itt jövedelemújraelosztásról van szó, ami a mai individualista, modern társadalmakban nem annyira népszerű. Nyilván, ha valaki annyira jól keres, hogy a felmerülő kiadások meg se kottyannak neki, akkor lehet, hogy nem is fog törődni ezekkel a modellekkel, mert nem lesz rá szükség. Az ilyen helyzet irigylésre méltó, de keveseknek adatik meg.
A hétköznapi élet során – ahol azért a százezres nagyságrend ide vagy oda igenis számít – érdemes őszintén és racionálisan átbeszélni a párunkkal ezt a pénzügyi kérdést. Nyilván ahány pár, annyi élethelyzet és annyi válasz lehet erre. A gazdag embereket leszámítva szinte mindenkinek hasznos lehet átgondolnia ezeket a modelleket, és a téma kényességén túllépve megbeszélni, ki mit tart korrektnek. Nehogy aztán egyszer üvöltözést szüljön egy banki sms.
