Új kihívások és feladatok

Megerősödve jött ki a válságból a 100 százalékos magyar tulajdonban lévő HUMANsoft, amely a tartós növekedés érdekében kilép a nemzetközi piacokra. Somlyai Gáborral, a vállalat frissen kinevezett ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Fizetésképtelen cégek a mikulás puttonyában

Hogy a magyar vállalkozók közül kinek, milyen a 2011-es éve? Mondhatnánk, hogy átlagos: rosszabb, mint a tavalyi, de még mindig jobb, mint a jövő év lesz. Hogy mennyivel több cég kerül nehéz - sokszor megoldhatatlan - helyzetbe, azt pontosan mutatják az Opten céginformációs cég számai.

Széchenyi Kártya Program - A név hitelez

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások pénzügyi helyzetének javítására 2002-ben létrehozott Széchenyi Kártya Program mára a vállalkozások hitelességének jelképévé vált.

A termőföld értékesítése utáni adózásról részletesen

Mi dönti el, hogy mennyi adót kell fizetnünk termőföld értékesítése után? A válasz kicsit összetett, hiszen befolyásolja, hogy hogyan jutottunk a földhöz, meddig volt a tulajdonunkban, milyen költségeink merültek fel a tulajdonban tartás időszaka alatt az ingatlannal kapcsolatban, valamint az, hogy kinek, mikor, mennyiért, milyen céllal adjuk el. Alap esetben a keletkező jövedelmünket 16% adó terheli, ennek ellenére, lehet, hogy nem is kell adót fizetnünk...

Hogyan lehet a nyugdíjpénztárak után keletkező űrt betölteni?

Hiánypótló rendezvényt szervez a Portfolio.hu december elején, Magyarországon már több öngondoskodás konferenciára is sor került, azonban most először fordul elő, hogy az intézményi szereplők (bankokat, biztosítókat, alapkezelőket, pénztárakat, közvetítőket, tanácsadókat) egy délelőtt erejéig azért gyűlnek össze, hogy a legfontosabb stratégiai kérdésekről beszéljenek irányított panelbeszélgetések és előadások kíséretében. A piaci szereplők számára rendezett esemény célja, hogy a legfontosabb kihívásokat és megoldási lehetőségeket áttekintsük, és a kedvezőtlen körülmények ellenére a kitörési pontokra rámutassunk.

Ha tudunk segíteni, akkor ez nem csak lehetőség, kötelesség is

Van-e ma létjogosultsága az önkéntes munkának, kérdeztük Gábor Zoltánt a GE Healthcare gyárigazgatóját, egyben a GE Volunteers önkéntes szervezet magyarországi vezetőjét, aki egyfajta missziót teljesít a cégen belül azzal, hogy összefogja a területi önkéntes vezetőket és együttesen nagyon sok jótékony tevékenységet végeznek.

Shanghai - Budapest: 0 km

Kínai üzleti lehetőségek - közelebb, mint gondolná: 2011. december 6-8. között tovább bővül a CBTC (China Brand Trade Center, azaz a kínai márkás áruk központja) állandó kiállítása. Jelentkezzen most a rendezvényre, ahol az ingyenes regisztrációt követően kínai üzletemberekkel találkozhat és lehetősége lesz közvetlen kapcsolatépítésre.

Hazánk legfontosabb természeti kincse a termőföld

A Portfolio.hu rendezésében november 30-án kerül sor a Termőföld Klub rendezvényre, amelyen Szabó István, az OTP Bank Agrár Ügyfélkapcsolati Főosztályának vezetője is kifejti véleményét egyebek közt a hazai termőföldpiac aktuális helyzetéről, a várható változásokról és a mezőgazdasági vállalkozások likviditási helyzetéről. A fenti témákat feldolgozó előadásából kaphatunk egy kis ízelítőt.

Ha egy üzlet beindul... sok száz másik állhat le

Napjainkban kis hazánk gazdaságában új népi játék ütötte fel a fejét. A "Ki nevet a végén?" és az "Itt a piros, hol a piros?" kombinációjával veszélyes, ám egyre elterjedtebb a "válságmenedzselés" egyik speciális válfaja, a csődlovagok ámokfutása. Ez ám az igazi üzlet! Sokszor egy "nyertes" maga után több száz vesztest hagy hátra, vele együtt adósságok sok 10 vagy akár 100 milliós tételét, sőt mi több cége felszámolása után 1 órán belül új céget alapít.

Min múlik, hogy beborul-e a piac?

Érzékeny gazdasági környezetben fokozottan számít, hogy mit, mikor és hogyan mondunk! Kérdés, mekkora hatása van egy rossz mondatnak, vagy felületesen átadott üzenetnek. A hatékonyság és néha az életben maradás múlik azon, ha ütősen tudjuk átadni a gondolatainkat. A KÜRT Akadémián csütörtökön induló "Nagy-szín-pad" előadó képzés alap tézise, hogy megfelelő felkészüléssel bárkiből karizmatikus előadó, sikeres személyes márka válhat.

A férfiaknak sem kell jólöltözöttségért a szomszédba menniük

Öltözködni mindig kell, de ma különösen nem mindegy, hogy mibe, hogy az mennyire tartósan szolgálja mindennapi kényelmünket és megjelenésünket és főleg, hogy mennyibe kerül. Az időzítés jobb nem is lehetne a prémium minőségű, klasszikus férfidivatot elérhető áron kínáló BOGGI Milano számára, amely november elején nyitotta meg első üzletét az Andrássy úton.

Magyarország első hegyvidéki életmód szállodája

A LIFESTYLE HOTEL

  • MÁTRA Magyarország első hegyvidéki életmód szállodája, amely a vendégeinek kínált programlehetőségeken keresztül a tökéletes pihenés mellett a megújulás, önmegvalósítás és a harmonikus életmód megteremtésében kíván segítséget nyújtani. A pihenés, kikapcsolódás mellett a szálloda szeretne többet nyújtani az idelátogató vendégeknek, a nevében is szereplő "lifestyle", azaz életstílus, életmód kifejezés ezt a pluszt hordozza magában.

Ingatlanban utazunk

Kreativitás, rugalmasság, környezetbarát megoldások - ezek jellemzik legjobban a Raiffeisen evolutiont (RE). Ausztria egyik legjelentősebb, és egyben Közép- és Kelet-Európa legaktívabb ingatlanfejlesztője immár nyolc éve van jelen a magyar piacon, és "névjegyén" már több jelentős - és sikeres - ingatlanfejlesztés neve olvasható.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.