Fontosabb változások a termékdíj-szabályozás területén
Ahogy azt már megszokhattuk, a jogszabályok minden évben változnak. Ez alól általában nem kivétel a termékdíjas szabályozás sem. Ha áttekintjük a 2014. január 1-jétől hatályos termékdíjas jogszabályokat, azonnal láthatóvá válik, hogy ebben az évben azonban nincsenek mélyreható változások. Jellemzően a fogalom-meghatározások kerültek pontosításra, kiegészítésre az egységes jogértelmezés segítése érdekében. Ennek keretében többek között pontosításra került a forgalomba hozatal, a kereskedelmi csomagolószer, a saját célú felhasználás, valamint a reklámhordozó papír definíciója is. A változások között fontos még megemlíteni a láncügylet szabályok ismételt bevezetését, valamint a július 1-jétől bevezetésre kerülő termékdíj-raktár intézményét is.