A kockázatot nem kerülni, hanem érteni, és kezelni kell
Befektetési piac: felértékelődnek a dinamikus vegyes és a részvényekbe fektető alapok.
Befektetési piac: felértékelődnek a dinamikus vegyes és a részvényekbe fektető alapok.
Kávé. Az ötletek motorja. Az illy a 2015-ös Milánói Világkiállítás hivatalos kávéja.
Dinamikusan növekszik a Telekom 4G mobilinternet szolgáltatását használók köre, számuk mostanra meghaladta a 600 ezret.
Netfone - egy valós virtuális szolgáltató a mobilpiacon.
Az egyre mélyebbre ható kínai pénzügyi reformok részeként tavaly összekapcsolták a hongkongi és a sanghaji tőzsdét - ezzel a külföldiek hozzáférést nyertek a kínai értékpapírokhoz, a kínaiak pedig a hongkongi tőzsdén kereskedett eszközökhöz.
Nagy várakozás előzte meg a magyar kis- és középvállalkozások körében az új EU-s pályázati ciklus indulását. A Budapest Bank 500 cégvezető megkérdezésével végzett kutatásából kiderült, hogy a legtöbben technológiafejlesztésre, székhely- vagy telephelybővítésre, valamint kapacitásbővítésre pályáznak majd a támogatások elosztását végző Széchenyi 2020 programban. A pályázásra készülő cégek beruházásaik értékének 81 százalékát EU-pénzből tervezik megvalósítani, e forrás híján ezen beruházások 60 százaléka valószínűleg elmaradna.
Mazen Al Ramahi hoteltulajdonos április elején nyitotta meg a főváros legújabb szállodáját. A Vigyázó Ferenc utcai designhotel, a Prestige Hotel Budapest április 2-án fogadta első vendégeit.
Jó érzés segíteni, hinni abban, hogy képesek vagyunk megváltoztatni a rosszat és lehetetlennek tűnő kívánságok megvalósításával jobbá tudjuk tenni a világot.
Feltűnően sokszor halljuk a házassági vagyonjogi szerződésekkel kapcsolatban hangoztatott vélemények között a "bizalmatlanság" kifejezést. A házas vagy házasulandó felek sokszor úgy gondolják, hogy a házassági vagyonjogi szerződésnek még a gondolata is az egymás iránti bizalmatlanság jele, mintha valaki már előre a kapcsolat megszakadására számítana.
Minden vállalkozás és szolgáltatás esetében minőségi előrelépést és azonnal javuló üzleti számokat jelent, ha a céges rendszereket mobilról, tabletről, vagy notebookról is elérik a munkatársak.
Hazánk hét, különböző szakmai területen ismert és elismert kiválóságának összefogásával indult május 9-én a Richter Egészségváros országjáró egészségprogram sorozat hetedik évada. Az év folyamán újabb hét városba látogat a program, melynek tavaszi állomásai Óbuda, Nagykanizsa, Mosonmagyaróvár és Gyöngyös.
A Telekom új roamingkedvezményeket vezet be:
díjmentes hívások az EU-ból nemcsak hazai irányba, hanem azon külföldi országba is, ahol éppen tartózkodunk!
Mekkora az esélye annak, hogy az adott pozícióra legmegfelelőbb gyakornok lép be az ajtón? Gyakorlatilag nulla. És ez nem a munkáltatók vagy a pályakezdők hibája. Csupán hiányzik az a bizonyos csatorna, ami összekötné őket. Erre kínál megoldást a Colibri csapata!
Kevesen használják ki, pedig az adótörvényekben megbújik egy olyan juttatás, melyet adómentesen lehet adni akár 5 millió forintig is. A jó munkavállalókra érdemes odafigyelni, és amennyiben a munkavállalók lakásvásárlás, vagy építés előtt állnak, és a munkáltató anyagi keretei ezt lehetővé teszik, érdemes fontolóra venni a juttatást.
Az elmúlt időszak eseményei rámutattak, mennyire fontos megbízható szolgáltatót választani megtakarításaink kezeléséhez. A tőzsdei és nem tőzsdei befektetésekről Barlai Róbertet, az OTP Bank regionális Treasury Igazgatóságának ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
Ingyenes lesz a X. Budapesti Pálinkafesztivál
A 63 éve alapított Anilin Zrt. eredetileg állami hátterű cégként működött, ami viszonylagos biztonságot jelentett a társaság számára. A rendszerváltás után azonban hatalmas kihívásokkal kellett szembenézniük az újonnan kialakult éles versenyhelyzetben, így jelentős átalakításokra kényszerültek: ekkor fordultak először a távol-keleti piacok felé. Ez a struktúra egy darabig jól működött, azonban a 2000-es évek első felében veszteséges évek következtek, így újra át kellett szervezni a társaságot. A 2008-as válságot így könnyebben vészelte át a frissen átalakított és megerősített vállalat, azóta folyamatosan nő a forgalma és minden évet nyereséggel zárnak. Goreczky Lászlóval, az Anilin Zrt. kereskedelmi igazgatójával beszélgettünk.
A Miniszterelnökség fővédnökségével megvalósult TiJöttök! Innovációs Projekt Verseny Díjátadó Gáláján kihirdetésre és díjazásra kerültek az idei versenykiírás legígéretesebbnek ítélt hazai innovációs projektjei. A meghirdetett három kategória nyertesei mellett a különdíjasok is átvehették különdíjaikat.
A KKV szektor hiteléhségét a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja (NHP) igyekszik csillapítani. És bár sok KKV tervez beruházást, a megvalósítással kivárnak, hogy arra EU-s pályázati pénzek bevonásával kerülhessen sor. A kérdés azonban az, hogy lesz-e lehetőség egyszerre mindkét lehetőséget - az EU-s támogatást, és az NHP-t is - kihasználni.
A pénzpiac mindig változik, és mint a közelmúlt eseményei mutatják, bármikor közbejöhet egy váratlan és nagyon jelentős esemény. Egy cég életében a pénzügyi stabilitás elengedhetetlen, ezért fontos, hogy megfelelő bankot és szolgáltatást válasszunk. De ennél többet is tehetünk a tervezhető pénzügyekért. Erre megfelelő eszköz a kamatcsere.
A kínai központi vezetés kamatcsökkentésekkel igyekszik támogatni a gazdaságot az 5%-os növekedési cél elérése...
A lakásvásárlás előtt állók gyakran szembesülnek azzal a dilemmával, hogy érdemes-e most belevágni az ingatlanvásárlásba...
Bár a NIS2 regisztrációs határidő óta még egy hónap sem telt el, de máris rohamosan közeledik a következő kiberbiztonsági...
Évente dollár száz milliárdokat költünk fogyásra, de az egyéni megoldások rendre csődöt mondanak: a súlyfelesleggel...
A felhívás tervezet részletesen bemutatja az elszámolható költségeket, nézzük át őket.
Egyes politikai körökben most az a mondás, hogy a BRICS országok (Brazília, Oroszország, Kína, India, Irán, Egyiptom...
Várjuk a felpattanást.
Engedi ezt a költségvetés?
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?