NKFIH: töretlen az érdeklődés az Új Nemzeti Kiválóság Program iránt

Töretlen az érdeklődés az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) iránt, amelynek a 2019/2020. tanévben 2061 ösztöndíjasa volt - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tudományos és nemzetközi elnökhelyettese hétfőn Budapesten, háttérbeszélgetésen. Dr. Szabó István elmondta, az évek óta futó ÚNKP olyan támogatási konstrukció, amely kulcsszerepet tölt be abban, hogy a fiatalok megismerkedjenek a kutatás világával. Célja a kutatói utánpótlás megteremtése.

Zöld forradalmat indított a Gránit Bank a pénzügyekben

Zöld forradalmat indított a Gránit Bank a pénzügyekben

2021-ben a 2020-ban mért kibocsátás offsetelésével már karbonsemlegesen kíván működni a Gránit Bank, emellett tovább bővíti zöld termékei körét, amin belül lecseréli bankkártyáit is. Miközben egy világelső mobilbanki funkcióval lehetővé teszi ügyfelei számára, hogy faültetéssel semlegesítsék kártyás vásárlásaik lábnyomát, vállalta, hogy decembertől minden új ügyfél után a bank is elültet egy fát - mondta el Jendrolovics Péter, a Gránit Bank lakossági ügyvezető igazgatója.

Van megoldás az árfolyamkockázat kezelésére

Van megoldás az árfolyamkockázat kezelésére

Az utóbbi időszakban kialakult bizonytalanságok hatására is jelentősen felértékelődött a vállalati ügyfelek szemében a banki kapcsolattartás. A cégek azonban már nemcsak az egyszerű ügyintézést, hanem a közös gondolkodást, a komplex problémákba bevonódást is igénylik a bankoktól. Jakab Ákost, a Raiffeisen Bank vállalati és befektetési banki üzletágvezetőjét a jövő kihívásairól is kérdeztük.

A magyar kamarazene értékes kulturális exportcikk

A Liszt Ferenc Kamarazenekar régóta meghatározó és kulcsfontosságú szereplője a hazai és a nemzetközi zenei életnek, az együttest a kamarazenei műfaj egyik legkiválóbb képviselőjeként tartják számon világszerte.

Ötven éve kezdődött: fontos nap a mai az ártalomcsökkentés érdekében

Ötven éve kezdődött: fontos nap a mai az ártalomcsökkentés érdekében

Ma ötven éves a Füstmentes Világnap eredetéül szolgáló amerikai ötlet, amely egy ottani kormányzó kezdeményezéséből vált világméretű figyelemfelhívó kampánnyá. A nap célja, hogy felhívja a figyelmet a légszennyezés, azon belül is elsősorban a dohányzás ártalmaira, és motivációt nyújtson a káros függőségtől való mielőbbi szabaduláshoz.

Az agráriumban is a digitalizációé a jövő

Nem kérdés, hogy a mezőgazdaságban egyre nagyobb szerepe van a digitalizációnak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) eredményesen dolgozik az innovatív digitális megoldások agráriumba csatornázásán. Ennek érdekékben számos startup céget is bevonzott a szektorba, akikkel jelentős nagyvállalatokat bírt együttműködésre. Győrffy Balázzsal, a szervezet elnökével beszélgettünk.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.