Prémium

A Pannon Egyetemnél a klímasemlegesség kulcsa (x)

PR cikk
A klímasemlegesség eléréshez szemléletmódra és olyan egyedi tudásra van szükség, amelynek segítségével a termelés nem ér véget ott, hogy valamit elhasználtunk, hanem azt vissza is tudjuk forgatni. Erre kínál kutatásokra épülő megoldásokat, tudásbázist a Pannon Egyetem Körforgásos Gazdaság Fenntarthatósági Kompetencia Központja.
pannon egyetem

Az ötös fogat

Magyarország egyike annak az öt országnak (Franciaország, Dánia, Németország, és Svédország mellett) akik vállalták, hogy az úgynevezett zöld megállapodás alapján 2050-re nulla nettó kibocsátást érnek el, azaz megvalósítják azt a vágyott egyensúlyt, amely a kibocsátott szén-dioxid, illetve a légkörből kivont és szénelnyelőkben tárolt szén-dioxid mennyisége között állítható be. “A Green Deal egyfajta fenntarthatósági tükröt tartott az Európai Unió működése elé, felvázolva azt, hogy ha nem változtatunk a termelési tevékenységünkön, akkor ezzel közvetlenül veszélyeztethetjük a jövő generációját” - mondta Dr. Lukács Pál a Pannon Egyetem Körforgásos Gazdaság Fenntarthatósági Kompetencia Központ vezetője. A cél elérésének egyik kulcsa a körforgásos gazdálkodásban rejlik, amelyet szintén jogszabályi változtatással és akciótervvel erősít az EU. “A hétköznapi tárgyainkat eddig megvettük, használtuk, eldobtuk, tehát egy lineáris életutat jártak be. Néhány év múlva már el kell jutnunk oda, hogy a tárgyakat életciklusuk végén ne eldobjuk, hanem visszaforgassuk ebbe a folyamatba és csináljunk belőle újat.” - magyarázta a szakember.

A Pannon Egyetemen lesz a magyar tudás

Hazánkban konzorciumi partnerséggel jön létre az a tudásbázis, amely Magyarországot a kutatási, fejlesztési és innovációs területeken az országos és nemzetközi fenntarthatósági térképre is felteszi. A Pannon Egyetem az NKFIH által támogatott pályázati projektben létrehozta a Körforgásos Gazdaság Fenntarthatósági Kompetencia Központját, ahol az áttérés lehetőségeit, lépéseit vizsgálják, kutatják, modellezik.

A központ öt területen támogatja a különböző szintű kutatás-fejlesztési tevékenységeket: megújuló energiák, hulladékgazdálkodás, víztechnológiák, fenntartható turizmus és fenntartható városfejlesztés.

Mindennek van gazdasági ésszerűsége is, hiszen például az alumínium újrahasznosítása sokkal kisebb összegbe kerül, mint újonnan előállítani. Persze ehhez tudás, szakmai munka és szemléletmód kell. Tevékenységünkkel olyan fenntarthatóságot előmozdító szakmai, társadalmi, gazdaságfelzárkóztató tevékenységen keresztül szeretnénk a konzorciumi partnereinkkel eredményeket elérni, amelyek kiszolgálják az ezirányú fenntarthatósági törekvéseket.” - tette hozzá Dr. Lukács Pál.

Irányok

A pályázati projektben kialakított kompetencia központ célja többek között, hogy az energiatermelés fenntartható változatait fejlesszék, például új, alternatív módszereket találjanak. Ezek a módszerek elsőként a hulladékokat tekintik inputként az energiatermelésben, de a későbbiekben ezeknek a módszereknek alkalmasnak kell lenniük más, karbontartalmú anyagok, például az anyagában nem használható biomasszák befogadására is. A hulladékhasznosítási alprojekteket a műanyag alapanyagok hasznosításával kezdték, melyet aztán később több, más alapanyagra is kiszélesítenek. Fejlesztenek hulladékválogatási megoldásokat, illetve ipari tevékenység során keletkező szennyvíz tisztítását is kutatják. A víztisztítás egyik érdekes kihívása, hogy hogyan lehet például meglévő természetes vizeket mentesíteni a mikroműanyagtól. A fenntarthatósági alprojektek közös, legfőbb célkitűzése, hogy hogyan lehet Magyarországot minél inkább a saját természeti erőforrásaira, és saját anyagáramaira alapozva működtetni, mind környezetvédelmi, mind közgazdasági szempontból fenntartható módon.

A körforgásos gazdaságra történő átállás megteremti annak a lehetőségét, hogy a lakosság mindenkor hozzájuthasson a modern kor vívmányait megtestesítő összetett műszaki termékekhez, mivel az életciklusuk végére a termékek anyagkörfolyamatokba való visszavezetése garantálja a termelő szektor folyamatos alapanyag-ellátását.

A 2019-1.3.1-KK-2019-00015 azonosító számú, „Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntarthatósági kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen" című projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósul meg a Pannon Egyetem, a MOL Nyrt., a Hidrofilt Kft., Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., Nagykanizsai Városfejlesztő Kft., Netta-Pannonia Kft. együttműködésében.

Bővebb információ: https://korforgas.uni-pannon.hu/

(x)

Holdblog

Mindent a családtámogatási rendszerről

Milyen állami támogatás és kedvezményes hitel érhető el gyermekvállalás előtt álló párok számára? Hogyan kombinálhatók a támogatások és hitelek? Milyen juttatásokkal élhetnek a munká

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne akkor költözni egy nagyobb ingatlanba. Ehhez vették igénybe a CSOK Plusz tá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Gránit 1