Prémium

A teljes kutatói életpályát lefedik az új ösztöndíjpályázatok (x)

PR cikk
Megnyíltak az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjpályázatai

A program 4 milliárdos keretösszegére 2020. június 30-ig pályázhatnak az alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatók, valamint a posztdoktorok, fiatal oktatók és kutatók. Újítás a programban, hogy idén már külön kiírás szólítja meg a tehetséges doktorvárományosokat és posztdoktorokat, ezzel téve teljessé a kutatói életpálya támogatását. A pályázók idén is 25 magyarországi felsőoktatási intézményhez nyújthatják be pályázatukat, azonban idén először kizárólag elektronikus úton lehet pályázni.

Chic Vegetable Dish Facebook Ad

A 2020/2021-es tanévre meghirdetett pályázatok szakmai irányítója az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), operatív kezelője a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH). „Az idén ötödik alkalommal megnyitott program legfőbb célja, hogy az egyéni kiválóság támogatásával is erősítse az egyetemek tudományos-alkotói teljesítményét, ösztönözze a kutatás-fejlesztés és az innováció új generációjának kinevelését” – hangsúlyozta a program új pályázatainak meghirdetése kapcsán Dr. Bódis József, az ITM felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára.

Dr. Szabó István, a programot kezelő NKFIH elnökhelyettese kiemelte: „Az ÚNKP segít abban, hogy a legkiválóbb oktatók és kutatók a pályán maradjanak, valamint abban is, hogy a karrierjük legtermékenyebb szakaszában lévő alkotó egyéniségeket és anyaintézményüket egyaránt motiváljuk. A doktorvárományosok és posztdoktorok számára célzottan meghirdetett új pályázati kategóriával kiegészülve a program immár a kutatói életpálya minden szakaszára kiterjedő finanszírozást nyújt” – tette hozzá.

„Újdonság az idei kiírásban, hogy a 2020/2021. tanévi támogatások többféle, kategóriánként eltérő időtartamra pályázhatók. Az 5, 6, 7, illetve 12 hónapos ösztöndíjak nagyobb rugalmasságot tesznek lehetővé a kutatásokat végző ösztöndíjasok számára vállalásaik teljesítésére” – mondta dr. Cziráki Szabina, az NKFIH munkatársa.

Az ÚNKP 4 milliárd forintos teljes keretösszegéből idén várhatóan több mint kétezren jutnak majd támogatáshoz az alábbi hat konstrukció keretében:

  • Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás
  • Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (együttes keretösszegük 600 millió forint)
  • Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (keretösszege 1000 millió forint)
  • „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (keretösszege 832 millió forint)
  • Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (keretösszege 1400 millió forint)
  • „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (keretösszege 168 millió forint)

Link: A pályázati kiírások az ÚNKP honlapján érhetők el: www.unkp.gov.hu

(x)

Holdblog

Mindent a családtámogatási rendszerről

Milyen állami támogatás és kedvezményes hitel érhető el gyermekvállalás előtt álló párok számára? Hogyan kombinálhatók a támogatások és hitelek? Milyen juttatásokkal élhetnek a munká

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne akkor költözni egy nagyobb ingatlanba. Ehhez vették igénybe a CSOK Plusz tá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Ez is érdekelhet
Gránit 1