Munkaügyi konferencia a Saldo Zrt. szervezésében, Dr. Pál Lajos előadásában.
Bővülő munkaidőkeretet, megváltozó munkanap fogalmat, szigorú munkaadói adatkezelést hozott a módosuló munka törvénykönyv az idei év első negyedévében.
HR témában 2019 első negyedéve egyértelműen a Munka Törvénykönyvének módosításairól szólt, melyek jelentős mértékben kihatnak mind a munkaadókra, mind a munkavállalókra. A változások több lépcsőben kerülnek bevezetésre, vannak már január 1-jével hatályosak, de egyes rendelkezések most április 1-jétől lépnek életbe! Az új szabályozók újra értelmezik a munkanap fogalmát, lehetővé teszik az önként vállalt túlmunkavégzést tágabbá teszik a munkaidőkeretet, illetve idén április 1-jétől az Európai Parlament és Tanács által 2016-ban elfogadott adatvédelmi szabályokat (GDPR) is kötelezően bevezetik.
A legfőbb kérdés az, hogy a gyakorlatban mindezek a módosítások hogyan fognak érvényre jutni és mely megoldások tekinthetők majd jó gyakorlatnak - többek közt ezekre ad hiteles választ a Saldo Zrt. konferenciáján Dr. Pál Lajos munkaügyi jogász szakértői előadása, melyre 2019. április 10-én kerül sor Budapesten.
Tematika:
A munkaidő megszervezésének kérdései Napi munkaidő vs. beosztás szerinti munkaidő
A munkanap, pihenőnap megváltozott fogalma
Az egyenlőtlen munkaidő-beosztás lehetőségei és korlátai
A munkaidőkeret és az elszámolási időszak
A rendkívüli munkaidő elrendelése és tartama
Díjazási szabályok
I. Munkáltatói adatkezeléssel kapcsolatos jogok és kötelezettségek
A munkavállalói adatok kezelése a munkajogviszonyban
Az alkalmassági vizsgálat és a munkavállaló ellenőrzése
A különleges adatok kezelése (egészségi állapot, bűnügyi előélet)