A megújulóenergetika töretlen fejlődése lehetővé teszi, hogy az iparvállalatok a fenntartható fejlődés felé tereljék az energiaipart úgy, hogy közben profitot termelve a tőkepiacon is megmutathatják erejüket. "Az iparág és a szakmailag felkészült magyar vállalatok előtt az elkövetkezendő években kiemelkedő lehetőségek nyílnak majd meg, amelyek részeseivé szeretnénk tenni a kisbefektetőket is az ALTEO Group őszre tervezett nyilvános kibocsátása során." - tette hozzá a vezérigazgató.
Az ALTEO Group korábban is mindig új projektek és ügyletek megvalósításának finanszírozása céljából fordult a tőkepiaci forrásbevonás felé. "Jelenleg 38 milliárd forint értékben azonosítottunk a vállalat számára számításba vehető befektetési és beruházási lehetőségeket. Ezek közül az elkövetkező években legalább 10-14 milliárd forint értékben szeretnénk projekteket megvalósítani. A tőkebevonás célja az ezekhez szükséges saját tőke biztosítása."- emeli ki a vezérigazgató, aki szerint az Országgyűlés által a közelmúltban elfogadott METÁR, vagyis a megújulóenergetikai támogatási rendszer, illetve az iparvállalatok egyre növekvő igénye az okos energetikai megoldások és szolgáltatások iránt kiváló lehetőséget teremtenek az ALTEO Group növekedéséhez.
További lendületet adhat a megújulóenergetika iparának a 2017-ben életbe lépő METÁR (megújuló- és alternatív energiaforrásokból előállított hő- és villamosenergia-átviteli rendszer) bevezetése. A támogatási rendszer lehetőséget nyújt arra, hogy Magyarország tovább növelje a megújuló energiaforrásokból megtermelt energia részarányát. "Az Európai Unió felé hazánk 14,65 százalékos megújuló energia-részarányt vállalt, az iparág által régóta várt METÁR bevezetésével pedig a szakmailag már bizonyított hazai vállalatoknak lehetőségük nyílik a fejlesztések elvégzésére. Az ALTEO Group jelenleg több projekt előkészítésén dolgozik, amelyek a METÁR rendszer kapacitástendereinek kiírására várnak." - tette hozzá Ifj. Chikán Attila, az ALTEO Group vezérigazgatója. Az általános iparági szakvélemények szerint körülbelül 600 milliárd forintnyi támogatás érkezhet a megújulók iparába Magyarországon.
Az ALTEO Group rendkívül sikeresen teljesített mind 2015-ben, mind 2016 első negyedéve során. A vállalatcsoport árbevétele az előző évben meghaladta a 10 milliárd, EBITDA-ja pedig a 1,4 milliárd forintot. Az idei év szintén jól alakult a Smart Energy Management szolgáltatásokat nyújtó vállalat számára; 2016 első negyedévét 917 millió forintos EBITDA-val és 538 millió forintos nettó eredménnyel zárta.
Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a sikeres időszakát követően a társaság 200 millió forint osztalékot fizetett tulajdonosainak, amely részvényenként 120 forintot jelentett.
(x)