Prémium

Így épül fel merész húzásokkal egy milliárdos cég (x)

Portfolio
15 évvel ezelőtt családi vállalkozásként indult el az Agrofil 2000 Kft., akkoriban 10-15 milliós árbevétellel rendelkeztek, mára azonban ez 3 milliárd forintra bővült, ráadásul masszívan nyereséges a működésük. A cég alapvetően növénytermesztéssel foglalkozik, de az évek során merész húzásokkal nyitottak új irányokba, így jelenleg többek között saját napelemparkkal rendelkeznek, műtrágya kereskedelemmel foglalkoznak, a tervek között pedig egy biogázüzem felépítése is szerepel. A cég ügyvezető igazgatójával, Bernáth Tiborral beszélgettünk.
Portfolio: Mivel foglalkozott a cég a kezdetekben, és mennyire változott meg ez az évek során?

Bernáth Tibor: Megalapításakor, azaz 2000-ben az Agrofil 2000 Kft. 10-15 milliós árbevétellel rendelkezett, édesapám dolgozott benne főállásban, én segítettem a munkáját, mint ügyvezető. Ma a cégcsoport árbevétele meghaladja a 3 milliárd forintot, és majdnem 20 embernek adunk munkát éves átlagban. Ami nagyon fontos, hogy a 3 milliárd forint árbevétel mellé csaknem 300 millió, vagy azt meghaladó éves adózott eredmény társul.

Az Agrofil 2000 Kft., amely gyakorlatilag a megalakulása óta a CIB Bank ügyfele, az alapítása óta változatlan profillal működik, vagyis mezőgazdasággal, ezen belül is növénytermesztéssel foglalkozunk. Ugyanakkor az már a magyar valóságshow része, hogy az Agrofil 2000 Kft.-nek alapítani kellett ahhoz egy napelemes céget, hogy a saját tárolói tetejét bérbe adja, és így a napelemes cég állami támogatással tudott napelemet telepíteni. Szintén az Agrofil tulajdona az Agrofamulus Kft., amely mezőgazdasági bérmunkával foglalkozik, illetve külön cégben műtrágya-kereskedelemmel is foglalkozunk, de még rengeteg kisebb cégből áll a cégcsoport.

P.: Ezek a stratégiai váltások, új tevékenységek mennyiben segítették azt, hogy a cég túlélje a válságot, és mindig növekedési pályán tudjon maradni?

B. T.: A mi esetünk nagyon érdekes, mert igazából nálunk nem volt válság. Alapvetően növénytermesztéssel foglalkoztunk, a növénytermesztőket pedig általában véve nem érintette érzékenyen a válság. Jelenleg csak minimális mértékben foglalkozunk állattartással, hogy a jogszabályi követelményeknek megfeleljünk, azaz földet tudjunk bérelni, ezért indultunk el ebbe az irányba is. Éppen azért, mert állattenyésztéssel nem foglalkoztunk 2008-ban sem, a válság minket nem érintett, sem a termelő üzletágat, sem a kereskedelmit. Utóbbinál kínosan ügyelünk arra, hogy csak olyan partnerekkel kereskedjünk, akik szintén tőkeerősek.

Ezáltal semmilyen visszaesés nem látszik a számanikban azokban az években sem. Emellett segítségünkre volt a bankunk is, jelen esetben a CIB Bank, a mindenkori legjobb feltételekkel, amelyeket el lehetett érni a piacon, mindig mögénk állt, legyen szó bármilyen hitelről. Persze kellett a segítségük, de azon kevés vállalkozás egyike vagyunk, akik fél napot sem késtek soha a törlesztőrészletek befizetésével, soha nem ütemezték át a hitelüket, hanem nagyon jó feltételekkel törlesztették az adósságukat.

Így épül fel merész húzásokkal egy milliárdos cég
P.: Mik a közeljövő tervei? Vannak-e olyan ötleteik, amelyek alapján új irányba indulnának el, vagy továbbhaladnak az eddig kijelölt útvonalon?

B. T.: Nagyon nehéz továbbhaladni, a mostani gazdasági környezetben elértük azt a limitet, ez mondjuk 1200 hektár, amely fölött már nem igazán támogatják a nagyobb gazdaságokat. Minden gépünk vadonatúj, modern technológiákat alkalmazunk, a tárolóink is vadonatújak, nem tudunk olyan beruházást eszközölni, amelyre szükségünk lenne. Így most valójában a tőkefelhalmozás időszaka következik, a következő 2-3 évben nem tervezünk nagyobb beruházást. Éppen most jelennek meg azok a pályázatok, amelyek esetleg lehetőséget adhatnak későbbi beruházásokra, a több 100 oldalas anyagok átnézése folyamatban van. Egyetlen gondolat foglalkoztat minket, ami belevágna a profilba: az energetika terén továbblépnénk, mert napelemparkunk már van, saját kazánunkkal fűtünk, saját fúrt, engedélyezett kútjaink vannak, de lehet, hogy egy biogázüzem még beleférne a profilba, és így energiát termelnénk. Megvárjuk, hogy lesz-e ilyen jellegű pályázati lehetőség, mert pályázat nélkül Magyarországon nincs értelme ezzel foglalkozni.

P.: Gondolt-e már a stafétabot továbbadására, és ezt hogyan képzeli ezt el?

B. T.: Édesapámmal közösen alapítottuk a céget, akkor én még a 20-as éveim elején jártam. Édesapám elmúlt 63, én közel vagyok a 40-hez. Ebben a szakmában - a mezőgazdaságra gondolok - már nagyon fiatal korban el kell kezdeni a gyerekeket erre nevelni. Ez nálunk - a történelmünkből adódóan - nem volt lehetséges, aki a '90-es évek elején Magyarországon földtulajdonos lett, annak a gyerekei már idősek voltak. Németországban a gyerek már nagyon fiatalon ott ül a traktoron az apjával, mi is igyekeztünk erre odafigyelni. Nekem is van két fiam, a testvéremnek egy, próbáljuk őket erre szocializálni, és reméljük, hogy közülük legalább egy - vagy mind a három - alkalmas lesz erre. Megteszünk mindent, de 20 év múlva majd okosabb leszek.

A megjelenés támogatója a hazai vállalatok szakértő partnere, a CIB Bank.

Mit mond a szakértő?

Így épül fel merész húzásokkal egy milliárdos cég
Sikertényezők Szabados Richárd, a CIB KKV és Lízing Üzletágak vezetőjének szemével: - Több lábon állás - Erős stratégiai partnerek - Tudatos menedzsment

(x)
Holdblog

Hatalmas áldozat, ha nem kockáztatsz

Magyarország legnagyobb portfóliókezelő csapata harminc éve dolgozik a megtakarítások szakszerű kezelésén, méghozzá kiválóan: a három évtized alatt nyolc alkalommal nyerte el az év alapkez

Holdblog

A legrosszabb fegyver tartja fenn a békét

Hiába a történelem legborzasztóbb fegyvere, mégis az atombombák tartják fent legalább valamennyire a világbékét. Atomhatalmak közt a második világháború óta legfeljebb proxy háborúk volt

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ÉLBC VELA 900x12001