Pizza. A pavlovi reflex alapján elég csak rá gondolni, máris összefut a nyál a szánkban. Persze pizza és pizza közt hatalmas különbségek lehetnek. Gondoljunk csak a "gazdaságos" mélyhűtött változatára, amit valahogy sosem sikerül ehetővé varázsolnunk. Irigyeljük is az olaszokat rendesen, hogy náluk szinte minden sarkon találni egy igazi pizza-éttermet.
Logó evolúció
A Pizza EATaliano (szó)játékos névadói is valami ilyesmit akartak kreálni: tuti olaszos helyet, ahol az ÉTkezés valódi nagybetűs kulináris élmény. Mert ha valami olasz, az már fél siker. Ízlelgessük kicsit a torta, spárga vagy mazsola szavunkat! Elsőre talán nem is ugrik be, hogy ezek is mind az olasz nyelvből szivárogtak be a magyarba, pedig jóval megelőzték a kapucsínót (cappuccino), a salátát (insalata) és a piskótát (biscotto). S ha már nyelvészkedünk kicsit, nézzük, a pizza mi fán terem! Pincéreknek biztos tetszik, hogy a magyar Wikipédia a pincere, azaz 'összegyúr' latin szóból származtatja; kár, hogy effélét semmilyen szótárban nem találni! A név sokkal inkább a pizzicare, azaz csipked igéből eredeztethető, ami a feltétre utal: egy csipet innen, egy csipet onnan. A Pizza EATalianonál is így csinálják, azzal a különbséggel, hogy itt minden csipet Itáliából érkezik: a mindennek alapját képező paradicsomszósz például a San Marzano régióból (ez volt az étteremlánc korábbi neve), az étkek leöblögetésére szolgáló borok pedig egyenesen a legjobb talján borvidékekről.http://pizzaeataliano.hu/
Persze a jó alapanyag csak a kezdet, érteni kell az elkészítéshez és a tálaláshoz is. A Pizza EATaliano éttermek tradicionális vékony, ropogós pizzákat kínálnak, amelyek egytől egyig kézzel készülnek, a tésztát pedig saját recept alapján gyúrják. De közben a vegákról és az apró népről sem feledkeznek meg: egyrészt vannak fél adagok, másrészt a gyerekek az ide szervezett zsúrokon maguk készíthetik el pizzájukat; míg a Fresca olyan, középen lyukas korong, amelyen friss saláta viszi a prímet - a fogyózó hölgyek nagy örömére.
Pizza Pollo Firenze. A képre kattintva még többet megtudhat a Fresca pizzákról.
Nem tudom, ki szereti, ha borsot törnek az orra alá, de ha ezt a pincérlány közvetlen mosollyal teszi (asztalunk mellett állva közvetlenül a pizzánkra), minden bizonnyal repetát is kérünk. Szerencsére az árak nem annyira borsosak, bár kétségtelenül nem a hátizsákos turisták a célcsoport. Mi sem jelzi ezt jobban, mint az éttermek elhelyezkedése: az Operától egy saroknyira az Andrássy úton, a Parlament tőszomszédságában a Vécsey utcában, vagy a Batthyány téri vásárcsarnok kilátónak is beillő többszintes épületében, ahonnan pazar panoráma nyílik ugyancsak az Országházra. És ezt a látványt még egy látványkonyha is tetézi!
Akit pedig nem vonz a főváros látképe vagy egyszerűen csak nincs ideje étterembe menni, az külön menüből válogatva házhoz rendelheti a fogásokat http://pizzaeataliano.hu/hazhozszallitas/. A kiszállítást már Budapest tizenkét kerületébe vállalják ingyenesen és - nem mellékesen - gyorsan: a megrendeléstől számított 45 percen belül. (Első éttermük neve még Pizza Express volt, a futárok máig ennek szellemében dolgoznak.) Ráadásul minden nap két fajta pizza kedvezményesen kapható.
Pizza Italia. A képre kattintva további ételfotókat is megtekinthet.
A Pizza EATaliano ugyanis szolgálni akar: nemcsak ki- és fel-, hanem meg- is azt a bizalmat, amit a vendégek immár 13 éve folyamatosan megszavaznak szakácsaiknak. Ide kívánkozik még egy csöppnyi nyelvlecke: a közkedvelt olasz zöldségleves, a minestrone neve is a 'szolgál' igéből származik, akárcsak a magyar ministráns vagy miniszter szó. Mert így lesz az Olaszországból világhódító útra indult Armani, Gucci vagy akár a Ferrari mellett a Pizza EATaliano is magas minőséget jelző márkanév.
A Bankmonitor új kalkulátorának segítségével most mindenki könnyedén megnézheti, hogy reálisan mennyi nyugdíjra számíthat a magyar államtól. Tippeld meg te is, hogy mennyi lesz a nyugdíjad,
Egy múlt heti hír nem annyira bolygatta fel az ország közvéleményét, mint kellett volna. Az ukránok megtiltották a Lukoilnak, hogy Ukrajnán keresztül szállítsák a kőolajat Európába. Az ukr
A vállalatok sikeressége nagymértékben a vezetőik kompetenciáin alapul, ezért nagyon fontos a vezetők folyamatos fejlesztése, fejlődése, a vezetői utánpótlás kinevelése, biztosítása. Ez a
Értelmetlen befektetés az, ami a dráguláson kívül semmire sem képes? Vagy önmagában a drágulás tényétől máris nem lehet az? Egyik olvasónk vendégcikkben elmélkedik arról, lehet-e...
The
Azt sem tudjuk pontosan, hány ember él a Földön, pláne nehéz megbecsülni, hányan fognak száz év múlva. Az ENSZ azért pár évente megteszi, a jelen...
The post Egyre kevesebb emberre számítan
Sok kérdést kapunk olvasóinktól és ügyfeleinktől a HOLD vagyonkezelésére, a számlákra és szolgáltatásainkhoz kapcsolódó egyéb fogalmakra vonatkozóan. Ezekre válaszolunk egy sorozatban, e
Sok kérdést kapunk olvasóinktól és ügyfeleinktől a HOLD vagyonkezelésére, a számlákra és szolgáltatásainkhoz kapcsolódó egyéb fogalmakra vonatkozóan. Ezekre válaszolunk egy sorozatban, e
Lassan hozzászokunk, hogy már nemcsak Brazília és Kalifornia szerepel visszatérően a hírekben pusztító erdőtüzekkel, hanem a jelenség egyre gyakrabban üti fel a fejét