A Végzet Hegye (x)

Saxo Bank Alapvető ügyleteink a 4. Negyedévre

Ideje, hogy beszélni kezdjünk az adósságról. Lehet, hogy kényes téma, mint az a bizonyos elefánt a szobában, amelyikről senki sem akar beszélni, azonban mára már akkorára nőtt, hogy kiböki a szemünket. Figyelmen kívül hagyni pedig veszedelmes dolog.

A közelmúltban Szingapúrban, a világ legracionálisabb társadalmában járva felfigyeltünk a gazdasági élet néhány szomorú vonására. Annak ellenére ugyanis, hogy ez az egyik legszabadabb, leginnovatívabb és legversenyképesebb gazdaság, Szingapúr fejlődése mára megtorpant.

Bár továbbra is hasznot húz dörzsölt alapító kormányfője, Lee Kuan Yew hagyatékából, a termelékenység hanyatlani kezdett, 2011 óta pedig nullás vagy még alacsonyabb növekedést mutat.

Ez ugyan jelentéktelen apróságnak tűnhet a nagyvilág eseményei közepette - azonban mégsem az.

Minsky-pillanat

Amennyiben Szingapúr valóban növekedésének zenitjére ért, a világ közeledik a Minsky-pillanathoz. Ez az adósságciklus olyan veszélyes pontja, amikor a túlzott mértékben eladósodott befektetők hirtelen arra kényszerülnek, hogy eladják jó eszközeiket hiteleik visszafizetése érdekében.

Szingapúr az én kanárim a szénbányában. Ráadásul tökéletes példája Hyman Minsky elméletének, aki abban hitt, hogy a stabilitás önmagában is destabilizáló erővel bír. Az átlagos közgazdászok - akikből nagyon sok van - azt hiszik, hogy a gazdaságok és piacok egyensúlyban működnek, és ahhoz, hogy valami összeomoljon, egy külső ráhatásnak, sokknak kell bekövetkeznie.

Pontosan ez történt 2007-2008-ban. 2007 januárja és 2008 júniusa között a fosszilis energiahordozók ára a világ GDP-jének 5,2 százalékáról 12,4 százalékra nőtt, a globális össztermék 7,2 százalékos szeletét, vagyis az ennek megfelelő 5,2 százalékot hasítva ki a világgazdaság GDP-jéből. A globális adósság mára elérte a GDP 250 százalékát, ezért 300 bázispont volumenű többletnövekedésre lenne szükség, hogy a felszínen tarthassuk a világ pénzügyeit. Igen, valóban az energiaárak játszották a főszerepet a 2007/2008-as események során, a válság pedig a hagyományos forgatókönyvet követte.

A jelenlegi helyzet azonban klasszikus minskyi. A pénzügyi válság klasszikus teoretikusa hitte, hogy egy rendszer belső dinamikája önmagában képes sokkokat létrehozni.

Mégpedig azért, mivel a gazdaság legkülönfélébb szereplői - a bankok, vállalatok, kormányok és állampolgárok - önelégültté válnak a gazdasági fellendülés idején. Egész egyszerűen beleringatják magukat abba a hitbe, hogy a jólét örökké tartani fog. Ennek nettó hatása pedig az, hogy egyre nagyobb kockázatokat vállalnak a profit keresése során.

A válság rothadt magvait mindig a bőség idején vetik el.

Elhibázott politika

Mit csinálnak a politikusok és politikai döntéshozók ilyen esetben? Azt, amit mindig is: ugyanazokat a közhelyeket puffogtatják, és hegedülnek, miközben Róma és Európa fennmaradó része lángokban áll.

Határozott lépések helyett ragaszkodnak kilátástalan taktikáikhoz, miközben egyre csak próbálnak meggyőzni bennünket azok életképességéről.

A modus operandi esetükben abban merül ki, hogy megpróbálják elég alacsonyan tartani a kamatokat az adósságteher tarthatóságához. Magyarán, úgy tesznek, mintha hitelt érdemlő tervvel rendelkeznének, a strukturális problémákkal azonban nem foglalkoznak, csak időt próbálnak nyerni.

Borzasztó hosszú ideig szerencsénk volt, a szerencse azonban kifogyóban lehet. Az alacsony infláció vagy akár defláció jelensége fokozta ennek esélyeit. Tudatosítanunk kell, hogy az adósságszolgálat és az adósság fenntartásának költsége különösen gyorsan növekszik a deflációs rendszerekben.

Nehéz komolyan venni a magasabb kamatokról szóló frázisokat, miközben az Egyesült Államok növekedése sehová sem tart, a világgazdaságé pedig - amiről még júliusban is ódákat zengtek - sokkal alacsonyabb a vártnál.
Az év negyedik negyedéve politikailag mindig a legérdekesebb. Az országoknak gatyába kell rázniuk következő évi költségvetésüket. Az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank kénytelenek lesz úgy tenni, hogy egyetértenek vagy elfogadják a gyengébb adatokat, ami viszont mélyebb deficithez vezet.

Adóssághegyek

Ez a folyamat szinte biztosan magával hozza az ígéretet, hogy 2014 fölöslegessé teszi a válság felszámolását. Ehelyett egyre gyorsabban közeledünk ahhoz a ponthoz, amikor az adósságszolgálat egyre nehezebb lesz, mivel a politikai döntéshozók "tettet és túloz" politikája lenyomta a beruházási és a fogyasztási adatokat.
Nézzük a bizonyítékokat. Európa hatalmas államadóssága egyre csak duzzad.
Portugália államadóssága 2007-ben a GDP 70 százalékának felelt meg, mára elérte a megdöbbentő 130 százalékos szintet. Görögország államadóssága annak ellenére is a GDP 175 százalékán áll, hogy néhány évvel ezelőtt az adósságállomány szerkezetátalakítására került sor.
Az EU-n belüli kockázatok mára sokkal inkább rendszerszerűvé váltak, mint a válság elején voltak.
Kínában az adósságszolgálat költségei adnak okot az aggodalomra, a helyzetet ráadásul tovább rontja a kínai bankok, vállalatok és állampolgárok téves meggyőződése, hogy számíthatnak valamiféle mentőcsomagra.
A Sociétè Generale egyik elemzője szerint az adósságszolgálat teljes költsége (beleértve a lejáró adósságokat és a megújításokat) Kínában a GDP közel 39 százaléka. Vessük össze ezt az USA 2007-ben mért 25 százalékkal.

Az Egyesült Államokban az USA államadósságának kamatai a 2013-as költségvetési kiadások több mint 6 százalékát teszik ki. Ez viszonylag alacsonyabb, mint a legrosszabb időkben, amikor a kamatok sokkal magasabbak voltak, de csak azért, mert az amerikai jegybank (Fed) Nyíltpiaci Bizottsága olyan drasztikusan csökkentette az amerikai kormányzat nullás kamatú kötvénykibocsátásának költségét.
Mára az adósságteher sokkal nagyobbra nőtt, mint a pénzügyi válság előtt volt, a GDP 80 százalékának felel meg (az IMF szerinti nettó adósság), az alig 10 évvel ezelőtt mért GDP 45 százalékával szemben.
Az időzítéstől függetlenül az Egyesült Államok, Kína és Európa egy újabb Minsky-pillanat előtt áll.
Sohasem volt mélyebb a szakadék a valóság és a jelenlegi gazdasági helyzetről kialakított kép között. Azonban soha sem volt megfelelőbb a pillanat, hogy kijátsszuk ezt a helyzetet. A világ nem ér véget, hanem új kezdetre készül, amikor végre már foglalkoznunk kell azzal, ami kiböki a szemünket - az adósság elefántjával.
Az adósságot csak kétféleképpen lehet csökkenteni: leírással vagy nagyobb növekedés elérésével. Az előttünk álló negyedévben politikailag vagy gyakorlati szempontból egyik megoldás sem reális, ami azt is jelenti, hogy a kamatoknak globálisan változatlannak vagy csökkenőnek kell lenniük, miközben még egyszer eljátszhatjuk a tettetés és túlzás nagyjelenetét, mielőtt Minsky a rivaldafénybe lépne.

Steen Jakobsen, Chief Economist, Saxo Bank

(x)

• Címkék:
• prémium