Prémium

A világ több állama használja saját aranykészletét belső gazdasági gondjainak kezelésére (x)

Portfolio
A több mint egy évtizede egyre magasabb árszinteket elérő arany a világ számos országának vezetőit arra ösztönzi, hogy a saját földjében lévő sárga nemesfém készleteit minél gyorsabban kitermelje, és azt értékesítse, elsősorban belső gazdasági gondjainak orvoslása érdekében. Szintén egyre több hír jelenik meg arról, hogy egyes államok aranyat használnak fizetőeszközként nemzetközi ügyleteik során.
Azt talán kevesen tudják, hogy a világ második legnagyobb kőolaj tartalékával rendelkező Irak nagy mennyiségű, kibányászásra váró arany- és gyémántkészlettel is rendelkezik. Az ország számára gondot jelent azonban, hogy egyelőre nincs birtokában a kitermeléshez szükséges technológia és szakembergárda, valamint az ország bankszektora sincs felkészülve saját aranykészletük kezelésére. Ennek orvoslásaként a török bankszövetség máris jelezte, hogy kész az iraki bankszektorban dolgozó szakemberek képzését támogatni. Az aranyban rejlő lehetőségeken felbuzdulva a bagdadi koalíciós kormány megkezdte azon törvények kidolgozását, amelyek lehetővé teszik külföldi vállalatok bányalicencekbe történő bevonását. Azonban egyelőre még nem ismert, mekkora mennyiségű aranyérc található iraki földben, de előzetes számítások szerint a készletekkel jelentős mértékben felgyorsíthatják az ország gazdasági újjáépítését.

A polgárháború sújtotta Szudán, amelynek területéből az elmúlt évben egy népszavazást követően kivált a később a nemzetközi közösség által is elismert Dél-Szudán, 2011. január 1. és február 15. között mintegy 7.2 tonna aranyat exportált 55 millió dollár értékben. A kartúmi kormány számára ezzel lehetővé vált, hogy a dél-szudáni területek kiválásával okozott komoly költségvetési hiányt pótolni tudja egy időre. A szudáni aranyhelyzet kapcsán fontos megjegyezni, hogy az állami felügyelet alatt kitermelt mennyiség jóval kevesebb az illegális bányákon keresztül külföldre kerülteknél. Ennek ellenére a szudáni gazdasági kormányzat figyelemre méltó számokat közölt a 2011. évi állami aranybányászatról, mely szerint a tavalyi év folyamán 36 tonna aranyat termeltek ki, és már az év első felében mintegy 246 millió dollár volt az ország aranyexportja. Említésre méltó a kitermelés növekedése, hiszen 2 évvel korábban (2009-ben) az ország még csak 4 tonna aranyat bányászott ki. Az ország területén jelenleg 128 külföldi érdekeltségű társaság termeli ki a sárga nemesfémet. A helyi állapotokra jellemző, hogy a hivatalos és az illegális bányákban dolgozó több ezer ember mellett 200 ezer szudáni próbál szerencsét az aranykitermelés különböző módszereinek alkalmazásával, főleg primitív eszközök használatával.

Irán kapcsán számos hír jelent meg arról az elmúlt hetekben, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok által bevezetett olajembargó miatt az ország immár aranyat is elfogad az olajért cserébe. Teherán maga jelentette be, hogy India már sárga nemesfémmel fizetett a fekete aranyért és várhatóan Kína is hasonlóan fog cselekedni. Ugyanakkor maga a perzsa állam is a belső ellátási gondok csökkentése érdekében vásárolt mintegy 200 ezer tonna búzának egy részét aranyban ellentételezte.

Törökország saját régiójában az egyik legjelentősebb aranytermelő országnak számít. Hivatalos adatok szerint az ország 23 millió uncia sárga nemesfémmel rendelkezik. 2010-ben négy nagy bánya működött az országban, de a következő évtizedben Ankara további bányák megnyitását tervezi. A saját termelés mellett, amely 2010-ben elérte az impozáns 650 ezer unciát, de világszerte köztudott, hogy a törökök igen befolyásos szerepet játszanak az aranykereskedés és az ékszerkészítés területein is.
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról szóló fejezetek teljesen jók, de a további részek is megfontolásra érdemese

Holdblog

Egyre nagyobbak az olimpikonok

Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál látványos a növekedés, az Olympedia szerint például... The post

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
Mike Stern - Leslie Mandoki - Bill Evans - Randy Brecker