Prémium

Most akkor vegyünk, vagy ne vegyünk aranyat? (x)

Portfolio
"Amikor a piac beszakadt, akkor kell venni?" Ezt nem igazán lehet előre megjósolni, azonban van néhány érv, amely segíthet az egyéni álláspontunk kialakításában.


Most akkor vegyünk, vagy ne vegyünk aranyat?
A tegnapi jelentős mértékű nemesfém piaci árzuhanást követően úgy tűnik, hogy az arany kezd magára találni. Ben Bernanke (FED kormányzótanácsának elnöke) bejelentését követően, amely szerint a FED el kíván állni forrásbővítő programjától, az arany közel 6 óra alatt 5 százalékot veszített értékéből. A távol-keleti piacok nyitásával viszont emelkedett és reggel 9 órára elérte az 1.718,00 USD / uncia értéket, vagyis megközelítőleg egy százalékot nőtt mintegy 17 óra alatt és tegnap délután óta ezen az értéken lebeg.

Szakmai elemzők szerint Ben Bernanke beszéde váltotta ki a hatalmas zuhanást, aki hangsúlyozta, hogy 2014-ben követik az amerikai pénzpolitika jelenlegi irányát, és nem várható újabb lazítás a piacokon.

A pozitív amerikai GDP eredmények (3 százalékos bővülés), az infláció fennmaradása éppen dollárgyengülést okozhatott volna, ezzel szemben a dollár komoly erősödésbe kezdett, s a részvények ezzel párhuzamosan csökkenni kezdtek. De az egy-két százalékos változásnak nem kellett volna 5 százalék feletti zuhanást indukálnia az arany piacán, amelyre az elmúlt hetekben újabb tőkék érkeztek, többek között Soros György is a duplájára emelte az aranyban való kitettségét (ami persze még így is minimális). Az arany az inflációs várakozásoktól fűtötten az elmúlt hetekben 1700 dollár környékéről kúszott fel az 1790-es szintre, s már a felfelé történő kitörés is szóba jöhetett volna, hiszen komoly akadály már nem állt az 1800-as szint elérése előtt.

Innen zuhant le az arany közel 100 dollárnyit, és ezért felvetődhet annak kérdése is, hogy az árolyam-megingást kihasználva kik szállhattak be az arany shortolásába? A kereskedési robotok valóban fel tudják gyorsítani a folyamatokat, hiszen zárják és nyitják a pozíciókat a beállítástól függően, de nagyon komoly tőke kell mégis ahhoz, hogy több hét emelkedésének drasztikus véget vessen.

A részvénypiacok szinte irreális magasságban állnak, s igen sok elemző állítja, hogy az árak elszakadtak a fundamentumoktól, így szükséges lenne egy egészséges árfolyam-korrekció. Ezért nem volt meglepő ennek az elindulása, de mind az arany területe, az intenzitása és hevessége igen. Az arany árnyékvalutaként és az infláció ellen hathatós kikötőként működik, s amíg a bankok rövidebb távokra semmi vagy minimális kamatot fizetnek, ellenben az infláció egyre feljebb kúszik, az sárga nemesfém a pénz egyik, kipróbált menedéke. Az év első hónapjaiban kiadott összegzésekből az derült ki, hogy Kínában és Indiában fokozódott az arany irányi kereslet, és mellettük tavaly a legnagyobb vevők a nemzeti bankok voltak. Kína hatalmas, 3 ezermilliárd dollárt meghaladó készpénzzel és kötvénnyel bír, és ennek értékállóságát szavatolnia kell, miközben a dollár egyre kevesebbet ér. Ezért könnyen feltételezhető, hogy a dollár számára előnyös, koncentrált beavatkozás (is) történt az arany piacán, amely jelentősen lejjebb szorította az árfolyamokat.

Az áresésnek egyértelműen a vevők örülhetnek, hiszen sokkal olcsóbban biztosíthatják be magukat az infláció ellen. Jó lehetőséget biztosít ez a bankoknak, államoknak, de a magánvásárlóknak is tőkéjük biztosítására. Ráadásul, amíg a forint árfolyama ilyen (relatíve magas) szinten áll a dollárhoz, euróhoz képest, addig lehet a legjobban kihasználni a lehetőséget vagy a vételre vagy a tőzsdei kereskedésre való beszállásra. De a tőzsdén könnyedén veszíteni is lehet, hiszen ott az arany olyan fajsúlyos, drága termék, hogy egy apró elmozdulása is százezrekben mérhető veszteséget okozhat.

Az arany jelenlegi szintje szinte a középvonalon van a kitermelői és az elemzői várakozások között (1400 1950). Az biztosnak látszik, hogy még ebben az évben meglátogatja a felső csúcsokat, csak az ideje kérdéses. A jelenlegi ár meglehetősen optimális beszállási, vételi pontnak látszik.

Továbbá az is megállapítható, hogy az esés ellenére az arany ez év elejéhez, valamint egy teljes év távlatához viszonyítva továbbra is kedvező befektetésnek tűnik. Ezt a tengerentúli szakértők mellett európai kollegáik is alátámasztják. Egyébként az öreg kontinens gazdaságának egyik, hanem a legnagyobb mértékben meghatározó szereplői, a németek is bizakodóak az arany idei szereplését illetően, hiszen 2012-ben az arany világpiaci ára eddig több mint 11 %-ot, ami egy éves távlatban pedig 21,81 %-ot jelent.

Lehet, hogy itt az idő, hogy a befektetők ismét a fizikai arany felé forduljanak?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek katasztrófaként, mert volt előtte egy spinoff, a Solventumot leválas

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról szóló fejezetek teljesen jók, de a további részek is megfontolásra érdemese

Holdblog

Egyre nagyobbak az olimpikonok

Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál látványos a növekedés, az Olympedia szerint például... The post

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Mike Stern - Leslie Mandoki - Bill Evans - Randy Brecker