Prémium

Fókuszban Európa (x)

PR cikk
Új tőke- és hozamvédett alap az OTP Alapkezelőtől

A vártnál erőteljesebb növekedésre számítanak idén az Európai Unió fejlett országaiban. Ennek megfelelően Nyugat-Európa legjobban teljesítő gazdaságainak nagyvállalatai szerepelnek az OTP Alapkezelő legújabb alapjában, az OTP Európa-válogatott Alapban. A tőkevédett alap a fix, biztosított hozamon felül is kedvező teljesítményt érhet el - mondta el Gáti László, az OTP alapkezelő marketing és értékesítési igazgatója.

Fókuszban Európa

Az Eurostat legutolsó előrejelzése szerint átlagosan 1,8 százalékos gazdasági növekedés várható idén, az EU27 államaiban, a korábbi 1 százalék helyett. A fejlettebb európai országokban szinte kivétel nélkül emelték az ez évi előrejelzéseket. Az unió legnagyobb gazdasága Németország 3,5, míg a második legnagyobb Franciaország 1,5 százalékos GDP növekedést vár az idén. Azonban jól teljesítenek a kis államok is, sok helyen 1 százalékot meghaladó növekedés várható. "Az előrejelzések a fogyasztás növekedését prognosztizálják elsősorban a feltörekvő országokban, de a fejlett világban is. A fogyasztási igények kielégítésében a nagy európai vállalatok jelentős exporttal veszik ki részüket, ezért meghatározó növekedési lehetőség előtt állnak - mondja Gáti László. Ezeket a tendenciákat figyelembe véve az OTP Alapkezelő új alapjának, az OTP Európa-válogatott Alapnak a hozama olyan 15 nyugat-európai vállalat részvényének teljesítményétől függ, melyek kontinensünk legnagyobb exportőrei." Németországot többek között az SAP és az Infineon informatikai vállalatok képviselik. Franciaországból a luxusmárkákat - például Louis Vuitton, Givenchy, Dior - forgalmazó LVMH és a Valloureciparvállalat került a kosárba. Az LVMH máris jó befektetésnek tűnik, mert az októberben közzé tett gyorsjelentésében 20 százalékos forgalomnövekedésről számolt be 2010 első kilenc hónapjában. Hollandiából például az Unilever, az Akzo Nobel vegyipari vállalat és a Heinekensörgyár részvényeit is beválogatták. Svájc a Swatch óragyárral és a Novartisgyógyszergyárral képviselteti magát. A választékot színesítik a norvég Telenor mobilszolgáltató és a luxemburgi Arcelor Mittal acélgyártó részvényei. "A részvénykosárban megtalálható cégek nem csak Nyugat-Európában, hanem a világpiacon is vezetőnek számítanak saját iparágukban. Ennek megfelelően a nyugat-európai gazdasági teljesítményen túl a világgazdasági növekedésből részesedhetünk ezen cégeken keresztül. További előny, hogy ezen cégek részvényei a nyugat-európai országok transzparens, a portfolió-befektetők jogait leginkább védő tőzsdéin forognak. A nyugat-európai piacon az értékeltség ráadásul gyakran kedvezőbb, mint a feltörekvő országok tőzsdéin. Így a jó növekedési potenciálhoz, ami ráadásul befektetőbarát magatartással párosul, reális áron juthatunk hozzá." Az új alap tőkevédett, 2013. december 13-ig tartó futamideje végén minden esetben visszafizeti a jegyzéskor elhelyezett tőkét, függetlenül a befektetések teljesítményétől, és egy alkalommal biztosan fizet fix hozamot. Ez 2011. december 16-án lesz esedékes, amikor a befektetések teljesítményétől függetlenül mindenképpen fizet 7% hozamot, amely a befektetési jegyek értékére vetítve éves szinten 2,33% fix nyereséget jelent, emellett további maximum 6% hozamot fizethet ki az alap a részvények teljesítménye alapján, így 2011 végén összesen 13% hozamhoz lehet jutni maximálisan. Ezenfelül a befektetők lejáratkor is részesedhetnek a részvénybefektetések teljesítményéből, amely akár további 30 százalékos hozamot is jelenthet. A második hozamfizetés a futamidő végén, 2013. december 13-án lehet esedékes, amennyiben az alap befektetései pozitív teljesítményt érnek el. A teljes futamidő alatt tehát minimum 7%, maximum 37% hozamra lehet számítani, amely éves szinten számítva minimum 2,33%, maximum pedig 11,62% lehet. (EHM 2,33%) Az OTP Európa-válogatott Alap nyíltvégű, a befektetési jegyek tehát a futamidő során is megvásárolhatóak, illetve visszaválthatóak. Érdemes azonban a teljes futamidő alatt megtartani és Tartós Befektetési Értékpapírszámlára elhelyezni a befektetési jegyeket, mert így lehetőség nyílik kamat- és árfolyamnyereség-adó megtakarítására. Az OTP Európa-válogatott Alap jegyzése már október 4. óta tart. Az érdeklődést jelzi, hogy szinte kizárólag lakossági megtakarításokból október végéig már közel 4 milliárd forintnyi összeg érkezett az alapba. A befektetési jegyek még 2010. november 12-ig vételi jutalék nélkül, névérték alatt, napi diszkontárfolyamon jegyezhetők országszerte az OTP Bank értékpapír-forgalmazással foglalkozó fiókjaiban. (x)

Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek katasztrófaként, mert volt előtte egy spinoff, a Solventumot leválas

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról szóló fejezetek teljesen jók, de a további részek is megfontolásra érdemese

Holdblog

Egyre nagyobbak az olimpikonok

Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál látványos a növekedés, az Olympedia szerint például... The post

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
Mike Stern - Leslie Mandoki - Bill Evans - Randy Brecker