Prémium

A magyarok egy lépéssel a németek mögött a válság leküzdésében (x)

Portfolio
A piacok összeomlása jobban megviselte a cégeket, mint a finanszírozási körülmények szigorodása, és csak nagyon halvány a reménysugár, hogy 2011 jobb év lesz 2010-nél - derül ki abból a kutatásból, melyet az IFUA Horváth & Partners tanácsadó cég a Budapesti Corvinus Egyetemmel közösen végzett.
A GDP egyötödét kitevő vállalatok megkérdezésével végzett felmérés szerint komoly válságon vannak túl a magyar vállalatok. Az értékesítés csökkenésével, az árbevételek elmaradásával, romló likviditással kellett szembenézniük, és még mindig borúsan látják a jövőt: a megkérdezettek fele még további csökkenésre számít, és kevés a stagnálást vagy enyhe javulást remélők aránya. A válság súlyosabbnak bizonyult várakozásaiknál; az árbevétel a megkérdezettek több mint 75 százalékánál csökkent, ami jóval meghaladja a visszaesés tavaly várt mértékét.
A vállalatok négyötöde a saját iparágában még legalább további egy évig válságra számít, ezen belül jelentős részük akár két évnél is hosszabbra teszi ezt az időszakot.
A nagyvállalatok az optimistábbak, ráadásul ők állnak jobban a likviditási nehézségekkel szembeni küzdelem terén is: közülük csak minden második számolt be finanszírozási problémákról, míg a középvállalatok kétharmada számára jelent ez súlyos gondot.
"Ilyen környezetben a vállalatok inkább jövedelmezőségük helyreállításában látnak lehetőségeket. Ebben már nem a költségcsökkentésé a főszerep; a vállalatok több mint fele kezd bele termékfejlesztésekbe, keres új vevőket, próbál ki új értékesítési csatornákat vagy gondolja újra árazási politikáját, így készülve a jövőre." - emelte ki Bodnár Viktória, az IFUA Horváth & Partners ügyvezetője.

A magyar cégek árbevételében remélt növekedés esélyét javítja, hogy az IFUA németországi anyavállalatánál végzett hasonló kutatás szerint már egy lépéssel előttünk járnak a német vállalatok a kilábalásban. A magyarok fontos exportpiacát jelentő német gazdaság szereplői már 2010-et is enyhén jobbnak ítélik meg 2009-nél, és 2011-re szolid javulást várnak a működésükkel kapcsolatban. A megkérdezett német vállalatok kétharmada érzi úgy, hogy már túl van a válságon, vagy a kilábalás ösvényére lépett.

A magyarok egy lépéssel a németek mögött a válság leküzdésében
"A német cégek 2009-ben átestek a költségcsökkentési lépéseken, és már az idei évet is az értékesítési offenzívának szentelhették." - foglalja össze az anyavállalati felmérés megállapításait az IFUA szakértője. A német társaságoknál 40 százalékot is meghaladja azok aránya, akik a piaci terjeszkedést tartják a jövő év legfontosabb feladatának.
További részletek a Navigator kutatásról a http://www.ifua.hu címen érhetők el.
(x)
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek katasztrófaként, mert volt előtte egy spinoff, a Solventumot leválas

Holdblog

Egyre nagyobbak az olimpikonok

Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál látványos a növekedés, az Olympedia szerint például... The post

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
Mike Stern - Leslie Mandoki - Bill Evans - Randy Brecker