A miniszter a 2024-es eredményekről beszél először
Néhány perc késéssel kezdi a tájékoztatóját Lázár János. Hamarosan arról fog beszélni, hogy milyen kihívásokat és megoldásokat lát idén a miniszter. A kezdetekben a tavalyi év eredményeinek felsorolásával nyit:
- 2024-ben összesen 114 milliárd forintnyi jegybevétel érkezett be. Ez megegyezik az egy évvel korábbi összeggel, ám a miniszter kiemelte, hogy közben egy jelentős reform zajlott az árképzésben.
- Rekordszámú utazás volt a magyar tömegközlekedési eszközökön, a Volánon, a HÉV-en és MÁV-on, először lépte át a 1 milliárdot.
- 2024-ben összesen 10 millió bérletet adtak el.
- 13,5 millió helyjegy kelt el tavaly az intercity-járatokra.
- Az ÉKM adatai szerint 20 százalékkal nőtt a tömegközlekedést használók száma, ezzel jelentősen hozzájárultak a környezeti terhelés csökkentéséhez.