Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Pillanatokon belül fontos üzeneteket küld Orbán Viktor

A miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatóján hangsúlyosan szerepelhetnek külföldi témák és ügyek. Így például kiemelt figyelem fogja övezni a most záruló magyar soros EU-elnökség értékelését, az orosz-ukrán háborút. Ez utóbbi kapcsán biztosan szóba kerül a magyar kormányfő által javasolt karácsonyi tűzszüneti megállapodás, amely nagy visszhangot kapott a nemzetközi sajtóban.

A nemzetközi kérdések tekintetében előkerülhet még

a hamarosan hivatalba lépő új amerikai elnök, Donald Trump várható politikája,

mind a gazdaság, a kereskedelem, mind pedig a nemzetközi kapcsolatok terén.

A hazai ügyek közül hangsúlyos lehet aktualitása miatt a 2025-ös költségvetés, amit pénteken szavazott meg az Országgyűlés, és amelynek kapcsán Orbán Viktor már jelezte péntek reggeli interjújában, hogy ebben a tervezetben már látszódnak Nagy Márton-féle új gazdaságpolitika elképzelései, az akcióterv részei (pl. Demján Sándor program, lakhatási munkáltói támogatás, kollégiumépítések, munkáshitel). Elmondása szerint repülőrajt a cél 2025-ben.

Mindezek mellett szóba kerülhet a magyar gazdaság 2025-ös kilátása, a növekedési előrejelzések, a forint árfolyama, valamint a kormány akciótervei. Érdekes lesz azt is figyelemmel követni, hogy elhangoznak-e újabb részletek a gazdasági csúcsminisztériummal kapcsolatban, nevezetesen, hogy a PM NGM-be történő olvadásával milyen új szerkezetben működik majd a csúcsminisztérium, és mely területnek kik lesznek a vezetői. Az ugyanis eldőlt, hogy Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár az MNB-be távozik, Kurali Zoltán ÁKK-vezérhez, és Sipos-Tompa Levente MFB-vezérigazgatóhoz hasonlóan. Az előbbi két vezető helyére érkező szakemberek neve még nem ismert, Sipos-Tompa Leventét pedig Katona Bence követi az MFB élén.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Máthé Zoltán

Kiszámoló

Neked is sikerül változtatni

Szombatonként kiteszek egy-egy régi cikket, amit sokan nem olvastak, pedig a hasznukra lehet. Ez a cikk közel tizenegy éves, a benne lévő számokat így értelmezd. Ha van egy hasonló veled megtört

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
kormány-kiskereskedelem-fogyasztás-forgalom-árvíz-naptárhatás-stagnálás-bázis