Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Euró-forint árfolyam

„Ha tudja, hogy kit kell megkérdezni, szóljon nekem is, én is szeretnék a megfelelő pillanatban vásárolni. Biztos nem én vagyok az az ember, aki meg tudja mondani” – közölte a kormányfő az euróárfolyamra vonatkozó kérdésre.

A jegybank környékén van a tudás, hogy mikor és hogyan alakul a forint árfolyama - felelte egy kérdésre. Van a kormánynak teljesítménye, a pénzügyi stabilitás is fontos, de van mindig spekuláció és van a többi devizáknak is árfolyammozgása.

A dollár árfolyamának mozgása befolyásolja a forintot is - ennek van szerepe Orbán Viktor elmondása szerint a forint megítélésében és ezt Nagy Mártonnal történt beszélgetése alapján mondja most. Amikor a dollár erősödik, a forint is gyengül - ismertette.

A dollár esetében pedig vannak nagy mozgások, és az új amerikai vezetéssel nagy dolgok jöhetnek és ez hatással van a régiós devizákra, ezen belül a forint árfolyamára - fogalmazott a miniszterelnök.

Sokkal nagyobb szerepet játszanak eseti tényezők a forint árfolyamának mozgásában - mondta. A gazdaság fundamentumai nem változnak olyan mértékben, ahogy a forint árfolyama. Ezért a kormány ezen a téren teszi a dolgát és jól teszi a dolgát - mondta.

Kiszámoló

Neked is sikerül változtatni

Szombatonként kiteszek egy-egy régi cikket, amit sokan nem olvastak, pedig a hasznukra lehet. Ez a cikk közel tizenegy éves, a benne lévő számokat így értelmezd. Ha van egy hasonló veled megtört

Holdblog

A személyes szorzónk

Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk tűnni mások közül, akkor ezekkel nem csak lehet, hanem szükséges is foglalkoz

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
kormány-kiskereskedelem-fogyasztás-forgalom-árvíz-naptárhatás-stagnálás-bázis