Itt a dot-plot ábra
A dot-plot ábrából jól látható, hogy a tagok között azért vannak olyanok, akik jövőre alacsonyabb kamatokban gondolkoznak, mint a Fed előrejelzése.
A dot-plot ábrából jól látható, hogy a tagok között azért vannak olyanok, akik jövőre alacsonyabb kamatokban gondolkoznak, mint a Fed előrejelzése.
Az Igazságügyi Minisztérium perre mehet az Európai Bizottsággal.
Kisebb kamatvágás jöhet jövőre, mint amire eddig számítani lehetett.
Két további fontos következménye is lesz szerinte Donald Trump győzelmének.
Kevesebb kamatvágás lehet jövőre, ez rontotta el a hangulatot.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Komoly piaci mozgásokat indított el a Fed.
Az elmúlt két hétben több katás ügyfél is volt, annak ellenére, hogy mióta kinyírták a katát, már csak nagyon kevesek választhatják azt. Leginkább csak a magánembereknek dolgozók, oktató
A német feldolgozóipar válsága a gép- és berendezésgyártókat sem kíméli, sőt - mint Bertram Kawlath, az ágazat szakmai szövetsége új, október közepén, Karl Haeusgen utódaként megválas
Kipécézte Lengyelországot a piac, pedig ennek fundamentális oka nincs. Európa rendkívül olcsó, az Egyesült Államok techcégei leuralják a piacot. De a befektetési alapok piaca itthon... The pos
In our article published in the International Review of Financial Analysis, we investigate the novel question of how the green direction in central banking may affect trust in a central bank. We find poten
Ma egy 25 éves játékos akár több percet tölthet a pályán, mint korábban egy 30 feletti veterán. A ’90-es évek elején egy sztárjátékos 40-42 meccset... The post A világ legjobban fizet
2025. január 16-tól jelentős változás lép életbe Magyarországon az elektronikus ügyintézés terén: megszűnik az Ügyfélkapu jelenlegi formájában. Az ügyfelek a jövőben két alternatív me
Ausztrália nemcsak a sportvilág elitjének része, de gazdasága is az egyik legnagyobb a világon. A kontinens bővelkedik nyersanyagokban, amelyek nagyban befolyásolják versenyképességét, ám egy
Ha jövőre lesz a kincstár kínálatában olyan lakossági állampapír, amellyel 7-8 százalék hozam realizálható, akkor a PMÁP befektetésekből nem valószínű nagyobb kiáramlás – mondta
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!
Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.