Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Erős zárás a magyar tőzsdén

Alapvetően bizonytalan mozgásokat láthattunk és láthatunk ma a világ tőzsdéin, jelentősebb elmozdulások az ázsiai és az európai piacokon sem voltak, ebben a miliőben kiemelkedően jól teljesített a magyar tőzsde.

A BUX index végül fél százalékkal került feljebb, a hazai blue chipek közül az OTP 0,8 százalékot emelkedett és részvényenként 21780 forinton zárt, a Mol 1,2 százalékos pluszban, 2694 forinton fejezte be a napot, a Richter 1 százalékot emelkedett 10500 forintos árfolyamra, a Magyar Telekom pedig 0,3 százalékos esést követően 1282 forinton zárt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Kiszámoló

KATÁ-sok, vigyázzatok!

Az elmúlt két hétben több katás ügyfél is volt, annak ellenére, hogy mióta kinyírták a katát, már csak nagyon kevesek választhatják azt. Leginkább csak a magánembereknek dolgozók, oktató

Holdblog

A világ legjobban fizetett rabszolgái

Ma egy 25 éves játékos akár több percet tölthet a pályán, mint korábban egy 30 feletti veterán. A ’90-es évek elején egy sztárjátékos 40-42 meccset... The post A világ legjobban fizet

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kibukott a magyar kormány hazárdjátéka: egyszerre a legnagyobb gazdasági kockázat és vonzerő
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
acélipar, acélkohó, acélgyártás, fémipar, dunaferr