Ezt a fogalmat összefüggésbe hozták a társadalmi kohézión túl a jobb életminőséggel, kedvezőbb egészségügyi állapottal, sőt az olyan krízishelyzetekre való rugalmasabb alkalmazkodással, mint a COVID-19 világjárvány.
Látható tehát, hogy a szociális infrastruktúra fejlesztése legalább olyan fontos feladat lenne, mint a hagyományos infrastruktúráé.
Jelen írásban ezen helyek területi mintázatait vizsgáljuk hazai kontextusban azért, hogy rámutassunk arra, hogy a beépítés típusa és a települések funkcionális morfológiája miként befolyásolhatja elhelyezkedésüket.
A szociális infrastruktúra egyetemes és sokszínű, hiszen a világ minden pontján találhatunk olyan tereket, amelyek lehetőséget teremtenek a találkozásokra. Az ókori poliszok agórájától a holland coffeeshop-okon át a Pál utcai fiúkból jól ismert grundig változatos, sokszor kulturális termékké váló helyek szolgáltatnak példát. A hagyományos út- vagy áramhálózatokhoz hasonlóan ugyanúgy dinamikusak változnak: megsemmisülhetnek (háborúk, természeti katasztrófák) vagy létrejöhetnek (beruházások), valamint társadalmi beavatkozások is korlátozhatják használatukat (kijárási tilalom). Ahhoz, hogy jobban megismerjük a szociális infrastruktúra sajátosságait és területi mintázatait, elsőként szükséges meghatározni ezen helyeket. Jelen kutatásban 50 helyet azonosítottunk a szociális infrastruktúra részeként és négy nagy csoportba soroltuk őket. A lista közel sem teljes és kizárólagos (1. ábra), a kategóriákat a találkozások egy-egy aspektusa alapján jelöltük ki (megosztott tevékenység, idő, hely).
Területi fókusz
A helyek meghatározása segítségével lehetővé vált a területi mintázatok elemzése. Ennek időszerűségét szolgáltatja, hogy a szociális infrastruktúrát elsősorban nyugat-európai és ázsiai kutatók vizsgálták, és a sajátos urbanizációs folyamatokkal jellemezhető kelet-európai térségben még nem készült empirikus kutatás. A vizsgálathoz 5 hazai nagyváros (Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs, Győr) 3 különböző típusú városrészeit jelöltük ki. A kijelölés célja, hogy a településhierarchia azonos szintjén elhelyezkedő településeket vonjunk bele a vizsgálatba és azon belül olyan helyeket, amelyek eltérő funkcióval és beépítettséggel rendelkeznek. Ezek a belváros, a paneles technológiával a rendszerváltás előtt épült lakótelep, valamint a belső szuburbanizáció célterülete a belterületen található családi házas övezet. Pontosabb kijelölésüket helyismerettel rendelkező geográfus-kollégák segítségével végeztük el (2. ábra), majd QGIS szoftver alkalmazásával vittük térképre az előzetesen azonosított 50 helyet.
Hazai mintázatok
Az eredmények alapján megállapítható, hogy az egyes városrészek különböző szociális infrastruktúra mintázattal rendelkeznek.
A belvárosok mutatják a legegységesebb képet az öt városban, esetükben a szolgáltatások erőteljes koncentrációja figyelhető meg. A kapott eredmények jól visszatükrözik a központi városmag rendszerváltás követően átalakult szerepkörét, a kereskedelmi- és igazgatási funkció dominanciáját. Ez a városrész-típus egyfajta szociális infrastruktúra oázisként szolgál, különösen a sétálóutcák mentén figyelhető meg jelentősebb sűrűsödés (3. ábra). A sétálóutcák jelentősége, a helyek közül pedig a kereskedelmi bankok, éttermek és kávézók, valamint egészségügyi szolgáltatások kiemelkedő jelenléte figyelhető meg.
A családi házas városrészek a belvárosokhoz képest differencáltabbak, két csoportjuk azonosítható, amely az eltérő fejlődési útból következik. Az első kategóriába sorolhatóak azok a korábban különálló, falusias jellegú települések, amelyek aztán az adott település szervesült részeivé váltak (Újszegedet 1880-ban, Révfalut 1905-ben csatolták Szegedhez és Győrhez). A 4. ábrán megfigyelhető, hogy e terület szociális infrastruktúrája a térkép alapján hasonlít a többi laza beépítésű, alacsony népsűrűségű családi házas övezetre, ahol jellemzően buszmegállók, kisebb parkok és játszóterek alkotják a szociális infrastruktúra derékhadát.
A többi családi házas övezettől eltérően azonban jelentősebb szociális infrastruktúra tömörülés is található a területükön.
Ilyen Révfalu esetén az egyetemi campus területe, amely a Belváros közelében, a Mosoni-Duna partján koncentrálódik. A campus és a körülötte megjelenő szolgáltatások által kirajzolódik a campusosodás jelensége, vagyis az egyetemek közelében a diákok igényeire épülő szolgáltatások koncentrációja (pl. kisbolt, kávézó, szórakozóhely).
A második családi házas kategória jellemzően erősen infrastruktúra hiányos alvó-városrészt (Pécs: Donátus, Debrecen: Tócóliget), szociális infrastruktúra “sivatagokat” jelöl, amely jellemzően mai épületállományát és kiterjedését a rendszerváltást követő évtizedekben, főként zöldmezős beruházásként nyerte el (Tócóliget a városszétfolyás klasszikus példája, a 2005 előtti térképeken még erdő és mező szerepel jelenlegi helyén). A különbség okán utóbbi csoport homogénebb, jellemzően kizárólag lakófunkcióval bíró területeket takar és ezt rendkívül gyér szociális infrastruktúra ellátottsága is visszatükrözi, ahol a buszmegállókat leszámítva nem igazán taláható más (4. ábra).
A lakótelepek ellátottsága már jóval sűrűbb. Itt inkább a nyitott terek, mint például parkolók (közlekedés), sportpályák, kutyafuttatók (publikus terek) száma emelkedik ki és az öt város eredményeit összesítő táblázatban abszolút számban ezekben a kategóriákban meg is előzi a belvárosok értékeit.
A térképeken a lakótelepek szociális infrastruktúrája a belvárostól és a családi házas övezetektől elkülöníthető mintázatot mutat, jellemzően egyenletesebb, kevésbé koncentrált visszatükrözve a tömbös beépítést. Emellett pedig mind a publikus terek, mind a szolgáltatások kategóriában a helyek nagyobb kiterjedésűek (6. ábra). A lakótelepek szociális infrastruktúrája között is találhatunk különbségeket, amelyek azok differenciáltságának következménye. Emellett pedig az egyes lakótelepeken belül, az eltérő ütemben megépült részek gyakran eltérő beépítéssel rendelkeznek.
Az eredmények alapján látható, hogy a szociális infrastruktúra eloszlása nem egyenletes és a beépítettség, valamint a települések funckionális morfológiája hatással van annak mintázataira.
A különböző városrészekben élők közvetlen lakókörnyezetükben eltérő módon férnek hozzá ezekhez a helyekhez és olyan területek is azonosíthatóak, ahol a gyér ellátottság a városrész elhagyását teszi szükségessé a szociális infrastruktúra eléréséhez, ami egyes alacsonyabb mobilitással rendelkező csoportok (pl. idősek) számára növelheti a kiszolgáltatottságot.
A kutatásnak természetesen korlátjai is vannak, amely részben az infrastruktúra alapú megközelítésből következik. A jövőben az eredmények árnyalásához szükséges a helyek tényleges használatának vizsgálata, valamint annak tanulmányozása, hogy mi tesz egy helyet sikeres és mi “anti-szociális” infrastruktúrává.
Jelen írás a Tér és Társadalom folyóiratban várhatóan 2025 folyamán megjelenő “Buborékpukkasztó helyek – a Klinenberg-féle szociális infrastruktúra egy lehetséges tipizálása és térképezése a hazai nagyvárosokban” című tanulmány egyes részeit tartalmazza.
Szerzők köszönetüket fejezik ki a városrészek kijelölésében együttműködő geográfusoknak, területi kutatóknak. Debrecen: Kozma Gábor és Molnár Ernő, Győr: Hardi Tamás, Miskolc: Kocsis Károly, Szeged: Lados Gábor, Pécs: Trócsányi András.
Bálint Dóra a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársa
Szabó Tamás a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének térképésze.
A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
