A díj több mint fél évszázados történetében Claudia Goldin az első nő, aki egyedül kapott közgazdasági Nobel-emlékdíjat. Minden tudományterületen kevés (még) a díjazott nő, azonban a közgazdaságtan különösen “férfias” terület, kiváltképp az Egyesült Államokban. A doktori hallgatók, azaz a jövendőbeli kutatók még most is csak 32 százaléka nő (ugyanez az arány Magyarországon 50% körül van). Goldin magas presztízsű (Ivy League) egyetemekre, a Cornell-re és Chicagóba járt, és kiváló tanárai és mentorai voltak. A doktori témavezetője Robert Fogel gazdaságtörténész, de Gary Beckertől is sokat tanult. Nemcsak hogy a tanárai is Nobel-díjasok voltak (Becker 1992-ban, Fogel 1993-ban nyerte el), de már Fogel témavezetője, Simon Kuznets is (1971-ben kapta). Mondhatjuk, hogy Goldin a chicagói közgazdasági iskola harmadik generációs Nobel-díjasa, aki nem csak a díjat nyerte el először egyedüli nőként, de a Harvard egyetem első női közgazdaságtan professzora is volt. Érdekes összevetni, hogy a szintén idei díjazott Karikó Katalinhoz (fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj 2023) képest milyen más életutat járt be, ami természetesen semmit nem von le Goldin tudományos érdemeiből. Az mindenesetre gyakori vélemény, hogy a közgazdaságtan nem csak Amerika-központú (az elmúlt 54 évben kiosztott közgazdasági Nobel-emlékdíjak közül 69-et amerikai tudós kapott), de kifejezetten elitista tudományterület is, ahol a nőknek kifejezetten nehéz dolga van.
Miért Goldin kapta a Nobel-díjat?
Goldin több évtizedes, az amerikai nők gazdaságtörténetének és a nők és a férfiak közötti munkaerőpiaci különbségeknek a kutatásáért kapott Nobel-emlékdíjat. Tudományos eredményei mellett azért is, mert ez rendkívül fontos téma. A Föld lakosságának a fele nő, akik valamilyen értelemben szinte a világ összes országában hátrányt szenvednek a munkaerőpiacon (és nem csak ott). Ennek a hátránynak a mértéke nagyon különbözik az egyes országok között, és nem merül ki abban, hogy a nők kisebb valószínűséggel dolgoznak és kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Hogy néhány példát említsünk, a nemek közötti gazdasági egyenlőtlenség hozzájárul ahhoz, hogy a nők között gyakoribb a depresszió, a gazdaságilag egyenlőbb párkapcsolatok stabilabbak, a házastársak közötti bérkülönbség csökkenése csökkenti a családon belüli erőszak előfordulását, illetve a nők között nagyobb az időskori szegénység veszélye. Az Egyesült Államokban a nemek közötti nyers különbség a havi bérekben jelenleg 22 százalék körül van, Magyarországon 15%.
Goldin magát egyfajta detektívként határozza meg. A munkássága valóban egy hosszú detektívmunka arról, hogyan változott a nők szerepe a gazdaságban és tágabb értelemben a társadalomban az elmúlt bő évszázadban, és milyen okokra vezethetők vissza ezek a változások. A legtöbb “rejtvény”, amelyet igyekezett megfejteni, az alábbi kérdések köré csoportosul:
- Miért kerestek és keresnek átlagosan kevesebbet a nők, mint a férfiak?
- Milyen tényezők állnak a nők munkaerőpiaci aktivitásának időbeli változása mögött?
- Miért csökkentek a nemek közötti gazdasági különbségek az elmúlt évszázad során?
Fontos megjegyezni, hogy Goldin nem az első közgazdász, aki ezen kérdéseket vizsgálta. Előtte, valamint vele egyidejűleg kutattak a témában olyanok, mint Ester Boserup, Francine Blau, Victor Fuchs, vagy a már említett Gary Becker. Goldin ugyanakkor olyan következetes elszántsággal, kíváncsisággal és termelékenységgel kutatta ezt a területet (ahogyan az egy detektívhez illik), hogy idővel ő vált a nemek közötti különbségek és a nők munkaerőpiaci szerepvállalásának első számú kutatójává. Minden egyetemi munkagazdaságtan tanmenetben benne van a neve, a 90-es évekbeli cikkeitől az egészen újakig.
Főleg a 80-as, 90-es években végzett kutatásai révén teljesebb képet kapunk a dolgozó nők gazdaságtörténetéről. Goldin kutatásai megmutatták többek között, hogy a gazdasági fejlődés (és kiemelten az Egyesült Államok gazdasági fejlődése) és a nők munkaerőpiaci aktivitása között egy U-alakú kapcsolat figyelhető meg. Az ipari forradalom kibontakozása hozta magával, hogy a nők jelentős része kivonult a munkaerőpiacról, és kizárólag az otthoni munkavégzésre fókuszált. A családok ezt egyre inkább megengedhették maguknak, illetve háztartási munkából és gyerekből is elég sok volt ahhoz, hogy a férjezett nők teljes időben otthon maradjanak. Ezt az egyensúlyt sokáig a társadalmi normák is támogatták. A további gazdasági fejlődés hatására a szellemi munka egyre fontosabbá vált a fizikai munkavégzéshez képest. A nők iskolázottsága jelentősen növekedett, e mellett megjelentek a háztartásban az élőmunkát helyettesítő eszközök, amelyek elősegítették a nők nagyobb mértékű munkába állását. Fontos megjegyezni, hogy az említett U-alakú kapcsolat korántsem univerzális, sem térben, sem időben. Jól leír ugyanakkor egy folyamatot, amelyen a 19. században iparosodott országok mentek keresztül.
A nők nagyobb mértékű munkaerőpiaci szerepvállalása nem csak szűken értelmezett gazdasági tényezőknek volt köszönhető. 1960-ban Frank Colton vegyész feltalálta azt a fogamzásgátló szert, amit azóta csak “a tablettaként” (“the pill”) emlegetünk. Goldin Lawrence Katz-cel folytatott kutatása megmutatta, hogy a fogamzásgátló tabletta elterjedése jelentős hatást gyakorolt a nők társadalmi helyzetére azon keresztül, hogy tervezhetőbbé tette a gyerekvállalás időzítését. Ennek köszönhetően több nő kezdett el egyetemre járni, és olyan területeken munkába állni, mint amilyen az orvoslás vagy az ügyvédség, területek, amelyektől a nők korábbi generációit többek között a nem várt terhesség kockázata is távol tartotta.
Miért keresnek kevesebbet a nők, mint a férfiak?
Ehhez a kérdéshez kapcsolódnak Goldin talán legnagyobb hatású kutatásai. A nemi bérkülönbségeknek számos oka van. A legtöbb olvasónak elsőre talán a munkáltatói diszkrimináció juthat eszébe, mint jelentős tényező. Ezen túl azonban a bérkülönbségek származhatnak az oktatásba és más emberi tőkébe való eltérő mértékű befektetésből, különböző készségekből, vagy a családhoz és a munkavégzéshez kapcsolódó különféle elvárásokból.
A múltban ténylegesen kiemelt jelentősége volt a nyílt diszkriminációnak. Körülbelül a 19. század végétől a 20. század második feléig létezett több országban is az ún. “marriage bar” gyakorlata, ami azt jelentette, hogy házasságkötésüket követően a nőket rendszeresen elbocsátották állásukból (vagy: nem vették fel őket), vagy munkavégzésüket egyéb módon korlátozták. Ami a jelent és a közelmúltat illeti, Goldin talált arra is bizonyítékot, hogy nőkkel szembeni diszkrimináció még mindig létezik egyes területeken; egy Cecilia Rouse-zal közös tanulmányában például azt találta, a “vak” meghallgatások bevezetése a szimfonikus zenekaroknál növeli annak az esélyét, hogy nő kerül a zenekar tagjai közé vagy lép előrébb.
Ugyanakkor eddigi életművének egyik fontos tanulsága mégis az, hogy a diszkriminációval összességében ma már a nemi bérkülönbségeknek csak kis részét tudjuk megmagyarázni.
Goldin és szerzőtársai MBA végzettségű dolgozók pályáját vizsgálva azt találták, pályájuk legelején nincs lényeges különbség a nők és férfiak bérezése között, idővel azonban kialakul egy különbség a férfiak javára. Bár bérkülönbségek a gyermektelen nők és férfiak között is vannak, a legnagyobb hátrány a bérezés tekintetében a gyermekkel rendelkező nőket éri. Goldinék kutatásai alapján ennek az lehet az oka, hogy számos jól fizető állás jelentősen díjazza a hosszú munkaórákat és a folyamatos, esti és hétvégi rendelkezésre állást. (Goldin és Katz ezzel szembeállítják a gyógyszertárakat, ahol a technológiai fejlődés lehetővé tette a rugalmasabb munkaszervezést és ezáltal a nemek közötti bérkülönbségek csökkenését.) Ez hátrányt jelent a kisgyereket nevelő, rugalmasabb munkavégzést igénylő nők számára, akik emiatt kisebb arányban vállalnak ilyen munkát.
A nemek közötti bérkülönbségek átlagosan csökkennek. Ez a csökkenés azonban főként az alacsonyabb pozíciókban igaz, a magasabb pozíciók tekintetében nem; ez az ún. üvegplafon-jelenség, ami Magyarországon is megvan. Azt is érdemes megjegyezni, hogy bár a nők ma már nagyobb számban vesznek részt a felsőoktatásban, mint a férfiak, vannak területek, főként a matematikai, természettudományos és technikai szakok, amelyeken még mindig alacsony a nők aránya.
Bár Goldin a nők munkaerőpiaci helyzetének vizsgálatáért kapta a díjat, nem szabad elmennünk az oktatással kapcsolatos kutatásai mellett sem. Külön kiemelnénk a laikusok számára is élvezetes könyvét (‘The Race between Education and Technology‘), amelyet Lawrence Katz-cel közösen írt. Ebben bemutatják, hogyan járul hozzá a növekvő jövedelmi különbségekhez, hogy az oktatási rendszer (számos országban, bár a szerzők az Egyesült Államokra fókuszálnak) nem tudott lépést tartani a technológiai fejlődéssel, és azzal, hogy jelentősen nőtt a kereslet a magasan képzett munkaerő iránt. Magyaroszágon ez különösen nagy probléma, hiszen rendkívül alacsony az egyetemet végzett fiatalok aránya.
Mi kell ahhoz, hogy a nemek közötti munkapiaci különbségek további csökkenjenek?
Goldin kutatásaira alapozva három dolog kell ahhoz, hogy a munkapiaci nemi különbségek tovább csökkenjenek. Elsőként, a flexibilis munkavégzés okozta jövedelemkiesésnek csökkenni kell. Ahogy korábban írtuk, a nemek közötti cégeken és foglalkozásokon belüli bérkülönbség részben abból adódik, hogy a nők általában a rugalmasabb, de kevesebbet fizető állásokat választják (vagy engedhetik meg maguknak a gyermekvállalás miatt). Érdekes módon, legalábbis a fejlett országokban, határozott elmozdulás indult el a rugalmas munkavégzés irányába, a nemi bérkölönbségektől függetlenül is. Ez részben a COVID-járvány következménye, de részben abból is adódik, hogy egyre nő az emberekben az igény a rugalmasságra és a technológiai fejlődés is lehetővé teszi.
Másodszor, a jó minőségű napközbeni gyermekellátás (bölcsöde, óvoda, de még az általános iskola is ide tartozik) költségének csökkenése, és összességében azoknak a szakpolitikai intézkedéseknek a bevezetése és fejlesztése, amelyek segítik a nőket a karrier és a gyermekvállalás összeegyeztetésében. Egy ilyen intézkedés lehet például az apa által kivett szülési szabadság, ami a gyakorlatban általában azt jelenti, hogy a szülési szabadság egy részét az anya, egy részét pedig az apa veszi ki, így mindketten rövidebb ideig esnek ki a munkájukból, mintha csak egyikük venné ki az egészet. Az apai szülési szabadsággal kapcsolatos első kutatási eredmények vegyesek. Növelni látszik a nők munkavállalási rátáját, de inkább csak rövid távon, és vélhetően csökkenti annak a valószínűségét, hogy az apák ezt követően újabb gyermeket tervezzenek. Erősíti ugyanakkor a kötődést az apa és a gyermek között, hozzájárul ahhoz, hogy a társadalmi normák az egyenlőség irányába tolódjanak el, arról azonban egyelőre nem tudunk sokat, hogy a gyermekek érzelmi és kognitív fejlődését hogyan befolyásolja.
Harmadrészt, az úgynevezett egyéni preferenciák vagy társadalmi normák változása, az egyenlőségen alapuló társkapcsolatok elterjedése, vagy a családon belüli “hagyományos” munkamegosztás megfordulása. Goldin és mások is megmutatták, hogy legalábbis a fejlett országok többségében a férfiak és a nők foglakozásokon és/vagy cégeken belüli bérkülönbségének nagy része azokból a társadalmi elvárásokból fakad, amelyek szerint a nők “dolga” a család ellátása, míg a férfiak “dolga”, hogy hazavigyék a pénzt, mert mindketten “ahhoz értenek jobban”. Ezt a közgazdaságelmélet teljes specializációnak nevezi, aminek csak bizonyos feltevések mentén van értelme, amelyek a múltban inkább teljesültek, mint ma. Az egyik ilyen, hogy a párok kis valószínűséggel válnak el. Egy olyan világban, ahol a házasságok harmada-fele válással végződik, ez nem egy jó feltevés. Goldin sok helyütt beszél a társkapcsolatokról, az egyenlőségen alapuló családmodellről, ennek előnyeiről és hátrányairól, amelyek egy részét nem könnyű számszerűen mérni. Nehezen lehet például beárazni, mennyi bérkiesést kompenzál, ha mindkét szülő rugalmas munkaidőben dolgozik, ezért kevesebbet keres, viszont mindketten ott vannak, amikor a gyerek az első mondatait mondja, vagy először áll fel. Kis gazdaságtörténeti érdekesség, hogy a szakma Nobel-díjasai között több olyan kapcsolat is van, ahol a nő és a férfi egyaránt el tudta érni a szakmája csúcsát, miközben akár több gyermeket is nevelnek: Esther Duflo és Abhijit Banerjee; Guido Imbens és Susan Athey; David Romer and Christina Romer; Janet Yellen és George Akerlof; és maga Claudia Goldin és férje, Lawrence Katz, bár ez utóbbi párosnak nincs gyermeke.
A közgazdaságtani kutatásban egyre nagyobb szerepet játszanak a nők, úgyis mint kutatók, és úgy is, mint a kutatások tárgyai.
Ez részben azért van, mert ha lassan is, de emelkedik a nők aránya a kutatók között, akik egyre több nőket érintő témát hoznak be a közgazdaságtan fővonalába. Másrészt az egyre inkább elérhető adminisztratív adatbázisok és az elemzésüket lehetővé tevő statisztikai/big data módszerek segítségével olyan társadalmi jelenségeket is meg tudunk figyelni, amiket korábban nem. Harmadrészt, egyre több az interdiszciplináris kutatás, ami lehetővé teszi, hogy a közgazdaságtan új, korábban nem érintett csatornákat vizsgáljon. Goldin témaköreiben az új kutatások a társadalmi normák és a nem-kognitív készségek különbségeiben keresik a férfiak és a nők között fennmaradt munkapiaci különbségek okait, de sokan fordulnak többek között a családon belüli, munkahelyi és utcai erőszak, az apák szerepe, a gyermektelenség, az IVF-asszisztált gyermekvállalás, az abortusz, az öregedés, a menopauza munkapiaci hatásainak kutatása felé is. Reméljük, hogy a jövő Nobel-díjasai közé ezek közül is bekerül néhány, egyre több (nem amerikai?) nő munkája révén (is).
Adamecz Anna a HUN-REN KRTK Közgazdaságtudományi Intézet tudományos főmunkatársa és a UCL Social Research Institute kutatója
Isztin Péter a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa
A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Címlapkép forrása: Carlin Stiehl/Getty Images
