Orbán Viktor először 2011-ben vetette fel, hogy Magyarországon munka alapú társadalmat kell építeni segély alapú társadalom helyett. Ezzel indokolták, hogy 2011 szeptemberében a munkanélküli járadék maximális hosszát a korábbi 9 hónapról 3 hónapra csökkentették és az Európai Unió legszigorúbb és legszűkmarkúbb szabályozását vezették be. Ebben az írásban amellett érvelünk, hogy ez a felfogás téves és ennél lehetséges bőkezűbb, a társadalom számára hasznosabb és igazságosabb munkanélküli ellátást bevezetni.
Kiindulási pontként ki kell mondanunk, hogy a munkanélküli ellátás nem egy semmittevésért kapott segély, hanem egy biztosítás.
Csakúgy, mint egy lakás- vagy autóbiztosítás esetében a biztosított a jövedelmének egy részét a biztosítónak adja, és káresemény (lakástűz, vagy autóbaleset) esetén a biztosító megfizeti a kár egy részét. A munkanélküli ellátás esetében az állam a munkavállalók jövedelmének 1,5 százalékát munkanélküli járulék címén elvonja, cserébe állásvesztés esetén az kárpótlást nyújt. Még a nagyon szigorú magyar rendszerben is igaz, hogy aki korábban hosszabb ideig vagy több járadékot fizetett, az hosszabb ellátásra jogosult. Tehát a munkanélküliek szó szerint megdolgoznak a nekik járó ellátásért.
Persze, még így is mondhatná a kedves Olvasó, hogy ha valaki több pénzt kap, akkor semmi sem ösztönözné arra, hogy tényleg el is akarjon helyezkedni. Mi egy 2005 novemberi reformot vizsgálva megmutattuk (Munkaerőpiaci Tükör 88-99. oldal), hogy lehetséges olyan ellátási reformot bevezetni, ami után a munkanélküliek több pénzt kapnak, hamarabb elhelyezkednek, és a gyorsabb elhelyezkedés annyi megtakarítást hoz az államnak, hogy még a költségvetés helyzete is javul.
Az általunk vizsgált munkanélküliek a reform, tehát 2005 november előtt, havonta 44 600 forint ellátásra voltak jogosultak. (Az állásvesztés előtt a keresetük 107 ezer - ami az átlagbér növekedést figyelembe véve mai béreknél ez 435 ezernek felelne meg - forintnál több volt, és 9 hónap ellátásra voltak jogosultak. Ők az összes állásvesztő 15 százalékát teszik ki.)
A reform ezt úgy alakította át, hogy az első három hónapban a jogosultság 68 400 forintra emelkedett, három hónap után pedig 34 200 forintra csökkent. A reform előtt és a reform után is ugyanannyi járadékra voltak jogosultak azok, akik 9 hónapig folyamatosan munkanélküliek voltak. Viszont azoknak a munkanélkülieknek az átlagos havi jövedelme növekedett, akik ennél hamarabb elhelyezkedtek. Feltevésünk az volt, hogy egy ilyen reform nemcsak növeli a munkanélküliek jövedelmét, hanem egyszerre ösztönzi is az elhelyezkedést, hiszen három hónap után a munkanélküli ellátás összege lecsökkent.
A 2005-ös reform bőkezűségét legjobban az mutatja, ha a mai járadékszabályokhoz hasonlítjuk. Az összehasonlítás azért is fontos, mert a 2005-ös szabályokat a máig érvényben lévő 2011-es reform alakította át. Az általunk vizsgált munkanélküliek jelenleg a munkanélküli járadék maximumát kapnák. Ez 3 hónapnyi minimálbért, azaz havi 232 ezer forintot jelent. Ezzel szemben a 2005-ös szabályok szerint a munkanélküli három hónapig 278,4 ezer forintot, majd hat hónapig 139,2 ezer forintot kapnának. Tehát a 2011-es reform elvette a munkanélküliek járadékjogosultságának majdnem 60 százalékát.
A reform hatását a KRTK egyéni szintű anonimizált, adó és járadék kifizetési adataival vizsgáltuk úgy, hogy összehasonlítottuk a reform előtti és utáni évben a munkanélküliek viselkedését. Várakozásunknak megfelelően ez a reform nagyon kedvező hatásúnak bizonyult. Egy átlagos munkanélküli a reform után átlagosan 7,5 százalékkal több ellátást kapott, és a munkanélküliség átlagos hossza 240 napról 226 napra csökkent. A gyorsabb elhelyezkedés ráadásul nem járt azzal, hogy a munkavállalók rosszabb állásajánlatokat is elfogadtak.
Az újra elhelyezkedési bérek ugyanis a reform után 1,4 százalékkal emelkedtek, és az új álláshely tartóssága pedig nem változott.
A vizsgálat utolsó lépéseként kiszámoltuk, hogy mekkora volt a reform hatása a költségvetésre. A reform előtt egy munkanélküli átlagosan 8 hónapnyi ellátást és ezalatt 324 ezer forint járadékot kapott. Ahogy a reform bemutatásakor írtuk, reform növelte az átlagos, egy hónapra eső munkanélküliségi járadékot, ezért ha a munkanélküliség hossza nem változott volna, akkor az egy munkanélkülire jutó költség is 23 800 (mai áron 50 100) forinttal nőtt volna. A szakirodalomban ezt hívják a reform mechanikus költségének. Azonban a munkanélküliek viselkedésének megváltozása csökkentette a költségvetés kiadásait. A két héttel gyorsabb elhelyezkedés miatt a kormánynak kevesebb járadék kellett fizetni, helyette az elhelyezkedők fizettek jövedelemadókat és járulékokat. Ez összességében 40 600 forint (mai áron 85 500) megtakarítást jelentett minden egyes munkanélküli után a költségvetésnek. Emellett a bér egy kis mértékű növekedése is jelentősen megemelte a költségvetés bevételeit. Az 1,4 százalékos bérnövekedés ugyanis átlagosan munkanélkülinkként 10 800 forint plusz bevételt hozott a költségvetésnek.
Ha mindezeket a bevételek összeadjuk, akkor azt látjuk, hogy a munkanélküli járadék reformja után az egy főre jutó költségek 29 600 forinttal csökkentek.
Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a reform után mindenki jobban járt. A munkanélküliek a reform után több pénzt kaptak, hamarabb és magasabb bérért helyezkedtek el, és még a költségvetési egyenlege is javult.
A magyar és a nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy a munkanélküli járadék reformok általában nem ilyen sikeresek, mint ez a magyar reform volt. Ha növeljük az ellátás nagyvonalúságát, akkor az leggyakrabban a munkanélküliség hosszának növekedésével és a költségvetési egyenleg romlásával jár. Ez azonban szerintünk nem indokolja, hogy Magyarországé legyen az Európai Unió legszűkmarkúbb munkanélküli ellátó rendszere.
A maximálisan három hónapnyi munkanélküli ellátás ugyanis egyszerűen túl rövid ahhoz, hogy érdemben segítsen az állásvesztés anyagi terhén, mert egy munkanélküli átlagosan több mint 10 hónapig keres állást Magyarországon. Ráadásul a munkanélküli ellátás igazságtalan abban az értelemben, hogy a kormány kötelezően elvonja a munkavállalóktól a jövedelmük 1,5 százalékát munkanélküliség járadék fedezetére, de az így keletkező jövedelemnek csak a felét költi a kormány a munkanélküliekre, a többi egyszerűen bekerül a központi költségvetésbe. Vagyis a munkanélküli járulékok elköltése ma már alig kapcsolódik a munkanélküliekhez.
Szerintünk ezek a problémák csak úgy kezelhetők, ha jelentősen növekedne a munkanélküli járadék maximális hossza és a havi összege is.
Természetesen ezt a plusz jövedelmet feltételekhez kell kötni és a helyi munkaügyi központnak segítenie és ellenőriznie kell a munkanélküli álláskeresését. A jó hír, hogy az ehhez sikeresen használható módszereket a közgazdaságtan már nagyon részletesen feltérképezte és Magyarországra is születtek részletes ajánlások. Pont a 2005 novemberi reform bizonyítja, hogy még egy nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő reform programot is képesek vagyunk megalkotni. Emellett az is fontos lenne, hogy erősebb kapcsolat legyen a befizetett járulékok és a munkanélküli járadék között, annak érdekében, hogy az állam ezáltal igazságosabb biztosítást nyújtson az állásukat vesztett állampolgárainak.
Lindner Attila az University College London és az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Közgazdaságtudományi Intézetének (KTI) munkatársa
Reizer Balázs a KRTK KTI és a Budapesti Corvinus Egyetem munkatársa
A cikk a szerzők véleményét tükrözi, és nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Címlapkép: Getty Images
