Magyarországon, Európában egyedülálló módon, a népességfogyás 1981 óta tartó folyamat. Ha a rendszerváltástól számítjuk a népességcsökkenés mértékét, az ország fővárosa is zsugorodónak számít a népességvesztés 15 százalékos arányával, amely az 1990-es évek tömeges kiköltözési hullámának köszönhető. A vidék-imázs és az ahhoz köthető életforma vonzásában a városkörnyékre költözők főleg, bár nem kizárólag a fiatal középosztályi rétegekhez tartoztak. Kiáramlásuk azonnali és hosszabb távon ható mély nyomokat hagyott Budapest korszerkezetén, amennyiben jelentős mértékben megnövelte az idős korosztály arányát a városlakók között. Ezért hiába célpontja a belföldi migrációnak, az nem tudja ellensúlyozni az elöregedés és az ebből következő magas halálozási ráta hatását;
Budapest népessége az ezredforduló óta is szakadatlanul, bár csökkenő mértékben hanyatlik.
Mit nevez a szakirodalom zsugorodásnak? Azt a hosszabb időszakon, legalább egy évtized távlatában bekövetkező népességfogyást, amelynek mértéke meghaladja a tíz százalékot.
A zsugorodást a huzamosság, a fejlődési zónákon kívül eső terekben való markáns jelenlét és a végkimenetek hasonlósága, az érintett téregységek emberi és gazdasági erőforrásainak hanyatlása, „kiszáradása” jellemzi.
Európai trendek
Európa hosszú távú népesedési folyamatait két ellentétes trend jellemezte. Az egyik a dinamikus növekedés, amelynek nyomán létrejöttek és fokozatosan felértékelődtek egyes várostérségekben, szuburbanizációs övezetekben, illetve a turizmus és a kontinensen belüli migráció nyomán az ún. napfény-zónák. A másik trend a komplex zsugorodás, amely a legnagyobb mértékben a népességvesztést elszenvedő vidéki térségeket sújtja mind a mai napig. A kontinens országaiban a gazdasági, társadalmi és politikai változásokhoz, gyakran fenyegetettséghez köthető demográfiai folyamatok más-más ütemben mentek végbe, ami közös volt bennük az az, hogy a klasszikus vidéki térségektől a városok és a szuburbiák felé irányultak. Ebből következően csökkent jelentősen a 21. század első évtizedére a vidék népessége az ötven-hatvan évvel korábbiakhoz képest.
A zsugorodó vidéki területek népességfogyása eltérő időbeli dinamikát mutat. Nyugat-Európában (ide értve a mediterrán, illetve a skandináv térséget is) elsősorban az 1960-as és 1970-es években volt intenzív a vidéki népesség csökkenése míg ugyanez a folyamat Európa keleti felén országonként eltérő időszakra esett. Az azonban Európa-szerte jellemző, hogy a vidéki népességfogyás a 2000-es évekbe lépve felgyorsult. Csak a 2001 és 2011 közötti időszakot jellemző népesedési trendek alapján előre vetítve e területek demográfiai jövőképét elmondható, hogy
a kontinens több országában néhány évtizedes távlatban (20–50 év) a vidéki területek lakosságszámának további drámai csökkenése, a vidék kiürülése várható.
Egy közelmúltban zárult kutatás szerint ez jellemzi többek között a Balti államok, Görögország vagy Bulgária egészét, de Spanyolországnak, Portugáliának, Olaszországnak, a skandináv államoknak, Németországnak (egykori NDK), Horvátországnak, Romániának Lengyelországnak, és nem utolsósorban Magyarországnak is jelentős területei vannak, ahol pár évtizeden belül megfeleződhet a népesség.
Magyarországi trendek városban, vidéken és a köztük lévő szuburbiákban
A továbbiakban az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által alkalmazott, népességszám alapú besorolás mentén jellemezzük a magyarországi település-állományt, elsősorban a vidéki besorolású településeken zajló folyamatokra koncentrálva (a besorolásról lásd). 2001 óta Magyarország népességszáma csaknem 5%-kal csökkent. Ezt jóval meghaladta a vidéki települések népességfogyása (7%), de kisebb mértékben a városi besorolású területeké is (Budapest és a megyeszékhelyek). Az országos léptékű fogyás mértékét a kisvárosi/szuburbán településkör eltérő dinamikája mérsékelte, amely csoport össznépessége alig csökkent ez idő alatt. A vidéki települések népességfogyása különösen a 2000-es években volt jelentős, az elmúlt tíz évben viszont mérséklődött ez a trend.
A népességváltozás egyenlege mögött álló, a növekvő és a különböző mértékben csökkenő népességű települések arányát mutatja a három fő település-kategória szerint a 4. ábra, amely jól érzékelteti, hogy a zsugorodás a nagyvárosokban is jelen van, mindössze három városban, Sopronban, Győrben és Kecskeméten nőtt a népesség az elmúlt két évtizedben. A zsugorodó települések aránya a vidéki településeken, a növekvőké a kisvárosi/szuburb kategóriában volt a legmagasabb (59 és 40 százalék az említések sorrendjében).
Magyarország vidéki besorolású településeinek esetében az összességében nagymértékű népességfogyás mögött területileg igen eltérő népességdinamikájú vidéki térségeket találunk. Ennek részben az alkalmazott, népességszám alapú kategorizálás pontatlansága az oka, amennyiben számos, valójában a szuburbiákhoz tartozó kisebb település is vidéki besorolást kapott. A népességük számát növelő vidéki települések egy része ebbe a csoportba tartozik Budapest és a vidéki nagyvárosok környékén vagy a Dunántúl északnyugati részén – míg a Balaton-környék turisztikai vonzereje, a minőségi lakókörnyezet és a viszonylag jó megközelíthetőség miatt vált kedvelt letelepedési célponttá. Ezektől a mintázatoktól gyökeresen eltérő tényezők mozgatják a népességdinamikát egyes periférikus, határ-közeli térségekben, mind Északkelet-, mind Északnyugat-Magyarországon (belföldi és nemzetközi migráció, természetes népmozgalmi trendek).
Miként a növekvő, úgy a legnagyobb mértékben zsugorodó népességű – húsz év alatt 20 százalékos mértéket is meghaladó – lakosságszám vesztést elszenvedő települések elhelyezkedésének területi mintázatai is sajátos koncentrációt mutatnak. Ezek elsősorban az ország periférikus elhelyezkedésű térségeiben találhatók, legyen szó az országhatárhoz közeli perifériákról (Északkelet-Magyarország, vagy az ország déli határvidéke), vagy belső perifériákról (így például Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém, illetve Tolna, Somogy, Baranya megyék határ-mezsgyéi, vagy a Közép-Tisza-vidék).
A vidék népességfogyásának okai Magyarországon
Hogy mi áll a vidéki jellegű települések népességfogyása mögött, arra az elhelyezkedés és az ezzel összefüggő távolság, megközelíthetőség, a tágabb társadalmi-gazdasági összefüggések mellett választ adnak a demográfiai tényezők is.
A demográfiai tényezők közül, a születések és a halálozások száma és egymással való viszonya alakítja a természetes népmozgalmi eseményeket, és eredményezhet természetes fogyást vagy gyarapodást. Ez az a komponens, amelyet a népesség korösszetételén keresztül a leginkább meghatároznak a múltbeli folyamatok, mint ahogyan a vidéki térségek esetében az 1960-as, 1970-es évek nagyarányú városba áramlása. A népességszám változását ugyanakkor a belföldi és nemzetközi vándorlás egyenlege is meghatározza. A vándorlást pozitív vagy negatív előjellel vezérelhetik urbanizációs tényezők (vidékről városi térségekbe való költözés), agglomerációs/szuburbanizációs hatások, nemzetiségi/etnikai mozgások vagy globális folyamatok, mint például a külföldi munkavállalás.
A belföldi és nemzetközi vándorlás dinamikáját regionális léptékben mutatja a 6. ábra, amely jól érzékelteti a vándorlás célterületeinek nagytérségi eltéréseit, Közép-Magyarország vidéki besorolású településeinek kiemelkedő vonzerejét, a kelet-nyugati és észak-déli megosztottságot.
A nemzetközi vándorlás húszéves időtartamot átívelő, valamennyi régióban pozitív egyenlege bizonyára sokakat meglep.
Ez a mutató – nem véletlenül –, éppen olyan kistelepülések esetében válhat domináns népesedési tényezővé, amelyek elsősorban a határ menti területeken halmozódnak: ilyen a határon átnyúló pozsonyi agglomeráció, vagy a Kárpátaljáról és Románia magyarlakta határvidékeiről letelepedők céltelepülései a keleti országhatár mentén, amelyek jól azonosíthatóak 7. ábrán lévő térképen. A belföldi vándorlás utóbbi húsz évben jellemző területi mintázata a szuburb övezetek térbeli kiterjedését, a Balaton-felvidék és a Közép-dunántúli iparvidék, továbbá az észak-nyugati határvidék vonzerejét igazolja, de a térképen az észak-déli megosztottság és annak eltérő okai is kirajzolódnak. Ez különösen a Dunántúl esetében szembetűnő, ahol a Dél-dunántúli Régió aprófalvait szinte egyöntetűen jellemző elvándorlás dominanciája áll szemben a hasonló település-szerkezetű, de más geográfiai pozíciójú és társadalmi összetételű Nyugat-dunántúli Régióval: itt nem az elvándorlás, hanem az elöregedés és az ebből adódó természetes fogyás okozza a zsugorodás fő okát.
Végül, ha ennek a két, a népességdinamika alakulása szempontjából szélső kategóriát képező településcsoportnak a regionális megoszlását – egy komplex mutató segítségével – a települési szegénység/gazdagság dimenziójával vetjük egybe, néhány nem várt kombinációra bukkanhatunk.
Arra nevezetesen, hogy a népesség növekedése nem minden esetben esik egybe a lakosság viszonylagos jóllétével.
Amennyiben indikátorként az egy főre jutó havi kereset országos átlagához viszonyított, százalékos arányát használjuk, azt látjuk, hogy a három leginkább érintett régió szegény/elszegényedő településcsoportjában a növekvő népességszámú településeken élőknek rosszabbak a jövedelmi pozíciói, mint a zsugorodó településeken élőknek. Különösen kiemelkedik ebből a szempontból az Észak-Alföld (azon belül Szabolcs-Szatmár megye) és Észak-Magyarország (azon belül Borsod-Abaúj-Zemplén megye), ahol a 10% feletti növekedést produkáló településeken élők keresete alig több az országos átlag felénél.
A háttérben nagymértékű szegregációs folyamatok húzódnak meg: az Észak-Alföldön 21%, az Észak-magyarországi Régióban 38% volt a szegény/elszegényedő, ugyanakkor 10%-nál nagyobb mértékben növekvő népességű falvakban a magukat romának vallók lakónépességhez viszonyított aránya a 2011-es népességszámlálás szerint.
Elemzésünk azt igazolta, hogy a zsugorodás, vagyis a népesség huzamos ideig tartó, nagymértékű csökkenése egy minden település-kategóriában jelen lévő, ám főleg a vidéki térségekben, azokon belül is elsősorban az ország déli régióiban jelent komoly, egyes törpefalvakban elnéptelenedéssel is fenyegető veszélyt.
Ha közigazgatási kategóriákban gondolkodunk, nincs előle menekvés; ez a városok nagy részét is sújtja, még ha kisebb mértékben is.
Azon térségek, ahol a népesség-zsugorodás nincs jelen és nem is veszélyeztet, azok a belföldi vándorlás dinamikusan fejlődő célterületei, melyek vonzerejét az elérhető munkahelyek, jó kereseti lehetőségek, a középosztályi rétegek érték és életforma-preferenciáinak való megfelelés szempontjai egyenként vagy együtt biztosítják. Ezen övezetekben esik természetszerűen egybe a népességnövekedés és a jómód, ellentétben azokkal a gettósodó területekkel, ahol a népesség növekedése szegénységgel párosul és ez legalább akkora, ha nem nagyobb problémát jelent, mint a zsugorodás.
Kovács Katalin az ELKH Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpontja Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa
Tagai Gergely az ELKH Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpontja Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársa
A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Címlapkép: Getty Images
