Egy hirtelen recesszió egyik legveszélyesebb velejárója lehet az, ha a válság miatt fiatalok tömegei veszítik el a munkájukat, és ezzel együtt azt a lehetőséget, hogy munkatapasztalatot szerezzenek. Ha ezek a fiatalok az állásvesztésből következő hátrányukat nem tudják hamar ledolgozni, könnyen válhatnak tartós munkanélkülivé vagy inaktívvá a munkaerőpiacon. Mindebből adja magát a kérdés: mi történt azokkal a magyarországi fiatalokkal, akik a COVID-19-járvány első hulláma alatt vesztették el váratlanul a munkájukat? Kik ők, és mennyi idő után találtak újra állást – ha egyáltalán?
Fiatal COVID-munkanélküliek
Először érdemes feltérképezni azt, hogy kik is a fiatal COVID-munkanélküliek, nagyjából hányan voltak, és mennyi ideig kerestek munkát. 2020-ban a válság kezdetét követő negyedévben a 16–29 éves foglalkoztatottak száma 83 ezer fővel (12%-kal)[1] csökkent az egy évvel korábbihoz képest.[2] Ezen belül is különösen sok 25 év alatti vesztette el a munkáját – esetükben közel 20%-os visszaesésről beszélhetünk. Ha tovább követjük a mutatók alakulását, akkor láthatjuk, hogy a fiatal COVID-munkanélküliek fele hamar munkát talált.
Egy évvel a válság kezdetét követően, 2021 második negyedévében már csak 47 ezerrel kevesebb fiatal dolgozott, mint 2019 azonos időszakában.
Hasonló helyzetet látunk, ha kifejezetten a regisztrált munkanélkülieket vesszük górcső alá. A COVID-19 első hullámának következtében kiugró számú fiatal jelentkezett álláskeresőként munkaügyi kirendeltségeken.[3] Az is látszik emellett, hogy 2021 második negyedévére a munkanélküliként regisztráló fiatalok száma visszaesett a korábbi években, azaz a 2018/2019-ben tapasztalt számra.[4] Ez is azt sugallja, hogy a válság miatt munkájukat vesztő fiatalok zöme viszonylag hamar (de legkésőbb egy éven belül) újra munkába állt.
Ha megvizsgáljuk közelebbről is ezeket a fiatal állásvesztőket, akkor azt látjuk, hogy több köztük a legalább középszintű végzettséggel rendelkező, a fővárosi, az olyan, aki hosszú munkaviszony után vált álláskeresővé, illetve olyanok, akik jogosultak voltak álláskeresési járadékra, miközben átlagosan kevesebb hónapot töltöttek közfoglalkoztatottként, mint azok, akik korábbi időszakokban váltak munkanélkülivé. Például a 2019 második negyedévében munkanélküliként regisztráló fiatalok között 35,6% volt a legfeljebb 8 osztályt végzettek aránya, míg 2020 azonos időszakában csak 24,1%. Hasonlóan beszédes a járadékra jogosultak arányának változása: a 2019 második negyedévében regisztrálók között 40,3% igényelhette a támogatás, míg a 2020 második negyedévében belépők között ez az arány 66,5% volt. Mindez arra utal, hogy a fiatal COVID-munkanélküliek jellemzően magasabban képzettek, több munkatapasztalatuk van és jobb képességűek, mint azok, akik „normál” körülmények között regisztrálnak munkanélküli álláskeresőként.
Akiknek romlottak a kilátásaik
Két csoport foglalkoztatási kilátásaira maradandó hatással volt a COVID-19 okozta válság. A következőben az ő helyzetüket fogjuk valamivel közelebbről megvizsgálni.
Az egyik ilyen csoportot fiatal nők képzik, akik között tartósan megnőtt azoknak az aránya, akik se nem dolgoznak, se nem tanulnak. Az természetes, hogy vannak olyan fiatalok, akik éppen sem nem tanulnak, sem nem dolgoznak, hiszen egy jól működő munkaerőpiacon a fiatalok a tanulmányaik és a munka között időt szánnak arra, hogy a készségeikhez és érdeklődésükhöz illő munkát keressenek (vagy éppen gyermeket vállalnak). Ha viszont a számuk magasabb, az jelezheti azt, hogy a fiatalok egy része nem keres vagy nem talál megfelelő munkát, és nem fejleszti a készségeit (se tanulmányi úton, se munkatapasztalaton keresztül), ezzel folyamatosan rontva a jövőbeli elhelyezkedési esélyeit. Esetünkben van ok az aggodalomra: ahogy az az 1-es ábrán is látható, a nem tanuló, nem dolgozó fiatal nők száma 2020 második negyedévében nagyjából 20 ezer fővel (140 ezerről 160 ezerre) nőhetett, és ezen a magasabb szinten állandósult.
A másik csoport, akiknél tartósan rontotta a munkaerőpiaci kilátásokat a válság, azokból áll, akik közvetlenül a válságot megelőző időszakban regisztráltak a munkaügyi kirendeltségen. Ahhoz, hogy ezt kimutassuk, bele kellett ásnunk magunkat a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatbázisába, és meg kellett vizsgálnunk a 2018–2020 között álláskeresőként regisztráló fiatalok „pályafutását”. Azon beáramlók adatait elemeztük, akik legalább 3 hónap kihagyás után regisztráltak (újra), és ebben az időpontban nem töltötték be a 30. életévüket. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ezek a fiatalok mennyi idő után hagyták el tartósabban (legalább 3 hónapra) a munkaügyi rendszert.[5] Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek a fiatalok munkába is álltak, de feltételezhetjük, hogy többségük talált magának valamilyen produktív tevékenységet a magyar munkaerőpiacon vagy azon kívül.
Az elemzés során ún. időtartammodelleket becsültünk. Ezek segítségével képet kaphatunk arról, hogy a regisztráció (azaz a munkanélkülivé válás) időpontja hogyan befolyásolja azt, hogy az érintett fiatalok milyen hamar hagyják el a regisztert a fentebb leírt módon. Az évet kéthavi szakaszokra bontottuk (január-február, március-április stb.) és azt vizsgáltuk, hogy mennyiben befolyásolja a regiszterből való kilépés esélyeit (idejét) az, ha valaki a válság kitörésének két hónapjában vagy azt megelőzően vált munkanélkülivé.
A modelljeink megmutatják, hogy a lezárások gyakorlatilag ellehetetlenítették a sikeres kilépést:
az első hullám annyira megnehezítette az elhelyezkedést, mintha a fiatal a belépést megelőző 18 hónapot közfoglalkoztatásban töltötte volna. A legnagyobb hatást azoknál látjuk, akik a COVID-19-válság előtt vesztették el az állásukat: ők lényegesen lassabban hagyták el a regisztert, mint a más időszakokban beáramlók. Ennek két okát lehet kimutatni a modelljeink segítségével. Az egyik – nem meglepő módon – a lezárások ténye: ha a lezárások nem lettek volna, akkor ezek az emberek nagyjából ugyanannyi idő alatt találtak volna munkát, mint a korábbi időszakokban állásukat vesztők. A másik egy kicsit összetettebb. Azt látjuk, hogy az első lezárás alatt állásukat vesztő fiatalok gyorsabban hagyják el a nyilvántartást, mint a korábbi időszakokban belépők, azaz a COVID-19-válság hatásának ellenére sikeresebbnek tűnnek. Ez annak tudható be, hogy átlagosan képzettebbek, több munkatapasztalattal rendelkeznek és fejlettebb régiókban élnek, mint azok, akik a válságot megelőzően vesztették el az állásukat. Ezek a jobban képzett, jó képességű fiatalok ronthatták a válság előtti állásvesztők versenyhelyzetét azáltal, hogy megszerezhettek „előlük” képzési lehetőségeket vagy más állami támogatásokat.
Ezt tetézhette, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nem növelte a kínált aktív eszközök (képzések, bértámogatás stb.) számát a válság alatt (ld. 2-es ábra). Ugyanakkor több regisztrált álláskeresőt vontak be összességében bértámogatási programba, és a 4 hónapon belül bértámogatást kapók száma a korábbi évek azonos időszakaihoz képest megnőtt.[6] Ez valamelyest segíthette a COVID-19-lezárások következtében (vagy azt megelőzően) munkájukat elvesztők helyzetét. Úgy tűnik, ezt közvetlenül az álláskeresési járadék kimerítését követő hetekre időzítették, így például a COVID első hulláma alatt a regiszterbe lépő fiatalok közül a belépést követő 16. hétben már körülbelül 21 ezren (a beáramlók 45%-a) kiléptek a regiszterből, és közülük 5 ezren (azaz a kilépők közel negyede) bértámogatásban vett részt.
Hivatkozások jegyzéke
[1] Forrás a bekezdésben feltüntetett számokhoz: saját számítás a Központi Statisztikai Hivatal Munkaerő Felmérése alapján.
[2] Ha figyelembe vesszük, hogy a 2008-ban kezdődő válság alatt a fiatalok foglalkoztatottak száma mintegy 125 ezer fővel esett vissza két év alatt.
[3] Ugyanakkor azt is érdemes kiemelni, hogy a fiatalok aránya nem nőtt érdemben a regisztrált álláskeresők között az egy évvel korábbi helyzethez képest.
[4] Forrás a bekezdésben leírtakhoz: saját számítás a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszteradatai alapján.
[5] Azaz, aki szünetelteti a regisztrációs időszakát (ami elsősorban közfoglalkoztatásban való részvétel miatt fordul elő), pár hónap után újra belép, vagy kötelezettségszegés miatt kizárják a rendszerből, ebben az elemzésben nem számít „sikeres kilépőnek”. Kivételt képeznek a gyed-re vagy gyes-re kilépő szülők, az ő esetükben cenzoráltuk a megfigyelési időszakot, azaz úgy tekintettünk rájuk, mintha egy véletlen esemény következtében eltűntek volna.
[6] Ennek nagyját az Ifjúsági Garancia és az Út a munkaerőpiacra programokhoz tartozó támogatások teszik ki. Az emelkedésért főleg az utóbbi felelős, mivel az IG-re szánt keret kevésbé volt rugalmas. Emellett érdemes arra is fehívni a figyelmet, hogy a képzési programokban résztvevő fiatalok száma a COVID-19 járvány alatt nagyon lecsökkent.
Csillag Márton a Budapest Intézet és az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézet munkatársa
Munkácsy Balázs a Budapest Intézet munkatársa
A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Címlapkép: Getty Images
