A legtöbb fejlett országban a népességöregedés, s ezen belül a nyugdíjazáskor várható élettartam hosszabbodása miatt folyamatosan és jelentősen emelik az általános (normális, iránymutató stb.) nyugdíjkorhatárt. De ez nem sokat érne, ha – megfelelő kényszerek hiányában – nem emelkedne párhuzamosan az átlagos nyugdíjba vonulási kor, népszerű nevén: a korcentrum. Így például hiába emelkedett az általános magyar női korhatár 2001 és 2007 között 58-ról 61 évre, a korcentrum változatlan maradt.
A korcentrum emelkedését elvileg két tiszta módszerrel lehet elérni:
- a) a merev korhatárral, amikor senki sem mehet az általános korhatár alatt (és gyakran felett) nyugdíjba;
- b) a rugalmas korhatárral, amely úgy bünteti a korai, és jutalmazza a kései visszavonulást, hogy az életpálya-egyenleg várható értékben 0 legyen.
Elméletileg nyilvánvaló a második módszer előnye az elsővel szemben – szabad választást biztosít: a fáradékonyabb hamarabb, a kitartóbb később mehet nyugdíjba. De itthon még a szakemberek sem hisznek ebben, legalábbis nyíltan nem állnak ki mellette. Eközben a 2011-ben bevezetett Nők40 háborítatlanul él és virul: a legalább 40 éves jogviszonyú nők korhatár alatt csökkentés nélküli járadékkal nyugdíjba mehetnek.
Elméletileg nagyon egyszerűen működik a rugalmas korhatár: az eszmei számlán felhalmozott és (itt 0-nak vett) virtuális kamatlábbal korrigált járulékbefizetések összegét el kell osztani a nyugdíjba vonulási korban várható maradék élettartammal. Előnye, hogy – legalábbis első közelítésben, hosszabb távon – szabadon választott nyugdíjkor esetén automatikusan biztosítja a rendszer egyensúlyát, és még emelkedő általános korhatárra sincs szükség. Például 40 éves szolgálati idő és 400 eFt szuperbruttó kereset mellett a kezdőnyugdíj 0,8 ∙ 400/16 = 200 eFt.
Hazánkban kicsit más rendszert alkalmaztak és - az előrehozás kiiktatásától eltekintve - alkalmaznak. A kezdőnyugdíj három tényező szorzata: (i) a szolgálati idő cikcakkos függvényéé, (ii) a valorizált és 1988-tól számított pályakereseté; valamint (iii) egy bonyolult bónusz/málusz függvényé, amelynek az értéke az általános korhatárnál éppen 1 volt.
A 2013-ra tervezett kiegyenesítés elmaradása miatt 20 éves szolgálati idő esetén a nyugdíj nem fele, hanem 53/80=0,6625-szöröse a nevezett nyugdíjnak, azaz 132,5 eFt. Az általános korhatár alatt alig volt levonás, fölötte évi 6% emelkedés járt. Ha kiegyenesítenénk a skálát és a képletben lefelé is érvényesítenénk a korrekciót, akkor jól közelítenénk az eszmei számlát.
Persze, a rugalmas korhatárnak is vannak hátulütői: a részvevők zöme nem ismeri a szabályokat, és utólag sokan megbánják, hogy hamar nyugdíjba mentek; az egészségesebbek később mennek nyugdíjba és várhatóan tovább élnek, tehát a többiek hátrányára nyernek; az átlagos reálbér gyors növekedésekor árkövető nyugdíjaknál a korán visszavonulók vesztenek a többiekkel szemben; és végül: az előrehozott nyugdíjba vonulás bevezetésekor a költségvetés többletköltségei sokkal előbb jelentkeznek, mint a megtakarítások.
Ebben a cikkben csak az eddig elhanyagolt utolsó kérdést modellezem. Nagyon erős egyszerűsítések mellett adunk egy durva költségbecslést: ha 2023-tól kezdve mindenki 65 helyett 64 évesen menne nyugdíjba, akkor a rugalmas korhatár bevezetésének első évi költsége körülbelül a teljes 2022-as nyugdíjkiadás 8 százaléka. (Igaz, a jóléti javulás kb. 0,4%.) A költségek jelentősen enyhíthetők a Nők40 fokozatos visszavonásával. Tudatában vagyok, hogy 2021 július 1-je óta nyugdíj mellett végzett munka után nem kell tb-járulékot fizetni, de ebben az írásban nem vizsgálom a kérdést.
A dinamikus modell
Dinamikus modellemben mindvégig felteszem, hogy a várható élettartam és a teljes termékenység időben állandó és az évjáratok létszáma állandó. Még egy többlet feltevést is alkalmazunk: az átlagos reálbér időben állandó, ezt a teljes modellben feloldjuk.
Minden évjárat minden tagja ugyanannyi évesen (25) kezd dolgozni, ugyanannyit keres 65 éves koráig, és ugyanannyi ideig él, és 81 évesen hal meg. A naptári idő 2022-től megy 2039-ig. Kiegészítő feltevés: korábban 16 éven keresztül merev korhatárú rendszer működött, 65 éves általános korhatárral, 40 éves szolgálati idővel. Az eredeti keresztmetszeti egyensúly fennállt. (Ezek nélkül a feltevések nélkül nehéz lenne számolni!)
2023-an óvatosan bevezetik a rugalmas korhatárt: a minimális korhatár 1 évvel alacsonyabb, mint az általános: 64 < 65. Az újabb évjáratok a minimális korhatáron mennek nyugdíjba. Fölírjuk még az új nyugdíjat, rövidebb szolgálati idővel és hosszabb nyugdíjban töltött idővel: 0,2 ∙ 400 ∙39/17 = 183,5 eFt. (Eltekintünk attól, hogy a halasztásnál egyesek meghalnak, és hozzátartozóik speciális nyugdíjat kapnak.)
Mi történik az átmenet során? Egyszerűség kedvéért feltesszük, hogy a járulékkulcs változatlan marad, és a hiányt átmenetileg a költségvetés fedezi. Egyszerűsége miatt érdemes az első évi hiányt közvetlenül meghatározni, amely az előrehozott nyugdíjat választók járulék kiesése + előrehozott járadéka. A teljes nyugdíjkiadáshoz viszonyítva: 1/40 = 0,25 és (39/17)/40= 0,057; összesen 8,2%.
Az állománycsere miatt minden évben az alacsonyabb járadékú nyugdíjasok lépnek be, a magasabb járadékú nyugdíjasok halnak ki, ezért az átmeneti évek hiányváltozása időben állandó, ezt kell viszonyítani az eredeti nyugdíjkiadáshoz: 0,0625 ∙8,2%=0,5125%. Az éves hiányok százalékban kifejezve: kerekítve 8, 7,5;…,1; 0,5. A hiányok összege a számtani sorozat összegképletéből meghatározható: 70%.
Két ábrát mutatunk be, amelyben már figyelembe vettük az évi 2%-os reálbér-növekedést.
Látható, hogy az áttérés költségei jelentősek.
Még nagyobbak lennének a költségek, ha megengednénk 2 évvel korábbi visszavonulást, és a dolgozók zöme ezt választaná. Ekkor a veszteségek kétszeresei lennének a fentinek.
Persze, a valóságban nem mindenki megy azonnal nyugdíjba, sőt, vannak, akik a korábbinál tovább dolgoznak. De a merev korhatárt sokkal gyorsabban lehet lefelé kinyitni, mint fölfelé. Ha 2023-ban azonnal szimmetrikusan nyitják a korhatárokat 3 éves szélességben, akkor lefelé mindenki elmehet akár 62 éves korba nyugdíjba. De aki már 2022-ben 65–67 évesen elment nyugdíjba, az 2023-ban nem tud 66–68 évesen nyugdíjba menni! A rugalmas svéd rendszer legyezőjének kinyitása időbe telik! Lehetséges, hogy a nyitást el kellene nyújtani: 64 év 2023-ban, 63 év 2024-ben és 62 év 2025-ben.
Következtetések
A fejlett országok jelentős részében rugalmas nyugdíjkorhatárt alkalmaznak. Ez a gyakorlat például az Egyesült Államokban, Németországban és Svédországban – a minimális korhatártól eltekintve – lényegében korlátozás nélkül érvényesül. (Igaz, helyenként az egészségügyi biztosítás vagy az alacsony járadékot kiegészítő nyugdíj csak az általános korhatár elérésétől jár.) A rendszer szomszédjainknál is működik, de csak erősen korlátozottan. Csehországban nagyon szigorú szolgálati időminimumhoz, 35 évhez van kötve, Szlovákiában pedig az előírt nyugdíjminimum annyira szigorú, hogy az előrehozott nyugdíjjal frissen nyugdíjba vonulók járadéka alig kisebb az átlagnyugdíjnál.
Magyarországon a rugalmas korhatár 2009 előtt túlzottan enyhe málusszal működött: ezt helyes volt szigorítani, de megszüntetni nem kellett volna. Nyilvánvaló jóléti előnyei miatt a rugalmas korhatárt érdemes bevezetni, de a reform két évtizedig nem elhanyagolható költségekkel jár. Ezeket próbáltam a legegyszerűbb modellben megbecsülni. A költségek egy része egyébként megtérül a Nők40 párhuzamos szigorításával, még inkább megszüntetésével. Csak bátorság kell hozzá.
A szerző Merev vagy rugalmas nyugdíjkorhatár című tanulmánya itt, A rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetésének dinamikus modelljéről szóló részletes elemzése pedig itt olvasható.
A cikkben megfogalmazott állítások a szerző véleményét tükrözik, azok nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
A szerző a KRTK Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársa.
Címlapkép: Getty Images
