Keresett kifejezés: hírek | Találatok száma: 30311 Új keresés

Fontos változás jön a budapesti közlekedésben

Fontos változás jön a budapesti közlekedésben

Az esti órákban csak az első ajtónál lehet felszállni a jövőben a fővárosban közlekedő buszokra és trolikra, írja a BKK. Január 19-től, péntektől fokozatosan új rendszert vezet be a társaság: 20 óra után, a Rákóczi úton közlekedő járatok kivételével a járművezetők a felszálláskor ellenőrzik az utazási jogosultságok meglétét.

Magukra uszítják a világ legerősebb katonai koalícióját a húszi lázadók, de miért éri ez meg nekik?

Magukra uszítják a világ legerősebb katonai koalícióját a húszi lázadók, de miért éri ez meg nekik?

Amikor november elején a Jemen nyugati harmada fölött uralkodó húszik hadat üzentek Izraelnek, még kevesen vették komolyan a fenyegetést, mostanra azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a stratégiai fontosságú területet ellenőrző lázadók a világkereskedelmet is játszi könnyedséggel sodorták válságba. Irán újabb akciójáról lenne szó? Vagy a húszik maguk is hasznot húzhatnak ezekből az akciókból? Nézzük.

Úgy vesszük az iPhone-okat, mintha nem lenne holnap

Úgy vesszük az iPhone-okat, mintha nem lenne holnap

Tavaly először lett piacvezető az Apple az okostelefonok kiszállítása terén a világon - áll az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb jelentésében.

Kritikus hetek előtt áll a forint, nagy mozgás jöhet

Kritikus hetek előtt áll a forint, nagy mozgás jöhet

Mindössze néhány egységre jár a forint mind az euróval, mind a dollárral szemben attól, hogy kitörjön egy olyan háromszögből, ami már több éve formálódik az árfolyamon. Ha ez a kitörés megtörténik, akkor a technikai elemzés szabályai alapján nagy mozgás jöhet - a kitörés irányába. Bemutatjuk röviden a látványos ábrákat, és néhány tényezőt is említünk, ami kiváltó tényezője lehet a háromszögből kitörésnek.

Remigrációs terv? Megvált az AfD a botrányt kirobbantó munkatárstól

Remigrációs terv? Megvált az AfD a botrányt kirobbantó munkatárstól

Az Alternatíva Németországért (AfD) nevű jobboldali párt hétfő este bejelentette: megválnak Alice Weidel pártelnök egyik közeli munkatársától, akiről kiderült, hogy részt vett azon a tavaly novemberi potsdami tanácskozáson, amelyen felmerült a Németországban élő több millió bevándorló kitoloncolásának terve.

Nem tud kimozdulni a forint a 380 körüli holtpontról?

Nem tud kimozdulni a forint a 380 körüli holtpontról?

Hetek óta nem tud kilendülni a forint a jelenlegi holtpontjáról, a 380 körüli tartományt a következő napokban is elsősorban a nemzetközi hírek hatására hagyhatja el. A múlt heti inflációs adat ismét felerősítheti az eddiginél nagyobb kamatcsökkentéssel kapcsolatos várakozásokat, ami negatív a magyar deviza szempontjából.

Magyar orvosok részvételével fejlesztettek ki új eszközt a hirtelen szívhalál megelőzésére

Magyar orvosok részvételével fejlesztettek ki új eszközt a hirtelen szívhalál megelőzésére

Egy új típusú, extravaszkuláris ICD beültetését már másodszor végezték el sikeresen a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. A hirtelen szívhalál kockázatát jelentősen csökkentő újfajta beültethető defibrillátor kifejlesztésében a klinikának is jelentős szerepe volt - derül a Semmelweis Egyetem honlapján közzétett közleményből.

Az éj leple alatt csapott le Ukrajna: eddig nem látott, fájó veszteséget okoztak az oroszoknak

Az éj leple alatt csapott le Ukrajna: eddig nem látott, fájó veszteséget okoztak az oroszoknak

Január 14-én este az orosz és ukrán Telegram-csatornák egy orosz A-50-es légtérellenőrző repülőgép lelövéséről, továbbá egy Il-22M-es megrongálásáról számoltak be. Hétfő reggelre az ukrán légierő parancsnoka és egyéb kormányzati erőforrások, illetve a megbízhatóbb orosz források is félig-meddig megerősítették a hírt, miközben oroszok állítják: nem az ukránok, hanem saját maguk lőttek a saját Il-22-esükre.

Ezek a veszélyek leselkednek ránk 2024-ben

Ezek a veszélyek leselkednek ránk 2024-ben

Új év, régi kihívások, ismert szorongások: a Világgazdasági Fórum által a világ vezetői körében végzett éves felmérés alapján mutatja be a 2024-es év legnagyobb vélt kockázatait, melyek között olyan veszélyek szerepelnek vezető pozícióban, mint például a szélsőséges időjárási körülmények, a mesterséges intelligencia által egyre szélesebb körben fenyegető dezinformáció, de a társadalom polarizálódása is felfért a listára. A kutatásból azt is megtudhatjuk, hogy milyen kihívásokat tartanak a legaggasztóbbnak a világ vezetői 10 éves időtávon.

Hétfőn indul az ipari méretű energiatárolók telepítési pályázata, itt vannak a részletek

Hétfőn indul az ipari méretű energiatárolók telepítési pályázata, itt vannak a részletek

A családoknak szóló Napenergia Plusz Program mellett hétfőn megnyílik a gazdasági társaságokat megcélzó pályázat is. A 62 milliárd forintos keretösszegű felhívás vissza nem térítendő beruházási támogatással és bevételkompenzációval ösztönzi a cégeket ipari energiatárolók létesítésére és legalább tízéves üzemben tartására - közölte az Energiaügyi Minisztérium Kommunikációs Főosztálya.

Teljes a zűrzavar Lengyelországban: politikusok kerültek rács mögé, tízezrek vonultak utcára – Mi történik?

Teljes a zűrzavar Lengyelországban: politikusok kerültek rács mögé, tízezrek vonultak utcára – Mi történik?

A közmédia ügyét követően újabb hatalmi összecsapás bontakozott ki a jelenleg ellenzékben lévő Jog és Igazságosság (PiS) által támogatott Andrzej Duda államfő és az októberi választásokon nyertes Donald Tusk között. Ezúttal az váltott ki konfliktust, hogy a bíróság decemberben börtönbüntetésre ítélt két PiS-párti képviselőt egy 2007-es ügy miatt, miközben Duda már évekkel korábban kegyelmet adott nekik. A köztársasági elnök és az ellenzék szerint a két képviselő „politikai fogoly”, a kormánypártok szerint viszont az igazságszolgáltatás csak a munkáját végezte, és minden a jogszabályoknak megfelelően történt. Az államfő most újabb kegyelmi eljárást kezdeményezett, miközben a PiS nagyszabású tüntetést tartott csütörtök este.

Már nem az Apple a világ legértékesebb cége

Már nem az Apple a világ legértékesebb cége

A Microsoft megelőzte az Apple-t a világ legértékesebb vállalataként, miután az iPhone-kereslettel kapcsolatos aggodalmak negatívan hatottak utóbbi árfolyamára.

Óriásit nőtt 2023-ban a magyar naperőművek kapacitása, ami súlyos kihívásokat is okoz

Óriásit nőtt 2023-ban a magyar naperőművek kapacitása, ami súlyos kihívásokat is okoz

A 2023-as évben összesen 1632 megawattal nőtt a magyarországi naperőművek beépített kapacitása, ami több, mint másfélszerese a 2022-es egész éves növekedésnek, és messze új történelmi rekordot jelent – közölte a MAVIR előzetes adatai alapján csütörtökön az Energiaügyi Minisztérium. A hatalmas bővülési ütemet jól érzékelteti, hogy a tavalyi kapacitásnövekedés meghaladta azt, amennyi naperőműves kapacitás összesen kiépült 2020-ig az országban (1415 MW), és éppen ezért szokatlan módon a tárca arra is rámutat, hogy mennyire súlyos kihívásokat okozott a rendszerüzemeltető MAVIR-nak tavaly ennek a hatalmas kapacitásnövekedésnek, illetve az abból adódó hálózati kiegyenlítetlenségnek a kezelése.

Bekövetkezett, amiről minden kriptós csak álmodott: zöld utat kapott a bitcoin Amerikában

Bekövetkezett, amiről minden kriptós csak álmodott: zöld utat kapott a bitcoin Amerikában

Az amerikai értékpapír-felügyelet szerdán jóváhagyta az első olyan amerikai tőzsdén jegyzett tőzsdén kereskedett alapokat (ETF), amelyek a bitcoint követik - mondta Gary Gensler, a felügyelet elnöke a Reuters beszámolója szerint. A döntés vízválasztó a világ legnagyobb forgalmú kriptovalutája és a szélesebb kriptoipar számára.

A nagypapírokon túl is van élet a tőzsdéken - Mibe érdemes fektetni?

A nagypapírokon túl is van élet a tőzsdéken - Mibe érdemes fektetni?

Már a tavalyi év vége felé is sokasodtak azon vélemények, melyek szerint a kamatcsökkentések legnagyobb nyertesei valójában nem a nagypapírok, hanem sokkal inkább a kisebb piaci kapitalizációjú részvények lehetnek, az optimizmus pedig az újév elején továbbra is kitart. A Goldman Sachs stratégái ráadásul most azt is elmondták, hogy ezen részvények közül kik lehetnek az igazi nyerők az idei évben, mi pedig megnéztük, hogy milyen hozammal is kecsegtethetnek az említett papírok.

Erősödik az orosz rubel

Erősödik az orosz rubel

A rubel a jegybanki támogatás és az újévi ünnepek utáni exportőri eladások hatására erősödik – írja a Reuters.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.