Keresett kifejezés: alapok portfolio hu | Találatok száma: 1543 Új keresés

Csak év végéig legyen ennek vége! - Megszólal a CIB-vezér

Marad a CIB Magyarországon, pedig izzasztó nyaruk lesz a hazai bankvezéreknek: a Kúria döntése és a kormány devizahiteles csomagja mellett a hitelfolyósításokat érintő szigorítások is húsbavágóan érinthetik bankjuk üzletét. A CIB Banknak is érdekes lehet az MNB bad bank koncepciója, ezért a fentiek mellett erről is megkérdeztük Simák Pált, a társaság nemrég érkezett elnök-vezérigazgatóját. Kiderült: a bankot hiába keresnénk az állampapír-piaci hozamesés mögött, a devizahiteles ügynek pedig Simák szerint év végéig le kell zárulnia.

Csak óvatosan, a nyugdíjunk függ tőle!

A magánnyugdíjpénztárak államosítása rákényszerítette az embereket arra, hogy a nyugdíjra tudatosabban készüljenek. Az önkéntes nyugdíjpénztár lehetne az állami mellett az egyik legfontosabb pillér, mert a lakosság széles körének költséghatékony öngondoskodást tesz lehetővé, azonban egyelőre inkább piactisztulás zajlik, mintsem dinamikus növekedés. A szektor javára válhat, hogy a biztosítók is megjelentek a termékeikkel az év elejétől, nagyon sok múlik viszont az értékesítésen és tájékoztatáson - fejtette ki véleményét Nagy Csaba, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. A Portfolio.hu-nak adott interjúból az is kiderül, milyen változások történtek a pénztárnál, így például a vagyonkezelésben.

Megvan az újabb áldozat - Neves cég vonul ki az országból

Szinte teljes titokban szünteti be magyarországi tevékenységét az ING Alapkezelő, amely 2010-ben még 1200 milliárd forintos kezelt vagyonával a harmadik legnagyobb vagyonkezelő volt hazánkban. A külföldi tulajdonos döntése értelmében 2014. június végét követően megszűnik az alapkezelő, információink szerint a feladatokat a biztosító és az ING külföldi vagyonkezelői veszik át. A döntés mögött elsősorban a kedvezőtlen iparági és a bizonytalan jogi környezet áll, többek között a 300 millió forint körüli bankadó. Az esemény nem jár nagyobb hatással az ügyfelekre, egyszerűen arról van szó, hogy más formában kívánja a csoport hazánkban ellátni a vagyonkezelést. A hírek szerint az átalakítás az ING Group globális szerkezetátalakításától teljesen függetlenül zajlik le.

Nagy tételben adhatott vissza magyar kötvényt a Templeton!

Minden idők legnagyobb egynapi állampapír visszavásárlását hajtotta végre ma az Államadósság Kezelő Központ, hiszen az idén augusztusban lejáró kötvényből (2014/D) az 5 milliárdos keretre felajánlott 145,8 milliárd forintnyi (!) mennyiségből 142,1 milliárd forintnyit elfogadott. A visszavásárlási aukció rendkívüli volumene, az aukción részt vett szereplők száma és az adott papír tulajdonosi szerkezete alapján igen nagy az esély arra, hogy a Templeton Alapkezelő adott vissza ma nagy tételben ebből a papírból. A fejleménnyel párhuzamosan a forint kicsit gyengült, igaz vele együtt ugyanezt láttuk a török líránál is. Egyelőre nem tudjuk, hogy a Templeton ténylegesen csökkentette magyarországi kitettségét, vagy a mai aukción visszaadott papírral párhuzamosan más futamidejű papírokban elkezdett "betárazni".

Bombasikerek Magyarországon - Megmozdult a piac?

A magyar cégértékesítési piacon a közelmúltban kedvező jelekre figyelhettünk fel, egyértelműen nőtt az M&A aktivitás a nyomott szintekhez képest, több nagyobb tranzakcióra is sor került. Nagyon kevés olyan vonzó magántranzakció akad viszont a magyar piacon, mint amilyen az IND is volt, az akvizíciókat inkább a kényszer szüli. Bármilyen cégméretről is legyen szó, azok a társaságok kelthetik fel igazán a befektetők érdeklődését, amelyek nincsenek beszorítva a nehezen éledező magyar fogyasztói piacra - fejtette ki véleményét a Portfolio.hu-nak adott interjújában Seres Béla, a Deloitte vezető partnere. A szakértő szerint tőkepiaci, M&A és IPO oldalról nagyon jó időszakban vagyunk, a magyar piac sajátosságai miatt viszont nem tudunk a régió élbolyához csatlakozni, ahol Lengyelország és Csehország foglal helyet.

Megégethetjük magunkat a részvényekkel

Áprilisban a portfólió-ajánlók alapján folytatódott a kockázatvállalás csökkenése, az alapkezelők szerint érdemes nagyobb arányú likviditást felhalmozni, hogy ha tisztul a kép, akkor ezt a pénz ki lehessen helyezni. Többen arra hívták fel a figyelmet, hogy májusban esések jöhetnek a részvénypiacokon, a piaci kockázatok miatt az óvatosság lehet a jó stratégia. A Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők nem változtattak a részvények súlyán, viszont nagyobb átrendeződésre került sor az alternatív és a pénzpiaci eszközosztály között. Mindezt támogatta, hogy két alapkezelő is kiesett az összesítésből, akik korábban az abszolút hozamú stratégiákat a piaci átlag felett tartották a portfóliójukban.

Nem remegett meg az ország megmentőjének lába

A Templeton számára kihívásokkal teli volt az első negyedév, a magyar piacon is aktív befektetési alapjaikból nagyobb mértékű tőkét vontak ki a befektetők, ennek ellenére a kimutatások szerint kicsivel nőtt a magyar kitettség. Forintos és devizás magyar kötvényekben 12,2 milliárd dollárja volt a Templetonnak, ami egy alapnál átlagosan 7,2%-os kitettséget jelentett. Mindez azért nagyon fontos, mert kiderült, hogy egy esetleges eladói hullám esetén sem szabadul meg automatikusan a magyar papíroktól az alapkezelő. Igaz, már nem is nagyon vásárol papírokat, a márciusi dollárkötvény-kibocsátásban sem vállaltak nagy szerepet a Portfolio.hu gyűjtése szerint.

Ordító vételek már nincsenek a kötvénypiacon

A fejlett állampapírpiacon várhatóan a legrosszabbat, a nagyobb hozamemelkedéseket már magunk mögött tudhatjuk, azonban nagyon nehéz ma olyan befektetést találni a kötvényfronton, ami igazán jó lehetőségekkel kecsegtet. A magyar befektetők szempontjából viszont egy olyan eszközosztályról van szó, amely nem kerülhető meg. Alapkezelői vélemények szerint a legjobban úgy cselekszünk, ha egy globálisan diverzifikált portfóliót alakítunk ki, így azok a befektetési alapok kerülhetnek előtérbe, amelyek rugalmasan tudnak reagálni a piaci eseményekre - derült ki a Portfolio.hu vagyonkezelési konferenciájának első szekciójából. A teltházas eseményen felszólaló szakemberek úgy nyilatkoztak, hogy érdemes nyitott szemmel járni, és a magyar kötvényekre épített portfóliót nemzetközi irányba elmozdítani.

Tabletekkel villognak a gazdagok bankjai

A pénzintézeti szektorban is egyre több szereplő érez rá arra, hogy a mobileszközök nem csak netezésre és Candy Crush Sagára alkalmasak, hanem megfelelően testre szabott alkalmazásokkal az értékesítést és az ügyintézést is támogathatják az új technológiákkal. Úgy tűnik, hogy a bankok és biztosítók után már a privátbankok körében is egyre többen felismerik a tabletekben rejlő lehetőségeket. Újabban tabletre írt alkalmazásokkal próbálják megadni a privátbanki ügyfeleknek azt a prémium élményt, amiért a leggazdagabbak egyik vagy másik bank mellett dönthetnek. A Magyarországon is élesedő ügyfélszerzési versenyben is egyre sűrűbben feltűnhetnek ezek az appok a közeljövőben.

Nem a jegybanktól kell igazán félni!

A globális kilábalás folyamatosnak látszik, és az infláció megemelkedésének veszélye is csekély, ezért nem kell nagyobb hozamemelkedésre számítani a fejlett országok kötvénypiacain. A feltörekvő országokban azonban lehetnek problémák, de már nem a Fed kötvényvásárlási programjának kivezetése lesz az elsődleges kockázati tényező a befektetők szemében, hanem sokkal inkább az egyedi fundamentumok. Ennek ellenére lehet jó befektetési lehetőségeket találni Szabó József, az Aberdeen Asset Management londoni szakértője szerint, különösen a latin-amerikai országokban. A magyar kötvénypiacra kitérve a szakértő elmondta, hogy a rövid hozamok esésére már nem lehet nagyobb mértékben számítani, jobb stratégia lehet, ha egy globálisan diverzifikált portfóliót állítunk össze.

Titokzatos szárnyalás a bankszektorban

Utoljára a válság kirobbanása előtt láthattunk akkora növekedést a hazai privátbanki szektorban, mint 2013-ban, a kezelt vagyon az új szolgáltatók bevonásával együtt 17%-kal tudott emelkedni. Számos tényező segítette a vagyon bővülését, például az adóamnesztia áthúzódó hatása, a jegybanki kamatcsökkentés, a portfólió-tisztítás, a tőkebeáramlás és a kedvező hozamok. Az egyes privátbankok szintjén nagyon eltérő számokat láthattunk, igazi nyertesek a kisebb, alternatív szolgáltatók voltak. A privátbanki üzletágak szerint a kilátások is kedvezőek, többek között a Stabilitási Megtakarítási Számla bevezetése miatt könnyedén elérhető lehet szektorszinten a 4-8% közötti növekedés. Kockázatok ennek ellenére vannak, a leginkább a privátbankok a szabályozói környezettől és a magyar gazdaságpolitikától tartanak - derül ki a Portfolio.hu Privátbanki Felmérésből.

Buffett: az ukrán válság egy remek vételi lehetőség

Warren Buffettet nem érdeklik a piaci turbulenciák, amiket az ukrán válság indított el. Miközben a világ az orosz-ukrán feszültségek miatt aggódik, ami lejtmenetet indított el a részvénypiacokon, a legendás befektető tovább vásárolja a részvényeket. Szerinte a hosszú távú befektetőket nem kell, hogy érdekelje ez a történet, sőt, a mostani esés inkább jó vételi lehetőséget teremt.

Januárban sem tudott csodát tenni a kötvénykirály

Januárban az abszolút hozamú kötvényalapok nagyon jól teljesítettek, a világ legnagyobb alapját kezelő Pimco viszont az 1,35%-os havi teljesítményével csak a riválisok 40%-át tudta megelőzni. Szakértők szerint egy hónap alapján következtetés nehéz levonni, az biztos, hogy múlt hónapban azért nem tudtak jobb hozamot elérni, mert a rövid futamidejű amerikai kötvényekre fókuszáltak. A versenytársak között sokan inkább a hosszabb futamidők felé mozdultak el, ami kifizetődött, hiszen a 10 éves kötvényhozam 2012 májusa óta nem esett ekkorát - írja a Reuters.

Még soha nem viszolyogtak ennyire a kötvényektől

A válság kitörése óta még nem volt olyan alacsonyan a kötvények népszerűsége az alapkezelők által visszaküldött modellportfóliókban, mint 2014 januárjában. A piacon elérhető korlátozott lehetőségek miatt csak a vagyon 12%-át tennék átlagosan kötvényekbe az alapkezelők, miközben részvényekbe 38%-ot. A hónap során az alternatív eszközök és a részvények voltak slágerek az intézményi befektetőknél, különösen azok, amelyek 2013-ban alulteljesítők voltak. Így megnőtt az érdeklődés a hazai- és régiós részvények, valamint az ingatlanok és a nyersanyagok iránt. A válaszadók szerint a 2014-es év sokkal több izgalmat hozhat, a megemelkedett volatilitás ellenére a fejlett részvények új magasságokba emelkedhetnek.

Leesett az állunk - Évi 40%-os hozam sem elérhetetlen

A Portfolio.hu által megnézett alapkategóriák közül a legmagasabb hozamot a részvényalapok tudták elérni 2013-ban, a legjobb stratégia tavaly klímaváltozásban érdekelt cégek papírjainak vásárlása volt. Számosságát tekintve a fejlett piaci részvényalapok tudták a legjobb teljesítményeket elérni, az összes alap fele viszont veszteséget hozott a befektetőknek. Hároméves időtávon tovább romlik a helyzet, ennek fényében érthető, hogy a befektetők tömegesen nem érdeklődnek a részvényalapok iránt. Tavaly 21,6 milliárd forint áramlott ki a szektorból, vélhetően a befektetőknek egyelőre túl nagy kockázatot jelent egy ilyen alap, először inkább egy vegyes alappal próbálkoztak meg.

Ezekkel kaszálták és bukták a legnagyobbakat a befektetők idén

Annak ellenére, hogy még nem ért véget az év, és a hátralevő hetek is tartogathatnak nagy meglepetéseket, a Bloomberg elkészítette a 2013-ra vonatkozó listáját, melyben többek között arra voltak kíváncsiak, hogy melyik volt a legjobban és legrosszabbul teljesítő részvény, befektetési alap vagy éppen IPO idén.

A kötvénygurunak meg kell elégednie a második hellyel

Kulcsfontosságúnak nevezhető 2013, mert ebben az évben indultak el globálisan a befektetők igazán a kötvények felől a részvények irányába, amely az alapkezelési piacon is érzékeltette hatását. A világ legnagyobb alapjának számító Pimco abszolút hozamú kötvényalap történetének legnagyobb tőkekivonását szenvedte el, az alulteljesítés pedig azt jelentette, hogy október végétől a világ legnagyobb befektetési alapja cím a Vanguardra szállt, méghozzá az amerikai részvénypiacot lekövető indexalapjukra. Szakértők szerint egyre kevesebb a lehetőség a kötvénypiacon, a legjobb időszakot magunk mögött hagytuk, a befektetők pedig, ha lassan is, de kezdenek a részvények irányába nyitni. A Vanguard alapja természetesen azért is tudott 251 milliárd dollárosra nőni, mert ebben az évben közel 30%-os hozamot értek el - írja a Bloomberg.

Részvényekben van a profik bizodalma

A főbb kockázati tényezők (szíriai konfliktus, Fed kötvényvásárlás) enyhülésével összhangban szeptemberben általános emelkedés bontakozott ki a részvénypiacokon, ami az alapkezelők kedvét is meghozta, hogy a portfólió-ajánlókban az eszközosztály súlyát megemeljék. A régió továbbra is gyakorlatilag feketelistán van, a fejlett és feltörekvő piacok viszont népszerűek voltak az intézményi befektetők körében. Az egyre csökkenő alapkamat-környezetben a pénzpiaci eszközök arányát erőteljesen visszavágták az alapkezelők, ami azt jelenti, hogy egyre kevesebb fölös pénz marad, amit ki lehetne helyezni. Többen az alternatív eszközöknek szavaztak bizalmat, a leginkább keresett az eszközosztályon belül az abszolút hozamú stratégia volt.

Aberdeen: egyedülálló alap indul hódító útjára (x)

A vegyes alapok a magyar piacon egyre népszerűbbek, különösen azok, amelyek több eszközosztályba is befektethetnek, és a portfólió-menedzser rugalmasan alakíthatja a súlyokat a piaci viszonyoknak megfelelően. Az Aberdeen Alapkezelő közel egy évvel ezelőtt hozta létre az Aberdeen Diversified Growth Alapok Alapjára keresztelt befektetési alapját, amely 3-5 éves időtávon céloz meg vonzó hozamot úgy, hogy a portfóliójában erőteljesen épít a feltörekvő piaci és alternatív eszközökre. A teljesítményre az eszközallokációs döntéseken és a diverzifikáción kívül a devizafedezés is jótékony hatással lehet.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...