Keresett kifejezés: 女子推理社2动物排序 | Találatok száma: 100000 Új keresés

33% fölött a MOL menedzsment

A MOL bejelentette, hogy a 2007. június 22-én tett bejelentése alapján, 2007. július 11-én 228,275 darab MOL részvényt vásárolt a BÉT-en az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével 27,720 forintos átlagárfolyamon. A tranzakciót követően a társaság 2,991,925 darab "A" sorozatú valamint 578 db "C" sorozatú részvényt birtokol.

Erős negyedéves várakozások hátán emelkedett az USA

Úgy tűnik ismét gyorsan feledésbe merültek Amerikában a kedden fellángolt félelmek, melynek következtében a Dow és az S&P500 0.6%-kal, míg a Nasdaq 0.4%-kal került feljebb. Tengerentúli üzletkötők szerint a fentiek fő oka, hogy a befektetők az előrejelzéseknél erősebb második negyedéves eredményszezonra számítanak a másodlagos jelzálog hitel piacon kialakult kaotikus állapot, illetve a kiskereskedelmi láncok profit warning-jai ellenére.

Szárnyal a búza, rekordot dönthet az árfolyam?

A befektetők egy éve még a 2007/2008-as évre vonatkozóan a globális búza termelés növekedésére számítottak az időszak végi készletek gyarapodása és az árfolyam mérséklődése mellett, azóta azonban több negatív tényező egybeesésével ez a kép lényegesen megváltozott. A húsvét környéki amerikai fagyok, az ukrán és francia szárazság, és az ausztrál időjárással kapcsolatos bizonytalanságok, valamint egyes országok exportkorlátozásai mind olyan tényezők, melyek a búza árfolyamának 2006-os szárnyalásának újabb lökést adtak, a mindenkori történelmi csúcs közelébe repítve az árfolyamot. A termelőknek, befektetőknek egyaránt számolniuk kell a további árfolyam emelkedés lehetőségével.

Gyurcsány: 2%-os kiegészítő nyugdíjemelés lesz ősszel

Két százalékos kiegészítő nyugdíjemelésre számíthatnak idén a nyugdíjasok - jelentette be egy nyugdíjas lakossági fórumon tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Az MTI tudósítása szerint a kormányfő elmondta: a többlet juttatást ősszel kaphatják meg a nyugdíjasok.

Érintetlen gyöngyszemek hihetetlen alacsony áron

A Földközi-tenger medencéjében mostanra gyakorlatilag egyetlen a turizmus és az ingatlanbefektetők által érintetlen ország maradt az európai oldalon, Albánia. Bár a legtöbben ma még valószínűleg legalábbis egzotikusnak és értelmetlennek ítélnének egy albániai ingatlanbefektetés, ám nem is olyan sok évvel ezelőtt hasonlóan abszurdnak tűnt a bolgár vagy a montenegrói tengerpart említése is. A felértékelődésre mindenesetre van lehetőség, az újépítésű tengerparti apartmanok négyzetméterára 550 eurótól indul az albán riviérán.

Csökkenő nyersolajkészletek, de benzinből több van (2.)

Percekkel ezelőtt tette közzé az amerikai Energia Ügynökség (EIA) az elmúlt hétre vonatkozó olajkészletadatokat. A nyersolajkészletek 1.4 millió hordóval csökkentek a benzinkészletek 1.2 millió hordóval emelkedtek, a finomított termék készletek 0.8 millió hordóval kerültek feljebb. A finomítói kapacitáskihasználtság 0.2 százalékponttal 90.2%-ra emelkedett. Az adatok hatására a WTI árfolyama hirtelen kismértékben, 0.3 dollárral (0.5%-kal) emelkedett.

Továbbra is optimista a magyar állampapírokkal kapcsolatban a SEB

Továbbra is tartjuk a német 2, 5 és 10 éves állampapírok hozamához viszonyított határozott magyar állampapír-hozamcsökkenésre játszó pozícióinkat - jegyzik meg mai piaci kommentárjukban a svéd SEB bank elemzői. Utalnak arra, hogy, hogy tovább csökkentették a célértékeket, illetve a stop-loss szinteket, ameddig a hozamkülönbség mérséklődését várják, illetve amely szinteken kényszerből zárnák a pozícióikat.

A sorozatos felminősítések ellenére sem fordultak pluszba az európai indexek

A délután folyamán tovább estek az európai indexek, a DAX 1.6%-os, a CAC-40 1%-os, az FTSE-100 pedig 0.5%-os mínuszban tartózkodik jelenleg. Az exportorientált vállalatokat negatívan érintette a dollár gyengülése, a pénzügyi szektor részvényeit pedig az amerikai lakáspiacokkal kapcsolatban újonnan felszínre törő félelmek taszították a mélybe.

Nem tudják merre induljanak az amerikai indexek

A tegnapi jelentős esést követően egyelőre enyhe elmozdulást mutatnak az amerikai határidős indexek, melyek közül a Dow 5 pontos, az S&P500 futures pedig 2 pontos pluszban áll, míg a Nasdaq 100 futures 1 pontos mínuszban.

Nyílt levél a Miniszterelnök Úrhoz a tőkepiac élénkítő csomagról

Tegnap tartották a második tőkepiac-élénkítő javaslatcsomagról szóló fórumot a Budapesti Értéktőzsdén. Az eseményen többek között jelen volt Szalay- Berzeviczy Attila, a tőzsde elnöke, Nagy Zoltán a BAMOSZ elnöke, valamint Cselovszki Róbert, a BSZSZ elnöke, akik a miniszterelnökhöz címzett nyílt levélben is megfogalmazták javaslatukat a magyar tőkepiac fejlődésének előmozdítására vonatkozóan.

Csökken az olajár a készletadatok előtt (2.)

Kismértékben, 0.4%-kal esett a mai kereskedés során a WTI augusztusi határidős árfolyama, ami azonban továbbra is a 72 dolláros szint felett tartózkodik. A mai napon 16:30-kor teszi közzé az amerikai Energia Ügynökség az elmúlt heti olajkészletadatokat, melyet a piac nagy figyelemmel követ.

FHB: eladott az fb tag

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. közzétette, hogy Nguyen Hoang Viet, a Társaság Felügyelő Bizottságának tagja a Budapesti Értéktőzsdén 2007. július 10-én 2,286.5 Forint
részvényenkénti átlagárfolyamon 1,684 darab FHB "A" sorozatú törzsrészvényt, 2007. július 11. napján
pedig 2,290 Forint részvényenkénti átlagárfolyamon 500 darab FHB "A" sorozatú törzsrészvényt
értékesített.

Európa is követi az amerikai példát

A tengerentúli piacok teljesítményét követve az európai indexek is mínuszban állnak jelenleg, a DAX 1.2%-kal, a CAC-40 0.8%-kal, az FTSE-100 0.5%-kal gyengült a mai délelőtt folyamán. A pénzügyi szektor nyújt ma kiábrándító teljesítményt, miután az amerikai lakáspiacokkal kapcsolatos félelmek ismét felszínre törtek, illetve az exportorientált cégek részvényei a dollár gyengülése miatt értékelődnek le.

Nem bírtunk talpon maradni

A kedvezőtlen nemzetközi részvénypiaci hangulat a hazai börzén is érezteti hatását, a BUX 0.6%-os mínuszban tartózkodik. A hazai piac forgalma közel 4 milliárd forintos. A régióban a lengyel WIG 20 0.2%-kal, az orosz RTS 0.1%-kal került feljebb, a cseh PX 1.1%-ot esett.

MOL: módosítva a reggeli bejelentés, több részvényt vett az olajcég

A MOL a ma reggel közzétett bejelentését percekkel ezelőtt módosította. A társaság előbbi közleményében közölt 100,000 darab helyett 158,824 darab sajátrészvéynt vásárolt a BÉT-en tegnap 27,702 forintos átlagáron. A tranzakciót követően a társaság 2,763,650 darab "A" sorozatú valamint 578 db "C" sorozatú részvényt birtokol.

Újabb csúszás a kormányzati negyedben

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság meghosszabbította az új kormányzati negyed megvalósítására kiírt közbeszerzési eljárás jelentkezési határidejét. Így a két szakaszból álló "versenypárbeszédre" a befektetők augusztus 3-án 11 óráig jelentkezhetnek - írja a Napi Gazdaság.

Visszarendeződhetnek a részvények

Csák Gábor, az Erste üzletkötője szerint nem várható akkora mértékű csökkenés a hazai piacon, mint amekkora tegnap történt a tengerentúlon. A vezető részvények közül az OTP esetében a csökkenés megállására, míg a Richternél 38,000 forint fölé való visszarendeződésre számít az üzletkötő.

100 ezer részvényt vett a MOL

A MOL bejelentette, hogy a 2007. június 22-én tett bejelentése alapján, 2007. július 10-én 100,000 darab saját részvényt vásárolt a BÉT-en az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével 27,722 forintos átlagárfolyamon. A tranzakciót követően a társaság 2,704,826 db "A" sorozatú valamint 578 db "C" sorozatú részvényt birtokol.

Ázsia sem menekülhetett

Az amerikai részvényindexek tegnapi hanyatlása a távol keleti börzéken is éreztette hatását, melyek mindegyike a negatív tartományba süllyedt. Holnap kerül sor a japán jegybank kamatdöntésére, melyet a befektetők nagy figyelemmel követnek.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.