Keresett kifejezés: kk | Találatok száma: 100000 Új keresés

Már 50 ezren megkapták az egyszeri, 220 ezer forintos támogatást

Már 50 ezren megkapták az egyszeri, 220 ezer forintos támogatást

Az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatására beérkezett igénylések száma meghaladta a 60 ezret. A kormányhivatalok közel 50 ezer kérelmezőnek ki is fizették a 219 ezer forintos egyszeri támogatást. Az eddig regisztrált mintegy 13 milliárd forintos igényből több mint 10 milliárd forintot már folyósítottak a bankszámlákra - ismertette Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Képtelen visszakapaszkodni a forint – Már semmi sem menti meg a 360-tól?

Képtelen visszakapaszkodni a forint – Már semmi sem menti meg a 360-tól?

Az elmúlt napokban ismét érezhető gyengülésen van túl a forint az euróval szemben, már a 360-at közelíti a jegyzés, ami tegnap kéthónapos mélypontot jelentett. Közben a dollár 1,18 körül ingadozik az euróval szemben, ott sincs igazán nagy mozgás a közelmúlt dollárerősödése után.

Varga Mihály: adócsökkentéshez kötnénk a minimálbér emelését

Varga Mihály: adócsökkentéshez kötnénk a minimálbér emelését

Béremelés fejében újra adócsökkentést ajánl a kormány a vállalkozásoknak. A pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek elmondta: már megkezdték az egyeztetés előkészítését a szociá­lis partnerekkel. Varga Mihály közlése szerint a kormány olyan megállapodást szeretne, amely legalább 2024-ig elrendezi a minimálbér-emelés és az adócsökkentés kérdését.

Koronavírus Magyarországon: ebben a három megyében van felfutóban a járvány

Koronavírus Magyarországon: ebben a három megyében van felfutóban a járvány

Az elmúlt egy napon 49 új koronavírusos esetet regisztráltak Magyarországon, amivel összesen 808 661 főre nőtt az eddig beazonosított fertőzöttek száma. Nem volt halálos áldozata a vírusnak az elmúlt 24 órában – derül ki a napi jelentésből. Az esetszámok hétnapos mozgóátlaga stagnál napok óta, a múlt hetinél valamivel magasabb szinten, a tesztekben a pozitivitási ráta alacsony, 0,7 százalék alatti. A régiók közül a legkevésbé átoltott Borsod-Abaúj-Zemplén megye mellett Veszprém és Vas megyében regisztrálták lakosságarányosan a legtöbb új esetet az elmúlt egy héten.

Lassult a kínai ipar és kiskereskedelem növekedése

Lassult a kínai ipar és kiskereskedelem növekedése

Tovább lassult a kínai ipar és kiskereskedelem növekedése, ám az adatok meghaladják a szakértői előrejelzéseket, és változatlanul a kínai gazdaság koronavírus-járvány utáni stabil helyreállását tükrözik.

Itt a Portfolio Konferenciák őszi naptára: early bird kedvezmények a szakmai programokra

Itt a Portfolio Konferenciák őszi naptára: early bird kedvezmények a szakmai programokra

Szeptemberben újult energiával indul a konferenciaszezon, rengeteg rendezvény várja az érdeklődőket, hagyományosan több iparágban és gazdasági területen is: fenntarthatóság, pénzügy, tőkefinanszírozás, ingatlan, banking, magánegészségügy, öngondoskodás, makrogazdaság fókusszal. A mindenkori járványhelyzetnek megfelelő hibrid részvételi lehetőségeken túl a rugalmas jegyrendszer kényelme is biztosítja a regisztrálók biztonságát, egy egyszeri részvételi módosítás lehetőségével, hogy a szakmai élet töretlenül folytatódhasson.

A koronavírus most a fiatalokat veszi célba

A koronavírus most a fiatalokat veszi célba

A negyedik hullám esélyeiről, a kínai Sinopharm vakcinával oltott idős emberek helyzetéről, a fiatalok oltásának jelentőségéről és a vakcinák hatásosságának időtartamáról is beszélt az MTA.hu-nak adott interjújában Erdei Anna immunológus, az MTA főtitkárhelyettese.

Hatalmas lazasággal várja Magyarország a delta variáns berobbanását

Hatalmas lazasággal várja Magyarország a delta variáns berobbanását

Lassan két hete él Magyarország szinte teljesen korlátozásmentesen, vagyis a koronavírus ellen hozott korlátozó intézkedések feloldása közepette. Ez meg is látszódik az egységes módszertan szerint számolt nemzetközi szigorúsági index legfrissebb magyar értékén: a járvány 2020-as indulásának első napjaiban voltak ennyire enyhék a korlátozó szabályok. Mindennek két olvasata lehet Magyarország kilátásai szempontjából.

Anglia módosít, újabb ország kerül a zöld csoportba - De mi van Magyarországgal?

Anglia módosít, újabb ország kerül a zöld csoportba - De mi van Magyarországgal?

Jövő hétfőtől Bulgária átkerül az angliai utazási lista zöld, vagyis az onnan Angliába érkezők számára karanténkötelezettségtől mentes csoportjába a brit közlekedési minisztérium szerda esti ismertetése szerint. Ez azt jelenti, hogy Máltával együtt immár két EU-tagország van a brit kormány zöld utazási listáján, Magyarország azonban továbbra is a karanténkötelezett sárga országok kategóriájában maradt.

Amerika kimenekíti a haderejét támogató afgánokat

Amerika kimenekíti a haderejét támogató afgánokat

Az Egyesült Államok megkezdi azoknak az afgánoknak kimenekítését, akik a megszállás alatt az amerikai hadseregnek dolgoztak és a kivonulás után veszélyben érzik az életüket a tálib előretörés miatt – írja a Reuters.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.