Oroszország EU-s nagykövete bizakodó azzal kapcsolatban, hogy az EU elfogadja a Szputnyik vakcinát, de arról továbbra sincsenek hírek, hogy ez mikor történik meg – számol be a hírről a Reuters.
Felforgató anyagok kiadásának gyanújával őrizetbe vették a hongkongi ellenzéki körökben népszerű Stand News hírportál korábbi és jelenlegi főszerkesztőjét, valamint több, a portálhoz köthető embert szerdán Hongkongban – adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Sok mindenről szólt 2021, de ha az autógyártókat, gépgyártókat, technológiai berendezések gyártóit kérdezzük, akkor az első néhány helyen biztosan ott lenne a globális beszállítói láncok felbomlása, a kritikus alkatrészek hiánya és az elszálló alapanyagköltségek problémája.
A tudóstársadalom és a gyógyszergyártók megfeszített munkájának köszönhetően a koronavírus-járvány kirobbanását követően rekordsebességgel, egy éven belül lett hatásos koronavírus elleni vakcinája a világnak. Kis biotechnológiai vállalatok emelkedtek fel szinte a semmiből, őrületes hozamokat biztosítva a befektetőiknek. Idén, ahogy elkezdődtek az oltási programok, a cégek eredményeiben is megjelentek már az oltások, kirajzolva, hogy kik eddig a vakcinaverseny nyertesei. De ezzel együtt megkezdődtek a profitrealizálások is, jelentős korrekciót hozva több vakcinarészvénynél.
A kormány 2021 végén sem tesz eleget az Államháztartásról szóló törvényben előírt egyik kötelezettségének, mivel a kedd este megjelent közlönyben található kormányrendelettel mentesíti magát ez alól. Nevezetesen: nem fogja nyilvánosságra hozni egyedi határozatában december 31-ig a következő 3 évre vonatkozó költségvetési-, valamint államadósság-kitekintését. Pedig pont most lenne nagyon fontos látni ezeket a számokat, a 2022-es költségvetés ugyanis a nyár óta hozott új lépések nyomán gyakorlatilag már nem létezik, csak papíron.
Elfogadja a kormány a Budapest Agglomerációs Vasúti Stratégiát, amely kijelöli Budapest és a fővárosi agglomeráció vasút- és HÉV-fejlesztésének rendszerszintű irányait és céljait - jelent meg a kedd este.
Kifejezetten jó a hangulat a világ tőzsdéin, a kedvező amerikai kiskereskedelmi adat támogatásával meredeken emelkedtek tegnap a vezető amerikai részvényindexek, az S&P 500 új csúcson zárt, a mai napot is pluszban kezdik a börzék. Ma reggel a vezető ázsiai részvényindexek is jellemzően emelkedtek és Európában is mérsékelt emelkedést láthatunk.
Másfél milliárd forintos pénzügyi forrást kap az állatvédelem az állami fellépés hatékonyságának fokozása, a kóbor állatok magas számának csökkentése, valamint a fennálló állatvédelmi-, állat- és közegészségügyi problémák megoldása érdekében - közölte az Agrárminisztérium a Magyar Közlönyben is már megjelent kormányhatározatot.
Akár ötmillió forintos egészségügyi bírságot is kaphat az a háziorvos, aki nem vállalja önként a Müller Cecília országos tisztifőorvos által a rendelési időn túl előírt, legalább egy hétvégét érintő oltómunkát a januári oltási akciónapok keretein belül. Az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos szerint nem lehet általános szabályokat hozni - számol be erről az Infostart.
Év végéig kaptak haladékot a beoltatlan tanárok, hogy felvegyék a vakcinát, de még mindig több ezren ellenállnak, és ez jövőre komoly fennakadásokat okozhat a közoktatásban, írja az Infostart.
Tízezernél is több ember szervezetébe juthatott be, és legalább négy esetben halálos lefolyású megbetegedést okozott az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) omikron nevű változata Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) keddi adatai szerint.
Hosszú sorok kígyóznak az olaszországi koronavírus-tesztelési pontokon, miközben már több mint 2,5 millióan vannak karanténban a szigorú kontaktkeresési szabályok miatt, melyek enyhítését sürgették a gazdasági tevékenységek leállásától tartó tartományok kedden.
Kásler Miklós, a humán tárca vezetője visszahívási kötelezettséget rendelt el a háziorvosok számára - írja a Népszava. Ezzel az érintettekre egy nap alatt több feladatot is osztottak.
A belga igazságszolgaáltatás elutasította egy katalán rapper, a Valtònyc művésznéven ismert José Miguel Arenas Beltrán Spanyolországnak való kiadását. A függetlenség- és köztársaságpárti dalszerzőt korábban 3 és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték dalszövegei miatt - számolt be a France24.
Joe Biden amerikai elnök figyelmeztette a tagállamok kormányzóit, hogy "nincs szövetségi kormányzati megoldás" a koronavírus-járvány feltartóztatására, és felszólította a tagállamokat, hogy ők tegyenek több védőintézkedést - jelentette a The Washington Times amerikai újság hétfőn.