Keresett kifejezés: 女子推理社2动物排序 | Találatok száma: 100000 Új keresés

"Annyi a rossz hír, hogy egy fordulat sem kizárt délután"

Amerika után ma reggel Ázsia is összomlott, a nemzetközi trendek alól pedig mi sem tudjuk kivonni magunkat, így minden bizonnyal beállunk a sorba - véli Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője.

Eladjuk a szén-dioxid kvótánkat

Magyarország rekordot döntött, Spanyolországnak 2 milliónál is több szén-dioxid kvótát értékesítettünk, értesült a Point Carbon. Szabó Imre környezetvédelmi miniszter a pontos árat és mennyiséget nem árulta el. Azt viszont elmondta, hogy Japánnal is tárgyalunk, és hamarosan újabb szerződés aláírására kell számítani. Az Index írása szerint Magyarország a kiotói tartalékok értékesítésének éllovasa lehet, bár a tárcavezető szerint a gazdasági válság nem javítja a vásárlási kedvet.

Térdre rogyott a régió

Folyamatos lecsorgásnak lehettünk szemtanúi ma Európában és a régióban egyaránt, miután ma is a globális recesszióval és a vállalati profitokkal kapcsolatos aggodalmak dominálták a kereskedést. Erre rátett egy lapáttal még Amerika is, a Dow Jones index ugyanis a záráskor már közel 300 pontos mínuszban mozgott. A BUX 3.5%-kal értékelődött le az elmúlt hónapok átlagától lényegesen elmaradó, 15.5 milliárd forintos forgalom mellett.

Gyengélkedésre ítélt forint (2.)

A délután újra romló nemzetközi befektetői hangulatban fokozatosan egyre gyengébb szintek felé "kacsintgatott" a forint az euróval szemben, összhangban a régiós devizák mozgásával. A kockázatkerülő hangulat újra a dollár malmára hajtja a vizet, amely ma ismét 1.25 közelébe erősödött az euróval szemben. Ilyen környezetben nem meglepő, hogy az euróval szembeni forintjegyzések bőven 270 felett mozognak a bankközi devizapiacon.

Magyar Telekom: "komolyan érdekel minket a lehetőség"

A Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága a Portfolio.hu érdeklődésére megerősítette, hogy a cég érdeklődik az eladósorba került 10%-os Telekom Slovenije részvénycsomag iránt, az esetleges ajánlattételről a hivatalos bejelentés legkésőbb 2008. december 3-ig várható.

Számításaink szerint az esetleges bevásárlás nem veszélyezteti az osztalékpolitikában megfogalmazott eladósodottsági célokat, és így az osztalékfizetés nagyságát sem.

Cashline: óvatosan veszegessük csak az OTP-t

Az OTP pénteki gyorsjelentésében már láthatók lesznek a válság első következményei, bár a veszteségek közel sem lesznek akkorák, mint amit a részvény árfolyama az elmúlt időszakban elszenvedett, véli a Cashline elemzője. Bár nehéz rövid távon ajánlásokat megfogalmazni a bankpapírokkal kapcsolatban, a brókercég inkább az óvatos vétel mellett tenné le voksát.

Érik az újabb kamatvágás! - Mindenre elszánt a BoE

A növekedési kilátások további romlása és az inflációs ráta csökkenése miatt további kamatcsökkentést helyezett kilátásba a Bank of England. A jegybank becslései szerint a fogyasztói árindex jóval a 2 százalékos célszint alá kerülhet - nyilatkozta Mervyn King jegybankelnök.

Ami nyitva van a régióban, az esik

Míg Európa plusz mínusz nulla közt ingázik, a hazai tőzsde részvényindexe lecövekelt a negatív tartományban. A mai nap megint a globális recesszióval, valamint a vállalati profitokkal kapcsolatos aggodalmak mozgatják a kereskedést, ezt támasztja alá az olaj piacán mutatkozó újabb 1%-os csökkenés is. A kezdetben emelkedést mutató amerikai határidős indexek is bekanyarodtak, jelezve a részvénypiacokat uraló bizonytalanságot. A BUX 2.6%-kal múlja alul tegnapi zárószintjét az átlagostól lényegesen elmaradó, 7.6 milliárd forintos forgalom mellett.

Kéthetes mélypontra lökték a forintot (2.)

Sem a tegnap délután igencsak megromló befektetői hangulat, sem az azóta múlófélben lévő veszteségek nem okoztak érdemi elmozdulást tegnap délutántól ma reggelig a a forint euróval szembeni árfolyamában. A délelőtt továbbra is borongós nemzetközi hangulatban aztán a 270-es szint fölé emelkedtek az euróval szembeni forintjegyzések, miközben a régiós devizák is esni kezdtek.

"Enyhén negatív nullás piacra számítok"

Bár Amerika, és többségében Ázsia is újabb eséseket könyvelhetett el, a tengerentúli határidős indexek már a hangulat javulására utalnak, melynek következtében a hazai piacon oldalazásra számít Pusztai Péter, a Best Invest üzletkötője.

PM: az IMF-megállapodás minden része nyilvános

Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap közötti megállapodás minden részletében nyilvános. A megállapodás nem más, mint az a szándéklevél, mely november 6-a óta olvasható magyarul és angolul a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium honlapján - reagált sajtóközleményben a Pénzügyminisztérium kedden.

Elbukott az óriás diadalmenete - Van innen még lejjebb?

Nagyot fordult a világ az Immoeasttel az elmúlt hónapokban, míg a cég neve kapcsán korábban a vásárlásokkal tarkított diadalmenetet lehetett emlegetni, az elmúlt időszakban a nehézségektől, s a lemondásoktól hangos a sajtó. A cég fejlesztési projektjeinek leértékelésére kényszerült, illetve jelentős mennyiségtől meg is kell válnia. De ne siessünk ennyire előre, mi is történt az Immoeasttel az elmúlt években, hogy jutott a mai borzasztó helyzetbe?

Megint szétadták Amerikát

A nyitást követően meredek esésbe kezdtek az amerikai részvényindexek, majd fordult a hangulat és ledolgozták a nap eleji veszteségeket. Az emelkedés azonban csak tiszavirág életűnek bizonyult, a napot végül több mint 2%-os mínuszban zárták az irányadó amerikai indexek. A befektetői hangulatot alapvetően a vállalati profitkilátásokkal kapcsolatos aggodalmak befolyásolták a közzétett negyedéves eredmények és profit warningok következtében.

A piacok mozgását Ázsia is szépen lekövette, a japán Nikkei 225 index 1.3%-os mínuszban készül zárni, azonban a tengerentúlon már az enyhülés jelei mutatkoznak. A Dow futures egészen 100 pontos plusszig kapaszkodott fel.

Földbe döngölték a BUX-ot!

A mai nap a korrekcióról szólt mind Európában, mind a régióban, az indexek a tegnapi emelkedést bőven vissza adták, rólunk nem is beszálve. Kína nem sokáig tudta fűteni a piacokat, mostanra ismét a globális recesszióval és a vállalati profitkokkal kapcsolatos aggodalmak dominálták a kereskedést. Itthon egy két hazai specifikum is borzolta a kedélyeket, mely oda vezetett, hogy a BUX igen jelentős, 6.1%-os eséssel zárta a napot az átlagosnál alacsonyabb, 16.4milliárd forintos forgalom mellett. Nálunk csak az oroszok voltak képesek nagyobbat esni, az RTS közel 11%-ot szakadt.

Európa: zajlik a korrekció

Tegnap mindenki ünnepelt, ma pedig ennek a fordítottját láthatjuk a részvénypiacokon, ami részvény, azt gyakorlatilag adják a befektetők, kevés kivételtől eltekintve. A főbb nyugat-európai részvényindexek a nyitás óta masszív mínuszban tartózkodnak, ez délutánra sem változott meg. A várt feletti ZEW konjunktúraindex mellett a Vodafone kedvező negyedéves gyorsjelentése sem tudta felvidítani a piaci szereplőket, melynek hatására a német DAX 2.5, a francia CAC-40 2.9, az angol FTSE 100 pedig 2.2%-ot esett.

Állami Nyomda: tovább nőhet a profit

A pénteki piaczárást követően teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését az Állami Nyomda, melytől 4%-os üzemi és 11%-os nettó profit növekedést várnak az elemzők. Az éves gördülő profit várhatóan tovább emelkedik.

Na ennyit az emelkedésről!

Sajnos ma sem számíthatunk sok jóra az USA-ban, legalábbis a határidős indexek jelenlegi állása alapján. A kína rali már tegnap kifulladt a tengerentúlon, a helyét minden bizonnyal a recesszióval és a vállalati profitokkal kapcsolatos aggodalmak veszik át. A Dow futures 151, az S&P futures 16, a Nasdaq futures pedig 21 pontos mínuszban tartózkodik a nyitást megelőzően.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Leleplezték a kormány digitális mestertervét -
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.