Egy hét alatt 3391 fő veszítette életét a KSH legfrissebb heti halálozási adatai szerint, a 2020-as 51. héten. A friss adat továbbra is azt mutatja, hogy jelentős többlethalálozást okoz a koronavírus-járvány Magyarországon, ugyanakkor ennek mértéke elmarad a korábbi hetekben tapasztalttól.
2020 végén is a jegybanki 3%-os inflációs cél alatt maradhatott a drágulás üteme Magyarországon. A Portfolio által megkérdezett elemzők előrejelzése alapján 2,7-2,8%-os lehetett a decemberi fogyasztói árindex, amelyet holnap közöl majd a KSH. Az idén látványos hullámvasútra ülhet majd az infláció: az elemzők egyetértenek abban, hogy az infláció mérsékelt lehet az egész idei első negyedévben, utána azonban érdemi emelkedés jöhet, elsősorban azért, mert a koronavírus-válság első hulláma alacsony bázist jelent majd az éves indexben. Éppen ezért még év végén is 3% felett lehet majd az áremelkedés üteme. Ugyanakkor az infláció nem száll el, a jegybanki cél körül mozog majd 2021-2022-ben - vélik a szakértők.
Lélektani határhoz érkezett a magyar koronavírus-járvány. Tegnapig összesen annyian haltak meg hivatalosan a járvánnyal összefüggésben a vírus megjelenése óta, mint amennyien egy hónapban átlagosan összesen meghalnak Magyarországon.
A mai mérnöki munka nagyrészt számítógépes modellezésre, azaz szimulációkra épül. Miért kellenek szimulációk? Mert sok minden, például az épületek földrengésbiztonsága, vagy egy szökőár hatása nem vizsgálható részletes kísérlettel. Másrészt, a jelenségek sokszor összetettek, amitől a kísérletek látszólag ellentmondó eredményekre vezetnek. A mérnöki szimulációk nagy hozadéka éppen az, hogy a nagy, bonyolult viselkedésű rendszereket sok kisebb, egyszerű működésű egységre bontva lehet vizsgálni. Így ma már gond nélkül terveznek például szinte tetszőleges alakú épületeket, vagy gépkocsikat, gépalkatrészeket is pusztán számítógépes modellek alapján. Hogy mi köze ennek a COVID-19 járványhoz? Az, hogy a COVID-19 terjedése az egyik legkomplexebb jelenség, amely ma az emberi társadalom keretei között zajlik. Ennek modellezése pedig szintén csak úgy lehetséges, ha a társadalmat alkotó embereket – végletekig leegyszerűsített, gyakorlatilag csak a COVID-19 terjedésével kapcsolatos tevékenységre szűkített modellekkel – ún. ágensekkel helyettesítve megvizsgálják, hogy nagyszámú ilyen ágensből felépülő virtuális társadalomban hogyan terjed a járvány.
Nem jó bal lábbal kelni – tartja a magyar közmondás, de az ilyen buta babonákon túl ki mondja meg, hogy milyen reggeli rutint kövessünk? A kérdés fontos, ha számít nekünk az öntudatos élet, de tudományos igényességű válaszokat igencsak nehéz találni. Az alábbi cikkben ezért megpróbáltunk utánajárni, hogy mi az az öt dolog, amit tényleg érdemes volna betartanunk, hogy jól induljon a reggelünk.
Lengyelország és Csehország szerdán bejelentette, hogy a tervek szerint januárban megérkezhetnek országukba a Moderna amerikai gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni vakcinái.
Magyarország a világ 40. legfertőzöttebb országa a több mint 200 ország és autonóm régió közül. A koronavírussal összefüggésben elhunytak számát tekintve népességarányosan a 17. helyen állunk az idei évben.
Vannak olyan befektetési ötletek, amikkel jó hozamot lehet elérni mérsékelt vagy alacsony kockázatvállalás mellett is, ilyen lehet például az államkötvény vásárlása is. Aztán persze vannak olyanok, akik hajlandóak némileg magasabb hozamért több kockázatot is felvállalni és részvényekben tartják a megtakarításaikat. Emellett azonban létezik számos más befektetési stratégia vagy megközelítés is a rövid távú napon belüli kereskedéstől egészen az olcsó, kis valószínűségű, de magas hozamokkal kecsegtető fogadásokig. Ez utóbbi kapcsán gyűjtöttek össze 10 + 1 kereskedési ötletet a Nordea elemzői, amik többé-kevésbé meredekebb elképzelések, de ugyanakkor pont emiatt nem is drágák, így, ha bejönnek, akkor többet is lehet velük keresni.
A koronavírus-válság és az EU 2021-2027-es költségvetése és mentőcsomagja körüli vétóvita háttérbe szorított egy hosszú távon legalább annyira jelentős döntést, amely hosszú vita végére tehet pontot: Olaszország is beadta a derekát az ESM reformja körüli vitában és a jövő januári aláírás után megindulhat a módosított szerződés ratifikációs folyamata. Ezzel az eurozóna stabilitása jelentősen megnő.
A koronavírus elleni oltások egyértelműen életmentőek, hiszen nemcsak a járványt, hanem a súlyos szövődményeket és a haláleseteket is megakadályozhatják - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szombaton az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Sosem látott halálozási számokat láthatunk novemberben: több mint 15 ezer honfitársunk veszítette életét. A rekord a kontrollálatlanul terjedő koronavírus-járvány eredménye.
A WHO adatai alapján az Európai Unióban évente 70 milliárd eurós veszteséget jelent a major depresszió okozta termelékenységcsökkenés. Népbetegségről van szó, világszerte becslések szerint 300 millió, Európában pedig nagyjából 40 millió ember érintett. Magyarországon az egész lakosságra kiterjedő statisztika nem áll rendelkezésre, de reprezentatív hazai mintán történt felmérés szerint a lakosság 7 százaléka, vagyis 700 ezer ember szenved évente a betegségtől. A legújabb Portfolio Longformban szakértők segítségével járjuk körbe, hogyan lehetne csökkenteni a munkavállalók, munkáltatók és az állam számára egyaránt költséges betegséggel kapcsolatos kiadásokat, milyen egészségügyi és társadalmi hatásai vannak a major depressziónak, és hogyan lehet hatékonyan kezelni a tüneteket, megakadályozva a munkából való kiesést vagy akár az öngyilkosságot.
Évek óta dinamikusan növekszik az EuroFleet árbevétele és nyeresége. A vállalat a hazai flottakezelési piac egyik legsikeresebb szereplőjévé vált. Jövőbeli terveik fókuszában az egyedi komplex mobilitási szolgáltatások megvalósításai állnak.
Az élelmiszerek forgalma várhatóan decemberben is nő majd a tavalyihoz képest, de az elmúlt években tapasztalt év végi kiugrás visszafogottabb lesz - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek. Az üzletláncok körében végzett körképből kiderül, mely bolthálózat mire számít az év végén és mivel készülnek az ünnepi rohamra.
Az amerikai Time magazin a 78 éves Joe Biden demokrata párti elnökjelöltet és 56 éves alelnökjelöltjét, Kamala Harrist választotta az év emberének - jelentették be az NBC amerikai hírtelevízió műsorában csütörtök este.
Hatalmas emelkedést produkált tegnap a Greenwich LifeSciences, egy kisebb amerikai gyógyszeripari cég, amelynek a részvényárfolyama több mint 10-szeresére nőtt egyetlen nap alatt a Nasdaqon. Az emelkedés ma is folytatódott, és már megint közel 40 százalékkal került feljebb a részvény. Ennek oka alapvetően az, hogy egy tegnapi orvosi konferencián a vállalat prezentációjában kiemelte, hogy kiemelkedő, 100 százalékos hatékonysággal tudták kezelni a korábbi klinikai kísérletben résztvevő mellrákos pácienseket, vagyis az 5 éves követési időszak alatt nem újult ki senkinél sem a betegség. A befektetők pedig ezután rávetették magukat a papírokra.
Egy hét alatt, november 9. és 15. között több mint 3600-an haltak meg Magyarországon a KSH adatai szerint. Ez döntően a koronavírus miatt van, ám zavarba ejtő, hogy miközben ebben az időszakban 700-an haltak meg hivatalosan koronavírusban, a szokásoshoz képest mégis 1200 a halálozási többlet.
Lengyelországban a járványügyi rendelkezéseken belüli kedvezményekre számíthatnak majd a beoltott emberek, többek között nem vonatkoznának rájuk a karanténintézkedések - közölte kedden a lengyel egészségügyi miniszter, ismertetve a tervezett oltási stratégia fő pontjait.
Különösen a nyugdíjpénztárakban és egyéb nyugdíjprogramokban lévő megtakarítások sínylették meg a tavasszal kirobbant koronavírus-válságot, az OECD friss elemzése szerint számos országban visszaesett a tagi hozzájárulás mértéke, és több olyan döntés született, amelyeknek a nyugdíjas években lesz meg a böjtje. Az állami nyugdíjrendszerek többnyire nagyobb sokkok nélkül átvészelték az utóbbi hónapokat, a munkahely-támogató intézkedések egyelőre megmentették a nagyobb hiányoktól az állami nyugdíjkasszákat. Átmenetileg, de enyhülést hozott az állami nyugdíjak tekintetében az idősek többlethalálozása is, ennek azonban nem lesz olyan nagy és sokáig tartó pozitív hatása a nyugdíjrendszerre, ahogyan azt sokan gondolták.