Keresett kifejezés: HAL 時計 | Találatok száma: 1873 Új keresés

Brutális zuhanásban az orosz rubel, betettek a nyugati szankciók

Brutális zuhanásban az orosz rubel, betettek a nyugati szankciók

Az ázsiai kereskedés elindulásakor azonnal történelmi mélypontot ütött az orosz rubel: a dollárral szembeni árfolyama a 119-es szintig emelkedett. A nyugati szankciók máris közvetlenül éreztetik hatásukat az orosz gazdaságra. Az orosz eszközök megítélésének betett továbbá az is, hogy Vlagyimir Putyin elrendelte a nukleáris fegyveres erők fokozott készültségét.

Így válik egyre veszélyesebb hellyé a digitális világ

Így válik egyre veszélyesebb hellyé a digitális világ

A koronavírus-járvány hatására megnövekedett internetes forgalom miatt a kiberbűncselekmények száma is jelentős növekedésnek indult, amely azóta már dollármilliárdokban mérhető anyagi kárt okozott a gazdaság szereplőinek. Az ukrán-orosz háború eseményeit figyelemmel kísérve pedig az is látszik, hogy a kiberfegyverek milyen fontos szerepet játszanak a hadi események alakulásában. A kibervédelm folyamatosan fejlődik ugyan, de a hackerek által alkalmazott módszerek naprakésznek bizonyulnak és a támadók mindig találnak új megoldásokat az biztonsági technológiák kijátszására. Cikkünkben összeszedtük napjaink legégetőbb kibervédelmi kihívásait, és felelvenítettünk néhány súlyosabb támadást is az elmúlt évekből.

Már százezren menekültek át Ukrajnából Lengyelországba

Már százezren menekültek át Ukrajnából Lengyelországba

Az ukrajnai orosz hadművelet kezdete óta már százezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, csak pénteken 50 ezren keltek át a határon - közölte Pawel Szefernaker lengyel belügyminiszter-helyettes a szombati sajtóértekezletén.

Itt vannak a részletek az ukrán rendkívüli állapotról

Itt vannak a részletek az ukrán rendkívüli állapotról

Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) úgy határozott, hogy az egész országban rendkívüli állapotot vezet be, kivéve Donyeck és Luhanszk megyéket, ahol ez a vészhelyzeti jogi rendszer már érvényben van – közölte Olekszij Danyilov, az RNBO titkára szerdán, a tanács ülését követően.

Fiának adja át a hatalmat a meghökkentő szerepléseiről ismert közép-ázsiai diktátor

Fiának adja át a hatalmat a meghökkentő szerepléseiről ismert közép-ázsiai diktátor

Egy újabb volt szovjet tagköztársaságban – Azerbajdzsán után Türkmenisztánban – valósul meg, hogy apáról fiúra száll át hatalom. A közép-ázsiai országban ugyanis az eddigi államfő, Gurbanguly Berdimuhamedov egy hete bejelentette, hogy átadja a hatalmat a „fiatalabb generációnak”. A március 12-re kiírt előrehozott elnökválasztáson pedig a kormányzó párt az államfő fiát, Serdar Berdimuhamedovot indítja jelöltként. A választás természetesen csak formalitás lesz a diktatórikus módszerekkel működtetett országban, amely a világ negyedik legnagyobb földgázkészletével rendelkezik.

Egyszerre lenyűgöző és szégyenteljes a minden idők legnagyobb tőzsdecápájáról készült dokumentumfilm

Egyszerre lenyűgöző és szégyenteljes a minden idők legnagyobb tőzsdecápájáról készült dokumentumfilm

Ha valakinek a párnájára is az van hímezve, hogy a boldogság a pozitív cash-flow, akkor ő biztosan otthon érzi magát a tőzsde kegyetlen világában. Akárcsak Carl Icahn, minden idők egyik legismertebb befektetője, aki nemcsak az árfolyamok szárnyalásából profitál, de vásárlásai után aktívan is bele kíván szólni az adott társaság döntéseibe. Ezt évtizedeken keresztül művelve, agresszív és ellentmondást nem tűrő stílusban tette, ami által ugyan a világ egyik leggazdagabb emberévé vált, de az úton rengeteg ellenséget is szerzett magának. Élete végefelé közeledve ezt a reputációs deficitet igyekszik ledolgozni, amihez az HBO napokban bemutatott dokumentumfilmje ad a kezébe egy remek eszközt, a kritikusabb nézők számára pedig egy kis szekunder szégyenérzetet. A film azonban megfelelő szűrővel nézve nagyon sok érdekességet tartogat a türelmesebb, és a tőzsde világát szerető közönség számára.

Az 5. járványhullám lefutása egyetlen korábbihoz sem hasonlítható Magyarországon

Az 5. járványhullám lefutása egyetlen korábbihoz sem hasonlítható Magyarországon

A különböző országok sorban enyhítenek a járványügyi szabályaikon, így felmerül a kérdés, hogy - feltéve hogy nem érkezik megint egy újabb variáns - mikor szabadulunk ki a járvány fogságából, írja Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője a Portfolio-nak küldött elemzésében.

31%-kal száguldott ez az ágazat idén, és ki tudja hol a vége

31%-kal száguldott ez az ágazat idén, és ki tudja hol a vége

Nem akar megállni az olajár emelkedése, és bár egy-két enyhe csökkenő nap előfordul a nagy menetelés közben, a technikai elemzés által értelmezhetőnek tartott korrekció lassan két hónapja nem volt a piacon, miközben a WTI 34%-kal, a Brent jegyzése pedig 30%-kal került feljebb. Így az sem számít csodának, hogy mostanra a nemzetközi részvénypiacot is jórészt az energia szektor mentette meg a komolyabb visszarendeződéstől, immáron ellentmondást nem tűrően átvéve a vezető szerepet. Ezen szegmensen belül a legtöbb befektető elsősorban a nagy, akár teljes vertikumot lefedő olajcégekre koncentrál, esetleg előveszi a közepes méretű kitermelésre fókuszáló vállalatok papírjait. Azonban van a piacon egy ágazat, amelyik egy darabig ugyan lemaradó volt, de mostanra elég komoly relatív erőt tud felmutatni, és nagyon is profitál az olaj hosszútávúnak tűnő emelkedéséből. Olyannyira, hogy az idén 31%-os, egészen szédítő teljesítményt mutat a piac ezen része.

Áfacsökkentéssel védekezik Horvátország a drágulás ellen

Áfacsökkentéssel védekezik Horvátország a drágulás ellen

Az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésével és támogatásokkal állítja meg Zágráb az áremelkedési hullámot Horvátországban, különös tekintettel az energiahordozók drágulására - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő szerdán, amikor bemutatta a kabinet átfogó intézkedéscsomagját.

Nagyobb eséllyel kapnak sztrókot a Covidon átesettek

Nagyobb eséllyel kapnak sztrókot a Covidon átesettek

Másfélszer nagyobb eséllyel kapnak sztrókot azok, akik átestek a Covidon, mint azok, akik sosem kapták el a betegséget a Nature című tudományos lap szerint - derült ki az RTL Híradó riportjából.

Eleged van a zuhanásból? Van egy hely, ahol a részvénypiac mindenkori csúcsnál van

Eleged van a zuhanásból? Van egy hely, ahol a részvénypiac mindenkori csúcsnál van

Miközben a hírcsatornák a nagy technológiai cégek gyorsjelentéseitől hangosak, és a többség egyelőre nem látszik kiheverni a Facebook pörölycsapással felérő zuhanását, az egyik fejlett piaci részvényindex új csúcsra tudott mászni. Ez az Egyesült Királyság, ahol London vezető tőzsdeindexe tegnap mindenkori maximumon is volt és ezen percekben is nagyon közel van hozzá. Az ország, amelyet leírtak a valóban szomorú Brexit miatt, amelyet az egyik legmélyebben ütött meg a pandémia, ahol az amúgy sem teljesen százas miniszterelnök korlátozások miatti lazasága okán éppen egy politikai válság szélén szédeleg mindenkire rácáfolt, és szépen csendben masszív felülteljesítővé vált. Ebben a cikkben az okokat boncolgatjuk és a technikai elemzés segítségével megnézünk néhány részvényt, amelynek ebben tevékeny része volt.

Öntik a fegyvereket Magyarország szomszédjába – Megremeghet Putyin keze?

Öntik a fegyvereket Magyarország szomszédjába – Megremeghet Putyin keze?

Rendkívül elhanyagolt állapotban volt az ukrán haderő 2014-ben, amikor a donyeci konfliktus kirobbant, részben ez is vezetett oda, hogy Oroszország gyakorlatilag egy puskalövés nélkül annektálni tudta a Krímet és a Donyec-medencét uraló szakadárok ellen indított "terrorellenes hadműveletek" is befuccsoltak. Az ukrán haderő ütőképességének növelése végett számos nyugati ország öntötte a fegyvereket, katonai felszereléseket Ukrajnába az elmúlt években, az idei vélt vagy valós orosz fenyegetés miatt pedig különösen megugrott a nyugati katonai támogatás volumene. Hiába a nagy összegek, óriási szállítmányok, heves politikai üzenetek, valójában kevés olyan fegyver érkezett Ukrajnába nyugatról, mellyel érdemi elrettentő erőt tudnak állítani egy esetleges orosz invázióval szemben.

A D-vitamin a csodaszer a koronavírus ellen? - Minden, amit erről tudni érdemes

A D-vitamin a csodaszer a koronavírus ellen? - Minden, amit erről tudni érdemes

A napokban futótűzként terjedt el a hír, hogy a D-vitamin megfelelő szintje megvéd a koronavírus okozta súlyos lefolyású betegséggel szemben. Összeszedtük, mit tudunk eddig a D-vitamin és a koronavírus betegség összefüggéseiről, hogyan érdemes szedni és hogyan nem szabad, mit javasoltak korábban a járványügyi szakértők és mire jutottak a korábbi kutatások a témában.

Kiszámolta a professzor, hogy mennyire halálos az omikron Magyarországon

Kiszámolta a professzor, hogy mennyire halálos az omikron Magyarországon

Az ötödik hullám fele annyi áldozatot fog követelni, mint amennyit a negyedik hullámban láttunk - számolta ki Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője. A negyedik, delta hullám nagyjából 11 000 fővel, 41 000-re növelte volna a koronavírussal összefüggő áldozatok számát. Az ötödik, omikron hullám pedig ezt további kb. 5 500 fővel, 46 500-ra fogja növelni.

Újraosztják a lapokat a világon: itt vannak Magyarország erősségei és gyengeségei

Újraosztják a lapokat a világon: itt vannak Magyarország erősségei és gyengeségei

Az elmúlt másfél évtizedben a világgazdaság két válságot is megélt. Az első egy-két év mindig a tűzoltás és a túlélésért folytatott harc jegyében telik. A gazdaság szereplői (háztartások, kormányzat és a vállalatok) csupán ezután állnak neki a károk felmérésének és a stratégia újragondolásának. Úgy is tekinthetünk erre az időszakra, mint mikor egy hosszú, sok körös kártyaparti során a lapokat újraosztják, és a játékosoknak arra kell építeni, amit korábban kitermeltek maguknak. Hasonló sors vár a következő években a közép-kelet-európai régió országaira. A 2020 óta tartó ellátási nehézségek mellett számos olyan korszakváltás zajlik a világban, ami a transznacionális vállalatokat a korábbi stratégiájuk újragondolására ösztönözheti. Mindez a pandémia miatt ráadásul, ha nem is egy időben, ám nagyon rövid idő alatt történik meg. Ilyen körülmények között nem mindegy, hogy milyen versenyképességet építettünk ki az elmúlt évtizedekben, és milyen új versenyképességi stratégiát alakítunk ki annak érdekében, hogy lemaradásunkat ne konzerváljuk, hanem lefaragjunk belőle.

Kemenesi Gábor: nem kizárt, hogy a jövőben három oltás lesz majd az alapimmunizáció

Kemenesi Gábor: nem kizárt, hogy a jövőben három oltás lesz majd az alapimmunizáció

Az omikron a nem megfelelően vagy oltatlanok körében arat jobban - mondta a Rádió1-en Kemenesi Gábor virológus, aki szerint a biztonságot az oltások adják, mivel azok 99 százalékban megmentenek a haláltól. A szakértő úgy véli, hogy nem kizárt, hogy a jövőben az alapimmunizációhoz három oltásra lesz majd szükség.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyre közelebb az ukrajnai béke - Mibe érdemes befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.