Már kezdett kilábalni a cseh gazdaság az év elején elszenvedett recesszióból, aztán az idén harmadik negyedévben váratlanul újra visszaesett - közölte az előzetes adatot kedden a cseh statisztikai hivatal.
A cseh vállalkozások egyre inkább átállnak az euróra, annak ellenére, hogy a kormány vonakodik hivatalosan is átállni a koronáról, a lakosság pedig a leginkább euroszkeptikus egész Európában - írta a Bloomberg.
Az eurózóna éves inflációja a vártnál nagyobb mértékben csökkent októberben, és már 3% alatt van. A maginfláció csökkenése viszont mérsékeltebb, az inflációs alapnyomás nem enyhült jelentős mértékben. Kijött a harmadik negyedéves GDP-adat is, az eurózóna gazdasága továbbra is stagnál. A gyenge gazdasági teljesítmény segíthet az infláció letörésében.
A várhatóan folytatódó kamatcsökkentés minden jegybanki óvatosság mellett is mérsékli a rövid futamidejű forinteszközök vonzerejét, és az előbbiekben vázolt külső és hazai makrokockázatok mellett az eddig elért egyensúlyjavulás arra lehet elegendő, hogy a forint most látható kamatelőnyét meg nem haladó, de fokozatos és a korábbi évtizedes trendhez visszatérő forintgyengülési pálya váljon a legvalószínűbb forgatókönyvvé 2024-re.
A JPMorgan stratégái a bankrészvények esésére figyelmeztetnek, miután a kötvényhozamok tetőzése után a recessziós félelmek is okozhatnak még fejfájást a befektetőknek - írja a Bloomberg.
A vártnál sokkal jobban alakult az infláció Németországban októberben, havi szinte meglepetésre csökkentek az árak. A német gazdaság rendkívül gyengén teljesít, ez segíthet az infláció letörésében.
A magyar gazdaságpolitika és a jelenlegi piaci környezet kihívásairól beszélt Oszkó Péter az OXO Holdings vezérigazgatója a Pénzcentrumnak adott interjújában, amelyben kifejtette, hogy a kormányzati gazdaságpolitika az érdemei mellett több hibát is elkövetett, ami miatt a gazdaság már négy negyedéve recesszióban van, valamint az idei évre már nem vár érdemi javulást. Nem tartja meglepőnek, hogy fejlettségben megelőzte Románia Magyarországot.
A német gazdaság a harmadik negyedévben tovább zsugorodott, de a vártnál kisebb mértékben. Európa legnagyobb gazdaság ezzel már több egymást követő negyedév óta nehéz helyzetben van.
Bár még hivatalos bejelentés nincs, úgy tűnik, hogy a kormány elutasíthatja a munkáltatói és a munkavállalói érdekképviseleti szervezetek javaslatát a nettó 100 ezer forintos, adó- és járulékmentes bérkifizetésre. Az érdekképviseletek szerint arról van szó, hogy a közalkalmazottak, illetve az állami vállalatok dolgozói számára nem biztos, hogy ki tudnak fizetni egy hasonló mértékű bérkompenzációt.
Csaknem teljes foglalkoztatásról szóló munkaerőpiaci adatok érkeztek Magyarországról. Ez kifejezetten kedvező hír, ugyanakkor elemzők szerint azt is jelenti, hogy mindez hordoz néni kockázatot az infláció és a bérek terén.
Októberben két jelenség mozgatta leginkább a piacokat: egyrészt az amerikai kötvényhozamok jelentős emelkedésnek indultak, amely folyamat több szektorra is jelentős veszélyt jelent. Másrészt újra háború alakult ki a Közel-Kelet egyik puskaporos hordójában, a Hamász ugyanis támadást indított október elején Izrael ellen. Ez utóbbinak leginkább a nyersanyagpiacra lehetett volna hatása, az olaj ára viszont meglepő módon nem sokat változott. Nézzük, mibe fektettek szívesen a magyar profik októberben!
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a VIG Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Amundi Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Eurizon Asset Management írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Raiffeisen Alapkezelő írását olvashatják:
Ma már nem a munkaerőhiány a legsúlyosabb problémája Magyarországnak, hanem az, hogy a gazdasági recesszió következtében eltűnt a kereslet. A vállalatok és a lakosság is igencsak óvatosan költ, így a következő hónapok az ipar és az építőipar számára is nehezek lesznek. Utóbbit a költségvetési kiadáscsökkentések is sújtják. A legjobban a szolgáltatószektor birkózik meg a problémákkal, de a vásárlóerő csökkenése itt is egyre súlyosabb helyzetet teremt. A változó helyzet – a munkaerőhiány háttérbe szorulása – következménye, hogy a tavaly megélénkülő ár-bér spirál eltűnhet. Az egyre kevesebb betöltetlen álláshely, a mérséklődő infláció, illetve a helyenkénti leépítések miatt a vállalatoknak idén nem kell másodszorra is bért emelniük, ahogy azt tavaly láttuk. A jövő év azonban még nyugtalanító helyzeteket teremthet.
A vártnál is erősebben teljesített a harmadik negyedévben az amerikai gazdaság, az évesített negyedéves növekedés 4,9 százalék volt – derül ki a csütörtökön közölt előzetes adatokból.
Ismét a magyar kormány került a középpontban az Európai Tanácsban a csütörtöki uniós költségvetési tárgyalások előtt. Az Orbán Viktor vezette kabinet újra megvétózhatja a hétéves pénzügyi keret felülvizsgálatát, amely egyszerre biztosítaná Ukrajna EU-s támogatását, valamint nehezítené meg az uniós közös hitelfelvétel törlesztését. Mindeközben Brüsszelben nem számítanak arra, hogy az újra hatalomra kerülő Robert Fico szlovák miniszterelnök megfúrná Kijev megsegítését, de közben több tagállam is kifogásokat emelt a közös költségvetés plusz befizetései ellen.