Keresett kifejezés: 京都府道11号 | Találatok száma: 58384 Új keresés
Közzétette a Szonda Ipsos legfrissebb felmérését a politikusok népszerűségéről, melyre első ízben került fel László Csaba pénzügyminiszter. A szakember egyből az 5. helyen kezdte "népszerűségi pályafutását" 57 ponttal, ami a pénzügyminisztereket tekintve 4 éves csúcsot jelent, míg a helyezés 6 éveset.
Az elmúlt félév meglehetősen negatívan telt el az európai részvénypiacokon, az irányadó indexek zuhanást mutattak, az árfolyamok az európai blue chipek egy jó része esetében mélypontra süllyedtek. Az általános rossz hangulatot mutatja, hogy 2002. első félévében még a megfelelő szektorallokáció sem segített, hiszen a visszaesés csaknem általános volt.
Újabb történelmi mélypontot állított fel a Mezőgép a mai kereskedés során. A részvény a délelőtt folyamán 1,000 Ft alá esett és ezzel az első negyedéves gyorsjelentés óta 25%-ot vesztett értékéből. A részvény jelenleg 20%-kal a könyv szerinti értéke alatt forog. Eladási hullámról nem beszélhetünk, mivel forgalom csupán nyomokban fedezhető fel. Ami történik az feltehetően a legjobban a bennragadt befektetők kényszeredett lassú eladásaival jellemezhető.
Elképzelhető, hogy hamarosan meg kell válnia vezérigazgatói székétől a Vivendi első emberének, Jean-Marie Messier-nek, hiszen a vezetéshez nem tartozó igazgatósági tagok közül 13-an úgy véli, hogy Messier-nek mennie kell.
Az elmúlt havi növekedés után júniusban ismét csökkentek az elbocsátások az internetes szektorban, így az elmúlt két évben a második legalacsonyabb adatot mérték a piackutatók a tegnapig tartó 30 napban.
A GKI Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a magyar gazdaság már túljutott a dekonjunktúra mélypontján. A kilábalás azonban lassú, s az egyensúly romlása kiséri. Rendkívül gyorsan emelkedik a lakosság jövedelme és ezzel fogyasztása. Az infláció júniusban valószínűleg még tovább csökkent, az év hátralevő részében azonban enyhe emelkedés, stagnálás várható.
A nemzetközi hangulat hatására felfelé indult a pesti tőzsde barométere, a BUX, mely a nyitás után nem sokkal azonban meredek zuhanásba kezdett, és 1.5%-os veszteséget követően 7,253 ponton zárt az első félévet. A forgalom a mai napon is jelentős volt a csökkenés mellett, az üzletkötések össz értéke meghaladta a 7.6 mrd Ft-ot.
Csendes, visszafogott kereskedési nappal zárta a hetet az állampapírok másodlagos piaca. A referenciahozamok minden futamidőben csökkentek, nagyobb mértékkel, 9-10 bázisponttal a 3, 5 és 10 éves futamidőkben.
Mérsékelt csökkenésre lehet számítani a mai nyitást követően az Egyesült Államokban, a határidős részvényindexek a negatív tartományban állnak azután, hogy újabb könyvelési botrány robbant ki, most a fénymásolókat gyártó Xerox-al kapcsolatban. A Dow futures -13, a Nasdaq futures -8, az S&P futures pedig -2 ponton áll.
Az Eurostat hivatalos becslése szerint 1.7%-ra csökkent az infláció az euró-zónában. A májusi adat 2% volt. Az árindex ezzel abba a tartományba mérséklődött, melyet az Európai Központi Bank (ECB) az árstabilitással azonosít. Az infláció több mint 2 éve nem volt ilyen alacsony.
A délelőtti kereskedésben tovább gyengült a dollár árfolyama, az euróval szembeni kereszt egyre közelebb áll a paritásos szinthez. A dollár hirtelen árfolyamgyengülése mögött a Xerox-szal kapcsolatos tőkepiaci aggodalmak állnak, ugyanis az említett vállalatnál feltehetően szintén a kreatív könyveléshez kapcsolódó kételyek merültek fel.
A tegnapi napon adta át új kaposvári üzemét a NABI. Az eseményről még tegnap több tudósítást jelentettünk meg, mai írásunkban elsősorban a vizuális érdeklődést próbáljuk meg kielégíteni.
Mint ismert, lehetővé vált idén, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárban lévő saját megtakarításodat ki tudod venni...
Abszurd, hogy a világ egyik legfejlettebb és legerősebb országa egy válságos időszakban azzal legyen elfoglalva, hogy...
A magyar KKV-k előtt új lehetőség nyílik: egy friss tőkeprogram segítségével most még könnyebben valósíthatnak...
Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek...
Nem új gyárakra van szükség, hanem olyan gyárakra, ahol több pénzt kereshetnek a magyar munkavállalók - mondta Szabó...
A nagy válságokhoz általában új, korábban nem látott problémák vezetnek. A gazdasági döntéshozók éppen ezért...
Mi érdemes tenni ebben a helyzetben?
Az elkövetkező időszakban sok termékről fog még kiderülni, hogy mikro- és nanoműanyagok vannak bennük.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?