Keresett kifejezés: tőzsde | Találatok száma: 61512 Új keresés

Most szabadulhat el a bika a német tőzsdén?

Most szabadulhat el a bika a német tőzsdén?

Az előző napokat kivárás jellemezte a vezető európai tőzsdéken. Nem véletlenül, hiszen a némiképp csalódást keltő augusztusi inflációs számok, valamint az Európai Unió legnagyobb gazdaságának egyre romló kilátásai igencsak feladták a leckét az Európai Központi Bank döntéshozóinak a csütörtöki kamatdöntést megelőzően. Az EKB végül kisebb meglepetésre 25 bázisponttal, 4 százalékra emelte az irányadó rátát, emellett pedig a Kormányzótanács erős kijelentést tette arra vonatkozóan, hogy a mostani lehetett az utolsó emelés a mostani szigorítási ciklusban. Ennek hatására az euró gyengülni kezdett, a vezető európai részvényindexek pedig felpattantak. A lendület kitart a hét utolsó kereskedési napján is, a német DAX index pedig máris kulcsfontosságú szinthez ért.

Bombasiker lett az év legnagyobb tőzsdei bevezetése

Bombasiker lett az év legnagyobb tőzsdei bevezetése

A tegnapi tőzsdei debütálás bombasiker volt az idei év legnagyobb tőzsdei bevezetését bonyolító Arm számára. A vállalat részvényárfolyama csaknem 25 százalékkal emelkedett a bevezetési ár fölé, majd a zárás után még tovább menetelt felfelé az árfolyam. Az IPO sikere egyesek szerint fordulatot jelenthet az elsődleges nyilvános részvénykibocsátások piacán.

Az irányt keresi a magyar tőzsde

Az irányt keresi a magyar tőzsde

A reggeli nyitást követően kisebb mínuszban van a magyar tőzsde. A blue chipek közül emelkedik a Magyar Telekom, stagnál az OTP és a Richter, valamint mínuszban vannak a Mol részvényei.

Tovább emelte a kamatot az EKB - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Tovább emelte a kamatot az EKB - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Az elmúlt napokban igencsak bizonytalanok voltak a piaci szereplők azzal kapcsolatban, hogy az euróövezet egyre rosszabb gazdasági teljesítményét látva tovább emelheti -e a kamatot az Európai Központi Bank. Csütörtök délután végül újabb 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatot az EKB kormányzótanácsa, emellett pedig negatív irányba módosították a gazdasági előrejelzéseket is. A döntést követően az euró gyengülni kezdett a dollárral szemben, miután várhatóan a mai volt a jelenlegi szigorítási ciklus utolsó kamatemelése. A vezető európai indexeknél pedig kisebb emelkedést figyelhetünk meg.

Ezzel egyidőben Amerikában is fontos adatok láttak napvilágot: a vártnál erősebb kiskereskedelmi forgalom, valamint a termelői árak vártnál szintnél magasabb mértékű emelkedése pedig akár további fejfájást is okozhatnak a Fed döntéshozóinak

A külföldi események nem zavarják a magyar tőzsdét, a délutáni órákban a BUX már 0,6 százalékos pluszban van. Mind a négy hazai blue chip árfolyama pluszban van, az emelkedést pedig ezúttal is az elmúlt napokban nagyot ralizó Magyar Telekom vezeti.

Remek napot zárt a magyar tőzsde az EKB-döntés után

Remek napot zárt a magyar tőzsde az EKB-döntés után

Elsősorban nemzetközi események befolyásolták ma a hangulatot a magyar tőzsdén: a nap nagy részében az EKB-kamatdöntésre vártak feszülten a piacok, délután végül újabb 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatot az EKB kormányzótanácsa, emellett pedig negatív irányba módosították a gazdasági előrejelzéseket is. A vezető európai indexek jelentős emelkedéssel reagáltak a hírre, a BUX index ebben a környezetben végül 0,9 százalékos pluszban fejezte be a napot.

Áttörtek az ukránok, de miért más ez, mint tavaly ősszel?

Áttörtek az ukránok, de miért más ez, mint tavaly ősszel?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A mai műsor első részében a háborúról volt szó. Egyebek mellett körbejártuk, hogy hol folynak most a leghevesebb harcok, és hogy miért más a mostani ukrán áttörés, mint a tavaly őszi. A témáról Huszák Dánielt, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzőjét kérdeztük. Mai második témánk, hogy az S&P 100 index úgy emelkedett 22,5 százalékot eddig az idén, hogy a benne lévő 100 részvényből 42 esett. Bár precedens nélkülinek tűnik az ilyen típusú éles szétválás, de van a múltból hasonló történetre példa. Ezzel kapcsolatban Jónap Richárd, a Concorde elemzője volt a vendégünk, aki a témában csütörtökön cikket is közölt a Portfolio-n.

Nyugdíjpénzek: nagy volt a sírás tavaly, de idén fordulhat a kocka

Nyugdíjpénzek: nagy volt a sírás tavaly, de idén fordulhat a kocka

Szinte mindegyik nagyobb önkéntes- és magán-nyugdíjpénztári portfólió kezelt vagyona csökkent tavaly az MNB Aranykönyv friss számai szerint, ami leginkább a részvény- és tőkepiacok gyengélkedésének tudható be. Nem meglepő módon a pénztári hozamok is csúnya bukókat mutattak tavaly, igaz, idénre ezeket többnyire már sikerült ledolgozni. Mindeközben a taglétszám mindkét pénztártípusnál csökken, és különösen aggasztó, hogy egyre kevesebb fiatal választja az öngondoskodásnak ezt a formáját. Erről a témáról bővebben is szó lesz a jövő heti Future of Finance 2023 konferenciánkon.

Kezdődhet a harc a hamburgi kikötőt üzemeltető cégért  - Máris kilőtt a részvény!

Kezdődhet a harc a hamburgi kikötőt üzemeltető cégért - Máris kilőtt a részvény!

Felvásárlási harc van kibontakozóban a hamburgi kikötőt üzemeltető Hamburger Hafen und Logistik AG körül, miután szerdán a svájci-olasz MSC hajózási vállalat meglepő módon bejelentette, hogy részesedést kíván szerezni a cégben, és már egy konkrét vételi ajánlatot is benyújtottak. Ugyan a városvezetés kiváló lehetőséget lát az üzletben, Németország legnagyobb konténerszállító vállalata, a Hapag-Lloyd máris egy ellenajánlatot fontolgat, amely könnyen licitversenyhez vezethet a két vállalat között. A hírek természetesen megmozgatták a befektetők fantáziáját is, a HHLA német tőzsdén jegyzett részvényei pedig kilőttek.

Véget ér az adóegyezmény Magyarország és az Egyesült Államok között - Milyen adókövetkezményekkel kell számolni?

Véget ér az adóegyezmény Magyarország és az Egyesült Államok között - Milyen adókövetkezményekkel kell számolni?

Az Amerikai Egyesült Államok 2022. júliusában jelentette be, hogy felmondja a Magyarországgal 1979-ben kötött, a kettős adóztatást elkerüléséről szóló nemzetközi egyezményt. Bár az USA adóegyezmény rendelkezései az adó megállapítása szempontjából 2023. december 31-éig még alkalmazhatók, az adóegyezmény hiánya 2024. január 1. után komoly, adóforintokban mérhető hatással lesz a magánszemélyek és a társaságok tevékenységére, melyre érdemes időben felkészülni.

Lefordult a magyar tőzsde

Lefordult a magyar tőzsde

Eséssel indítja a napot a magyar tőzsde, bár a mozgások mérsékeltek. A blue chipek szinte kivétel nélkül lejjebb kerültek, leszámítva a Richtert.

Már most megszenvedték a kínai elektromosautó-gyártók az EU húzását

Már most megszenvedték a kínai elektromosautó-gyártók az EU húzását

A Hongkongban jegyzett kínai elektromosjármű-gyártók részvényei csütörtökön estek, miután az Európai Bizottság bejelentette, hogy vizsgálatot indít a kínai elektromosjármű-támogatások ügyében. A vizsgálat, amely azzal vádolja Kínát, hogy a jelentős állami támogatások miatt mesterségesen alacsony árú elektromos autókkal árasztja el a globális piacokat, fokozta az EU és Kína közötti feszültséget, és elemzők lehetséges megtorló intézkedéseket várnak. Ez a fejlemény potenciálisan lelassíthatja a kínai akkumulátor-beszállítók kapacitásbővítését, és negatívan befolyásolhatja a kínai EV-gyártók megítélését a nemzetközi terjeszkedésük során.

Teljes szétválás zajlik a tőzsdéken, mi lesz ebből?

Teljes szétválás zajlik a tőzsdéken, mi lesz ebből?

Az S&P 100 index úgy emelkedett 22,5 százalékot eddig az idén, hogy a benne lévő 100 részvényből 42 esett. Bár precedens nélkülinek tűnik a piac szárnyaló és szenvedő részvénycsoportja közötti ilyen éles szétválás, van a múltból hasonló történetre példa. Ez pedig nem más, mint a 2000-es év első heteinek őrülete. Lehet, hogy most egy baby ezredfordulót élünk át?

Von der Leyen a magyarországi akkumulátorgyárakra is célkeresztet festhetett

Von der Leyen a magyarországi akkumulátorgyárakra is célkeresztet festhetett

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy szubvencióellenes vizsgálatot indít a kínai elektromos járműgyártók ellen. A döntés Franciaország nyomására született, amely arra ösztönzi az Európai Uniót, hogy fellépjen a kínai elektromos autók európai piacra való beáramlása ellen. A kínai állami támogatások vizsgálata a szektorban figyelmeztető lövést jelent Brüsszeltől. Ráadásul mindez Magyarországot is érzékenyen érintheti, amely az e-autók ellátására építve jelenti be sorra az akkumulátoripari beruházásokat. Ráadásul úgy tudni, hogy kínai autógyártókkal is tárgyalhat a magyar kormány, így a mostani uniós lépés már súlyos kockázatot jelent a hazai gazdaság számára is. A Portfolio-nak nyilatkozó források szerint eleve tervben van az itthoni beruházások vizsgálata, mert az EU-s belső piacot fenyegeti a kínaik által Magyarországon megszerezhető Made in EU jelzés.

Kijött az inflációs adat, mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Kijött az inflációs adat, mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Az amerikai inflációs adatokra várakozva rossz hangulatban zajlott a kereskedés a kontinens tőzsdéin, délután aztán meg is érkezett az augusztusi statisztika: a friss közlés értelmében a júliusi 3,2 százalékról 3,7 százalékra emelkedett az infláció az Egyesült Államokban, ezt elsősorban a megugró olajárak idézték elő. A közlés után javult a hangulat a piacokon, bár elsősorban a bizonytalanság a jellemző: a befektetők vélhetően emésztik a számokat és igyekeznek többet kiolvasni belőlük, ebben a következő napokban az esetleges jegybankári nyilatkozatok segíthetnek majd. A legfontosabb ugyanis az, hogy hogyan értelmezik a Fed döntéshozói a friss adatot a monetáris politika várható alakulásának függvényében.

Tagadja Kína az iPhone-okkal kapcsolatos vádakat

Tagadja Kína az iPhone-okkal kapcsolatos vádakat

Kína nem vezetett be olyan törvényt vagy rendeletet, amely megtiltaná a kormányzati alkalmazottaknak, hogy külföldi telefonokat használjanak vagy vásároljanak - közölte a kínai külügyminisztérium, reagálva azokra a múlt heti médiajelentésekre, amelyek szerint a kormányzati alkalmazottaknak megtiltották az Apple iPhone-ok használatát.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.