Feltehetőleg külső behatás által keletkezett kár a napokban szivárgás miatt leállított, Finnországot Észtországgal összekötő Balti-tengeri gázvezetéken - közölte Sauli Niinistö finn elnök.
Beindul a héten a harmadik negyedéves a gyorsjelentési szezon, amelyre egyes befektetők úgy tekintenek, mint egy szikra, ami újra berobbanthatja a tőzsdék emelkedését. Nagy kérdés, hogy a cégek mit fognak mondani a fogyasztók állapotáról, illetve hogy mennyire fáj az exportorientált cégeknek a dollár erősödése. Szokásos módon az amerikai nagybankok indítják a jelentéseket, amelyek a kötvényhozamok emelkedése miatt külön izgalmakat is tartogathatnak.
Hétfőn több mint 13 százalékos pluszban zárta a napot a holland gáztőzsdén jegyzett következő havi földgáz ára. Ezt követően pedig kedden is folytatódik az emelkedés, már több mint 10 százalékos pluszban van a jegyzés.
A hétvégén kitört az izraeli-palesztin háború, amire azonnal érkezett is a rövid életű zsigeri pánikreakció a tőzsdéken, a befektetők állampapírba és nemesfémekbe menekültek, de persze a hadi részvények is jó menedéknek bizonyultak. Van azonban egy szektor, aminek a vállalatai ugyancsak nagyot profitálhatnak a bizonytalan geopolitikai helyzetből, a tegnapi nap folyamán mégsem volt akkora tolongás a befektetők felől a szektor részvényeinél, mint például a hadipari részvényeknél. Adódik a kérdés: befektetőként ebben a szektorban van a legnagyobb lehetőség, ha tovább eszkalálódik a konfliktus?
Többek között az amerikai részvénypiaci befektetésekről is szó lesz a Portfolio Signature Online Klubján.
A nagy októberi részvénypiaci mozgások előtt nem egyszer előfordult olyan helyzet, hogy a megelőző hetekben vagy hónapokban a kötvénypiaci és részvénypiaci mozgások teljesen elváltak egymástól. Ám végül minden esetben bekövetkezett a szétválás utáni normalizálódás. A múltbeli analógiák alapján most egy további hozamemelkedés nagyon nem esne jól a részvénypiacnak.
Egyre jobb a hangulat a világ részvénypiacain a tegnapi bizonytalanságot követően, amit az izraeli-palesztin háború kirobbanása idézett elő. A magyar tőzsde is remekül teljesít, a Magyar Telekom és a Richter vezetésével több, mint egy százalékos pluszban van a BUX.
Jelenleg 150-200 ezer fő hazai munkaerő mozgósítható Magyarországon, azonban – egyrészről az EU más országaiban tapasztalható, kedvezőbb munkafeltételek, másrészt a demográfiai okok miatt – a többi igényt átmenetileg vendégmunkásokkal kell megoldani – mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Hadházy Tamás, a Pensum Group Nyrt. igazgatósági tagja. A vendégmunkások szabályozásáról szóló új törvény szerinte átgondoltabb, a magyar munkaerőpiac és társadalom sajátosságait jobban figyelembe véve fog megszületni. A szakember szerint be kell látni, hogy a magyar munkaerő-kínálat kimerülőben van, a külföldi munkavállalókat pedig nem azért foglalkoztatják a partnereik, mert olcsóbban dolgoznak, hanem egyszerűen azért, mert rendelkezésre állnak.
Több hír is érkezett a napokban a Delta Technologies Nyrt-vel kapcsolatban. 2 milliárdos tőkebevonást hajtottak végre intézményi befektető révén, majd pedig a 2022-23-as üzleti évet lezáró közgyűlési meghívóval egy 2028-ig szóló üzleti stratégia kivonatát is közreadták. A Portfolio Csontos Zoltánt, a Delta Technologies Nyrt. igazgatóságának elnökét kérdezte a friss bejelentések részleteiről.
Egyiptomi tisztviselők felmérik, hogy az izraeli Tamar gázmező termelésének leállása milyen következményekkel jár az Európába irányuló cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjának folytatására vonatkozó terveikre. A Leviatán mező leállítása még fájdalmas lehet Európában.
A jelenlegi makrogazdasági helyzetben a bankok kockázatvállalási hajlandósága a korábbiakhoz képest jóval alacsonyabb, ami bár megnehezíti a vállalkozások helyzetét, ideális lehetőséget jelent a tőkebevonásra. A PortfoLion szenior befektetési menedzsere, Mihály Zsolt egyelőre nem tartja valószínűnek, hogy nagy számban jelenjenek meg family office-ok vagy angyalbefektetők Magyarországon, de a kialakult helyzet érdekes hozadéka, hogy a tőkebefektetés vonzóbb finanszírozási alternatívává válik a cégek számára, a tőkebefektetők pedig a mostani környezetben is egyre nagyobb volumenű befektetéseket hajtanak végre itthon. Interjú.
Kiváló hangulatban indul a kereskedés a hazai piacokon az inflációs adat publikálását követően. A hazai blue chipek közül az OTP vezeti az emelkedést, de pluszban van a Richter is. Stagnál viszont a Mol, és mínuszban vannak a Magyar Telekom papírjai.
Egyre nagyobbra nőnek a kínai elektromosautó-gyártók, több vállalatra is már a "Tesla-gyilkos" nevet aggatják a merészebb megszólalók, már Európában és Észak-Amerikában is hódítanak ezek a cégek. Azonban nem minden arany ami fénylik, nem az összes kínai EV-csillag lesz sikeres, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a WM Motors esete.
Szombat hajnalban átfogó támadás érte Izraelt, az események hatására estek az európai tőzsdék, és Amerikában is bizonytalan hangulatban zajlik a kereskedés. Kilőtt viszont az arany és az olaj ára is, és minimálisan ugyan, de gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A befektetők elkezdtek fedezékbe vonulni, most is jól működnek a szokásos menekülőtermékek, erősödött az arany, a dollár és az amerikai állampapírok árfolyama.
Óriási a bizonytalanság, a tőkepiacokon nem egyszerű feladat beárazni a frissen kirobbant háborút, ez igaz az olaj piacára is. Bár Izrael nem jelentős szereplő a világ olajpiacán, az elmúlt napok eseményei azonban egyes elemzők szerint tovagyűrűzhetnek akár olyan irányba is, ami az egekbe röpítené az olaj árát.
Jelentős globális bizonytalanságot okozott a tőkepiacokon az izraeli háború, a negatív alaphangulatban azonban (elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően) jól állta a sarat a magyar tőzsde, végül 0,1 százalékos mínuszban zárt a BUX.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsorban az izraeli konfliktussal foglalkozunk, amellyel kapcsolatban több elemző már "szeptember 11-i" párhuzamokat von. Az első részben azt jártuk körbe, hogy vajon mennyire kell elhúzódó harcokra számítani úgy, hogy az izraeli hadsereg fejlettsége és a Hamász terrorszervezet fejlettsége között óriási különbség van. Emellett szó volt arról is, hogy miként vizsgázott a vaskupola nevű izraeli légvédelmi rendszer. Vendégünk volt Ács Bence, a Portfolio Globál rovatának elemzője. A második blokkban a tőzsdei és tőkepiaci reakciókat vettük górcső alá, mind az izraeli, mind a magyar, mind pedig a globális piacokon. Erről Nagy Viktort, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzőjét kérdezzük.
Hétvégén általában csak korlátozott számú eszközben zajlik a kereskedés, viszont a kriptopiactól várható lett volna, hogy érdemben reagáljon az izraeli eseményekre - ez nem történt meg. Ma azonban már határozott irány alakult ki, esik a kriptopiac, a bitcoin pedig fontos szintre került.
Az OPEC hétfőn megemelte a globális olajkeresletre vonatkozó közép- és hosszú távú előrejelzését. Az olajkartell szerint pedig a nyersolajszektornak még a megújuló energiaforrásokat hasznosító technológiák gyors terjedése ellenére is legalább 14 billió dollárnyi beruházásra lenne szüksége ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a kereslet növekedésével - írja a CNBC.
A feltörekvő piaci univerzumban izgalmas Dél-Afrika, ahol a külkereskedelmi mérleg nem volt olyan jó állapotban az elmúlt 10 évben, mint most, de Dél-Korea és Tajvan is érdekes, főleg a technológiai szektor magas súlya miatt, India pedig sikeres növekedési sztori, jó demográfiával és kiszámítható a politikával, az új sztárpiac azonban a közel-keleti régió, ahol stabil a gazdasági növekedés, és nagy IPO-boom van, hangzott el a Fidelity befektetői konferenciáján. Az eseményen Vanessa Chan és Catherine Yeung befektetési igazgatók beszéltek az ázsiai piacokról, Pálfi Zoltán portfóliókezelő a feltörekvő piaci befektetési lehetőségekről, Matt Jones pedig a Fidelity abszolút hozamú globális részvényalapjáról, a konferencia házigazdája Al-Hilal István, a Fidelity Közép- és Kelet-Európa értékesítési vezetője volt.