Nagyon sokféle példa és mód van arra, hogy technológia hogyan változtatja meg a munkavégzési szokásokat, miközben például a mesterséges intelligencia, vagy a robotikában bekövetkező fejlesztések miatt sokan azért aggódnak, hogy egyáltalán nem lesz szükség a munkájukra - írja a Statista.
Magas, 10 százalék feletti béremelkedésre számítanak a Portfolio HR Revolution 2019 című konferenciájának résztvevői a közönségszavazás szerint. A kormány 10 év alatt megduplázódó reálbéreket vizionál, a vállalatvezetők saját elképzeléseiket ismertették ezzel kapcsolatban. Látható volt, hogy a vállalatok egy része a termékek minőségének és árának emelésével ki tudja gazdálkodni a bérköltség-emelkedést, más vállalatoknál ez nem lehetséges. Esetükben kizárólag a digitalizáció és hatékonyság-növelés jelenthet megoldást.
Hétfőn sor került a ZalaZONE járműipari tesztpálya első ütemének avatására, az összességében 45 milliárd forintból megvalósuló beruházás több szempontból is egyedülálló lesz a világon. Ennek köszönhetően pedig érdemben hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország az autonóm járművek fejlesztésének egyik európai központjává váljon. Az esemény után Szalay Zsolttal, a ZalaZONE tesztpálya innovációs és kutatási vezetőjével többek között a beruházás szükségességéről, finanszírozásáról, megtérüléséről és a jövő technológiáiról is beszélgettünk.
Egy őslénykutató, aki a dinoszauruszok feltámasztásán dolgozik, egy imám, aki szerint a nők megváltoztatják az iszlám jövőjét, a szexualitás és a technológia jövőjének tabudöntögető kutatója, a nyugati világ egyik legprovokatívabb gondolkodója, és a Musk-testvérek édesanyaja is előadást tart a Corvinus Egyetemen május 30-31-én, Európa legnagyobb jövőfesztiválján.
Jelentős kérdéseket vet fel az EU új mobilitási csomagja, miután több olyan pontot is tartalmaz, amely jelentős versenyhátrányt jelent a magyar fuvarcégek számára. A Portfolio Smart Logistics fuvarozásról és szállítmányozásról szóló szekciójában az önvezető kamionok és telematikai rendszerek fejlődése mellett szó volt arról is, milyen csomagot dolgoztak ki a versenyképesség javítására a magyar fuvarcégek.
Európának kicsit oda kell lépnie a gázra, vagyis bőségesen akad tennivalója, ha versenyképes kíván maradni - fogalmazott Áldott Zoltán, a Mol-csoport és a Slovnaft felügyelőbizottságának elnöke, a Gyáriparosok Európai Kerekasztalának (ERT) egyetlen közép-európai tagja a Portfolio-nak. Az ERT ezért - soraiban a magyar olajtársasággal - közös javaslatot tett április végén annak érdekében, hogy Európa kezelni tudja a technológiai fejlődés okozta kihívásokat, ennek részeként pedig a Mol is vállalta egyebek mellett, hogy gyorsítja mesterséges intelligencia és digitalizációs stratégiája megvalósítását.
Aggódik Európáért Jack Ma, Az Alibaba társalapítója, mert szerinte nagyon rossz felé megy az EU abban, ahogy a nagy technológiai cégekkel bánik - írja a CNBC.
A paksi atomerőmű bővítése és üzemeltetése lehet a magyar-cseh gazdasági együttműködés újabb nagy lehetősége - mondta Süli János, a paksi beruházásért felelős tárca nélküli miniszter a Budapesten tartott magyar-cseh üzleti fórumon szerdán. Karel Havlicek cseh ipari és kereskedelmi miniszter sürgette a V4-államok közös fellépését az atomerőművek érdekében, és hozzátette, hogy várhatóan Lengyelország is egyre inkább a nukleáris energia felé fordul a szénerőművek helyett.
Az IT szakemberek nem csupán a legkeresettebb munkavállalók, de Magyarországon és az egész világon is jóval nyitottabbak az átlagnál arra, hogy munkahelyet váltsanak vagy külföldön dolgozzanak, derül ki a Boston Consulting Group (BCG), egy nemzetközi HR hálózat, a The Network, és a Profession.hu közös kutatásából.
2024-ban 638 milliárd dolláros bevételre tehetnek szerint a világ fintech platformjai, miközben ez az érték idén várhatóan alig 263 milliárd dollár lesz - derül ki a Juniper Research legfrissebb adataiból.
A magyar fuvarlogisztikai cégeknek számos hazai és EU-s szabálynak kell megfelelniük, miközben lépést kell tartaniuk a változó fogyasztói és megrendelői igényekkel. Vajon a hálózatba kapcsolt, autonóm járműveké a jövő? Hogyan tudja egyszerűbbé tenni a mesterséges intelligencia és a felhőalapú szolgáltatás a fuvarszervezést, és hogyan birkóznak meg a fuvarcégek az egyre feszítettebb munkaerőpiaci környezettel? Május 21-én, a Portfolio Smart Logistics konferenciáján kiderül.
Nem feltétlenül segítik a gazdaságot a jelenlegi globális trendek, viszont van, amiből profitálhatnak a befektetők - véli a Credit Suisse. A bank stratégái a szupertrendekkel foglalkozó konferencián néhány szektort kiemeltek, ami felpöröghet a globális folyamatok fényében, köztük van például a védelem, a tiszta energia és az 5G.
Pár éve jelent meg a hazai toborzópiacon a Talentuno, ma pedig már a 4 millió eurós tőkeinjekcióval az európai piacot is letarolná a magyar startup. A munkaerő-toborzó cég jelentős újítása abban rejlik, hogy közös, elektronikus platformra tereli a - jellemzően nem profi - toborzókat, akik magas jutalék ellenében helyettesíthetik a profi fejvadászokat. A cég a buktatókat is pont ebben látja: kérdés szerintük, hogy mennyi aktív fejvadászt találnak majd, akik hosszú távon is aktívan toboroznak majd. A tervek ugyanakkor ambiciózusak, a Hiventures és a Bonitás alapkezelő tőkebefektetése után pedig már a nemzetközi munkaerőpiac az elsődleges cél. Kelliár Zsolttal, a Talentuno egyik alapítójával beszélgettünk.
Nem válna a brit pénzügyi szektor javára, ha a Brexit után az ország enyhítené a pénzintézetekre vonatkozó szabályozási terheket - nyilatkozta a Bank of England alelnöke.
Zuhant az Google anyavállalata, az Alphabet árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette első negyedéves eredményeit. A bevétel elmaradt az elemzői várakozásoktól és a növekedési ütem lassult, a profit pedig esett a negyedévben az Európai Bizottság 1,7 milliárd dolláros bírsága után. Az egyszeri tételektől tisztított profit felülmúlta az elemzői várakozásokat, ez mégsem volt elég ahhoz, hogy megnyugtassa a befektetőket.
Az INPUT program szakmai támogatásával mutatkozhat be két magyar startup az eMerge Americas innovációs eseményen. A rendezvény szervezői több száz csapat közül választották a legjobbak közé a kereskedelmi drónokra optimalizált szoftvert fejlesztő Aeriut és az Omnicoach mesterséges intelligencián alapuló, e-sport játékosok fejlesztésével foglalkozó rendszerét. A magyar startupok így Amerika legismertebb angyal- és kockázati tőkebefektetői előtt ismertethetik megoldásaikat.
4 milliárd 194 millió 319 ezer 530 forint!!! Ennyi pénzt nyert az utolsó mázlista szerencsejátékos az ötöslottó sorsoláson. Magyarországon a matematikai megtérülést figyelmen kívül hagyva nagyon sokan rendszeresen lottóznak vagy költenek egyéb szerencsejátékra, időről időre pedig nyernek Fortunával. Mások pusztán hatalmas vagyont örökölnek vagy tehetségük szinte egyik napról a másikra válik sokmilliós üzleti értékké. A mesebeli jövő ígérete azonban sajnos nem mindig társul jó pénzügyi döntésekkel. Mire érdemes megtakarítási szempontból figyelnie annak, aki rövid idő alatt hatalmas vagyonhoz jut? - erről kérdeztük villáminterjúnkban a Generali Alapkezelő vezérigazgatóját, Konkoly Miklóst.
Hat pontban rögzített vállalásban állapodott meg a legnagyobb európai vállalatokat összefogó Gyáriparosok Európai Kerekasztala (ERT). A szervezet szerint Európának sürgős lépéseket kell tennie azért, hogy kezelni tudja a technológiai fejlődés okozta kihívásokat.