A Budapesti Értéktőzsde oldalán tudatta a társaság a befektetőkkel, hogy Kovács Antal és Vörös József, az OTP bank igazgatóságának tagjai OTP-részvényeket értékesítettek, összesen közel 165,9 millió forintért.
A Waberer’s bejelentette, hogy a Concorde után most az Equilor is elkezdte a cég követését, és rögtön egy friss elemzéssel jelentkezett. Az elemzőház ajánlása vétel, a célára pedig 3 817 forint, ami a szerdai záróárhoz képest 53,9 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
Múlt pénteken tette közzé gyorsjelentését a BIF, amely csökkenő bevételről és profitról számolt be. Az MKB friss elemzésében értékelte a társaság részvényeit.
Még csak két napja kezdődött el a társadalmi egyeztetése a 3-11,5 millió forint közötti támogatást kínáló lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési EU-pályázatnak, de már 45 érdekes és fontos hozzászólás, szakmai felvetés érkezett rá. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy ömlenek a javaslatok és valódi társadalmi egyeztetés kezdett kibontakozni a több tíz ezer családot érintő ügyben. Éppen ezért van rá esély, hogy a pályázat végső szabályrendszere akár jócskán eltér majd a társadalmi egyeztetésre kitett változattól, amely egyébként tegnap csendben máris változott.
Friss elemzést adott ki az MKB az Alteo második negyedéves gyorsjelentését követően. Az elemzőház tartásra ajánlja a részvényeket változatlan célár mellett.
A Concorde rövid helyzetértékelést adott ki a Waberer’s élén történő friss változásokkal kapcsolatban. A társaság élére új vezérigazgató került, Barna Zsolt, aki korábban a cégcsoport Regionális Kontrakt Logisztikai (RCL) szegmens vezetője volt.
Az MNB kiterjeszti a hitelintézetek számára zöld vállalati és önkormányzati tőkekövetelmény-kedvezmény programját. A bankok így a program keretei közt adhatnak zöld hiteleket egyebek közt az elektromobilitás, fenntartható agrárium fejlesztésére, sőt iparági megkötés nélkül egyéb, a környezeti fenntarthatóságot szolgáló finanszírozási célokra is.
Vitte az elmúlt napok akvizíciós híreinek lendülete még ma is a magyar tőzsdén a 4iG árfolyamát és már a féléves jelentést is várhatták a befektetők, amit ma, piaczárás utánra időzített a vállalat. A gyorsjelentésből kiderül, hogy masszív bevételnövekedést ért el a 4iG, viszont az eredményesség romlott, részben az előkészítés alatt álló akvizíciók ráfordításai miatt. De a menedzsment bizakodó, a második féléves kilátások kedvezőek a cég közleménye szerint.
Remek negyedévet zárt a Duna House, amely jelentősen magasabb EBITDA-t és profitot ért el a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ez elsősorban az erős lengyelországi tevékenységnek volt köszönhető, így a menedzsment megemelte az idei profitvárakozásokat is. Emellett pedig magasabb lehet a jövő évi osztalék mértéke is.
Az amerikai cégek többségénél már szinte nyoma sincs a koronavírus-válságnak ha a bevételeket nézzük, az S&P 500 index cégeinek nagy részénél a legutóbbi negyedév bevétele már felülmúlta a 2019-es szintet. Persze nem mindegyik amerikai nagyvállalat volt teljes mértékben válságálló. Stabil növekedést mutattak a járvány alatt is a félvezetőgyártók, a kiskereskedelmi cégek és a gyógyszercégek, míg a tavalyi átmeneti visszaesés után felpattanás látszott idén néhány technológiai vállalatnál. Az utazási szektorban viszont lassú a fellendülés, továbbra is mélyen a járvány előtti szint alatt jár a vállalatok bevétele.
Tegnap az egyik legjelentősebb hazai vállalati sztorit a 4iG kapcsán láthattuk, 100 százalékig növelte ugyanis részesedését a DOTO Systems Zrt-ben a cég, miután múlt pénteken megszerezték a DOTO valamennyi kibocsátott részvényét. Többek között a hír hatására remekül teljesített tegnap a részvény, ám a befektetők vélhetően a ma érkező második negyedéves gyorsjelentést várhatják feszült figyelemmel - kifejezetten magas forgalom mellett emelkedik jelenleg a 4iG árfolyama.
Közzétették a lakosságnak szóló hatalmas uniós napelemes pályázat tervezetét, amelyet két hétig bárki véleményezhet, ősztől pedig meg is nyílik. A tervezetből kiderül, hogy háromféle konkrét beruházási célra összesen 3-11,5 millió forint közötti, 100%-ban vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el az országos átlagjövedelemnél kevesebbet kereső háztartások és önerő nem szükséges a pályázat megvalósításához. Megyénként lehet majd pályázni 4 szakaszban, leghamarabb várhatóan november 15-től. Mindezt a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében tervezi megvalósítani a kormány, hogy akár 35 ezer háztartás energiahatékony ingatlanban tudjon élni és így növekedjen az ő körükben az ellenálló képesség a jövedelmi, energiaárakbeli és éghajlati változásokkal szemben. Frissítés! A társadalmi egyeztetésre kitett pályázati verzióhoz két nap alatt rengeteg érdekes, hasznos, megfontolt javaslat érkezett, így van esélye, hogy a végső szabályrendszer majd ezek tükrében módosulni fog. További részletek ebben a frisebb cikkünkben érhetők el.
Január óta most augusztusban csökkent először az euróövezeti gazdasági hangulatindex, ráadásul az előzetesen közöltnél nagyobb mértékben, miközben a magyar index emelkedett az év nyolcadik hónapjában.
Az Alteo szabályozási központ üzletágának megugró bevételei, a pandémia miatt tavaly megtorpant kiskereskedelmi üzletág visszapattanása, valamint a 2020-ban befejeződött beruházások és felvásárlások hatása járult hozzá a leginkább ahhoz, hogy az év első felében gyakorlatilag megduplázta a konszolidált EBITDA-t az Alteo. Ez ugyanúgy rekordnak számít a cégcsoport történetében, mint a 2,8 milliárd forintot meghaladó konszolidált nettó eredmény, amely a tavalyi év azonos időszakához képest 165 százalékos növekedést mutat.
Győr-Moson-Sopron megye egyik legnépszerűbb tájegysége a Szigetköz, melynek népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint hogy 2011 és 2019 között több mint 15 000 fővel nőtt a lakónépessége, ami a jövőben továbbra is csak növekedni fog. Ebből adódóan a Szigetköz közlekedése is jelentős mértékben megnövekedett az elmúlt években. Az 1401-es számú összekötő út forgalma (mely a térség egyik meghatározó útvonala) 2011 és 2018 között 29%-al nőtt, ami az jelenti hogy 2018-ban több mint 1300 járművel több közlekedett naponta ezen az úton, mint 2011-ben. Így a jövőben ha nem történik jelentős közlekedés fejlesztés a térségben, a Szigetközben élők komoly közlekedési problémákkal fognak szembesülni.
A Rába ezen a héten tette közzé negyedéves számait, amelyeket az OTP most friss elemzésében értékelt. A bank elemzője megemelte a célárát a részvényre, az ajánlását pedig tartáson hagyta.