Keresett kifejezés: 2025大一轮步步高精准复习物理答案 | Találatok száma: 7320 Új keresés

Vakcinák: százmilliós gyerekoltási kampányt akar a WHO a halálos betegség ellen

Vakcinák: százmilliós gyerekoltási kampányt akar a WHO a halálos betegség ellen

Évente legalább 100 millió adag oltást adna be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főként kisgyerekeknek, hogy megállítsa a világ egyik leggyakoribb betegségének, a maláriának terjedését. Az új vakcinációs kampány már el is indult Afrikában, miután két gyógyszergyártó is új készítményeket fejlesztett ki.

Ötven új busz érkezik Budapestre

Ötven új busz érkezik Budapestre

Újabb 50 új csuklós autóbuszból álló flotta érkezik a fővárosba 2025-től - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden.

Átlépték a 1,5 milliós négyzetméterárat az új lakások Budapesten, megduplázódott a forgalom

Átlépték a 1,5 milliós négyzetméterárat az új lakások Budapesten, megduplázódott a forgalom

A tavalyi mélypont után az idei első fél évben látványos növekedést produkált a budapesti újlakáspiac. Éves alapon az új kínálat 90%-kal, a forgalom pedig bő kétszeresére bővült – derült ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.  Minden kerületben várható társasház-átadás, de továbbra is a XIII. kerület a legélénkebb, a projektek darabszáma alapján pedig a XI. kerület áll az élen. Idén a jelenlegi adatok szerint a tavalyinál 13%-kal több, mintegy 6450 új társasházi lakás átadására számíthatunk Budapesten, az 5%-os lakásáfa tavasszal bejelentett meghosszabbítása a kínálati és a keresleti oldalnak is segít.

Macron betáraz a politikai orosz rulett újabb fordulójára

Macron betáraz a politikai orosz rulett újabb fordulójára

Emmanuel Macron francia elnök egy ügyvivő kormány kinevezését fogja javasolni, miután a parlamenti pártok koalíciós tárgyalásai egyelőre nem vezettek eredményre, és az államfő megelőzné a káoszt. A keddi kabinetülést követően Macron várhatóan hivatalosan is elfogadja Gabriel Attal miniszterelnök lemondását, aki ezután egy ügyvivő kormányt vezethet az új miniszterelnök kinevezéséig.

Rendkívüli döntés: kilőnek több száz medvét

Rendkívüli döntés: kilőnek több száz medvét

A Romániában túlszaporodott medveállomány ritkítását célzó vadászati kvótákról fogadott el törvénymódosítást hétfőn a bukaresti képviselőház, amelynek rendkívüli ülésszakát azt követően hívták össze, hogy múlt héten egy 19 éves lányt ölt meg egy turistaösvényen egy medve.

Rekord mértékben költene beruházásokra a német kormány

A német kabinet szerdán tervezi elfogadni a 2025-ös költségvetés tervezetét, amely rekordszintű, 78 milliárd eurós beruházásokat tartalmaz - közölték pénzügyminisztériumi források hétfőn a Reuters hírügynökséggel. 

Európa gazdasága szenved, de az egyik nagy ország valósággal hasít

Európa gazdasága szenved, de az egyik nagy ország valósággal hasít

Spanyolország gazdasága az idei év első felében kimagasló teljesítményt nyújtott, ami alapján a 2024-es növekedési előrejelzést 2,4%-ra, míg a 2025-ös előrejelzést 2,2%-ra módosították. Ez jelentősen meghaladja az eredetileg tervezett számokat - közölte Carlos Cuerpo gazdasági miniszter vasárnap.

Elképesztő technológiákkal erednek az idegen civilizációk nyomába

Elképesztő technológiákkal erednek az idegen civilizációk nyomába

Az űrkutatás egyik, ha nem a legnagyobb kérdése, hogy vajon léteznek-e civilizációk rajtunk kívül a világűrben. A kutatók már több mint 60 éve próbálnak bizonyítékot találni arra, hogy valahol távol léteznek az embereken kívül intelligens lények, az erőfeszítések ellenére azonban eddig nem sikerült meggyőző nyomra bukkanniuk. A témában létrejövő legnagyobb kutatási projekt, a Breakthrough Listen teljesen új technológiával próbálna meg magyarázatot adni a nagy kérdésre - írja a The Guardian.

Egyoldalú gazdaságszerkezet ránthatja el Magyarországot és a régiós országokat

Egyoldalú gazdaságszerkezet ránthatja el Magyarországot és a régiós országokat

A legtöbb közép-, kelet- és délkelet-európai régiós (CESEE) országban a gazdasági fellendülés 2024 első negyedévében lendületet vett, az éves növekedés a törökországi 5,7%-os bővüléstől az észtországi 2,4 százalékos visszaesésig terjed. Magyarország az abszolút középmezőnyben van a 2 százalékosra várt GDP-növekedésével. A régióban a gazdasági fellendülés azonban továbbra is egy oldalról fűtött: a lakossági fogyasztás és a szolgáltatások élénkülnek, de az ipar és az export továbbra is küszködik. Ennek oka a legtöbb vizsgált ország fő kereskedelmi partnerének, Németországnak a gyengélkedése – derül ki a Bécsi Nemzetközi Gazdasági Kutatóintézet (WiiW) közép-, kelet- és délkelet-európai régióra (CESEE) vonatkozó nyári előrejelzéséből.

Figyelmeztet a szakértő: súlyos veszélyben van Franciaország

Figyelmeztet a szakértő: súlyos veszélyben van Franciaország

Franciaország államháztartása és növekvő hiánya egyre nagyobb aggodalomra ad okot, ami "veszélyesen kiszolgáltatottá" teszi az országot egy újabb makrogazdasági sokk esetén - figyelmeztetett hétfőn a nemzeti számvevőszék, a Cour des Comptes.

Elszabadult a pokol a banki csalásoknál, törvénymódosítás jön ellenük augusztus 1-jével

Elszabadult a pokol a banki csalásoknál, törvénymódosítás jön ellenük augusztus 1-jével

Augusztus 1-jével hatályba lép az online csalások elleni fellépés érdekében szükséges törvények és egyéb büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi XVIII. törvény. Az új jogszabállyal a kormány határozottan fel kíván lépni az elektronikus pénzforgalom területén bekövetkező csalásokkal szemben – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Ez aztán a meglepetés! Erre még a kormány sem számított

Ez aztán a meglepetés! Erre még a kormány sem számított

Kellemes meglepetést okozott a héten megjelent magyar inflációs adat. A friss számok megjelenése után több elemző is kiigazította az idei pénzromlási ütemre vonatkozó várakozását, és a kormány eredeti 6%-os éves inflációs prognózisától már nagyon messze kerültünk.

Kiderült: valójában még nagyobb az adóemelés, mint eddig hittük

Kiderült: valójában még nagyobb az adóemelés, mint eddig hittük

Fontos, de cserébe nem éppen népszerű döntéseket hozott meg a kormány a héten. A különadóemelések hatásai előbb-utóbb be fognak épülni az árakba, vagyis végső soron a költségvetési nadrágszíjhúzás hatása a lakosságon is le fog csapódni. Az államkassza szempontjából további jó hír (cserébe a háztartásoknak és cégeknek kevésbé), hogy a kormány az új intézkedéseivel a 2025-ös büdzsé sebeit is foltozza.

Komoly kritikát kapott a kormány nagy stratégiája

Komoly kritikát kapott a kormány nagy stratégiája

A Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke szerint a kormány csak papíron teljesítette a fenntarthatósági stratégia elkészítését, de lényeges részek maradtak ki, és a megvalósítás is erősen kétséges. Meleg Sándor kritikájában rámutatott, hogy a dokumentum a beruházásokat helyezi előtérbe az emberek helyett.

A következő napokban eldőlhet Joe Biden sorsa – Ők mozgathatják a háttérben a szálakat

A következő napokban eldőlhet Joe Biden sorsa – Ők mozgathatják a háttérben a szálakat

Minden igyekezete ellenére sem lélegezhet fel Joe Biden amerikai elnök: a Demokrata Párt továbbra is erősen megosztott abban a kérdésben, hogy a 81 éves elnök folytassa-e az újraválasztási kampányát. Jól példázza ezt, hogy eddig húsz párttársa szólalt fel a hivatalban lévő zászlóvivő lecserélése mellett. Biden helyzete és esélye a maradásra a héten gyakorlatilag napról napra ingadozott, attól függően, hogy a médiában milyen riportok jelentek meg. A szivárogtatások szerint két veterán politikus kulcsfontosságú szerepet játszhat az elnök jövőjét illetően, miközben a párt egyik legfontosabb bázisának számító hollywoodi elit is elkezdett kihátrálni Biden mögül. Az előttünk lévő napok még az eddigieknél is kritikusabbak lehetnek a demokraták várható jelöltje szempontjából.

Klímavédelmi kereszteshadjáratba kezd az EU

Klímavédelmi kereszteshadjáratba kezd az EU

Az Európai Unió az idei COP29 klímacsúcson erős nyomást fog gyakorolni a világ országaira, hogy tartsák be a fosszilis tüzelőanyagokról való átállásra tett ígéreteiket – derült ki a Reuters által ismertetett tárgyalási álláspont tervezetéből.

Brutális leépítésbe kezd az európai óriáscég

Brutális leépítésbe kezd az európai óriáscég

Az Unilever, az egyik legnagyobb globális fogyasztási cikkeket gyártó vállalat bejelentette, hogy 2025 végéig az európai irodai dolgozók mintegy harmadát leépíti. Az FTSE 100-as tőzsdén jegyzett cég, egy egész vállalatra kiterjedő tájékoztatásban nyilvánosságra hozta, hogy Európában akár 3200 álláshelyet is megszüntethetnek. Ez a lépés része az Unilever márciusban bejelentett "termelékenységi programjának", amelynek célja, hogy világszerte akár 7500 álláshelyet is leépítsen – írja a Financial Times.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.