Az amerikai olajtermelés várhatóan minden eddiginél magasabb szintet ér el az idei évben, felülmúlva a korábbi előrejelzéseket. Az Energiainformációs Hivatal (EIA) legfrissebb jelentése szerint az Egyesült Államok kőolaj-kitermelése új csúcsot dönthet, ami jelentős hatással lehet a globális energiapiacokra.
Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök arra szólította fel a szerbiai ellenzéket, hogy kezdeményezzen ellene nem kötelező erejű bizalmi népszavazást. Bejelentette, hogy ha azon elbukik, akkor lemond tisztségéről.
Franciaország új miniszterelnöke, François Bayrou a Nemzetgyűlésben kedden elmondott programbeszédében jelezte, hogy nyitott a 2023-ban elfogadott és azóta is vitatott nyugdíjreform újratárgyalására.
A gazdasági szakértők továbbra is magas globális inflációra számítanak az ifo német gazdaságkutató intézet (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München) és az Institut für Schweizer Wirtschaftspolitik svájci gazdaságpolitikai intézet kedden publikált negyedéves kutatási eredményei szerint.
Frank-Walter Steinmeier német államfő kedden Németország külpolitikájának folytonosságát ígérte a nemzetközi közösségnek, függetlenül a február 23-i előrehozott parlamenti választás eredményétől.
A brit pénzügyi szolgáltatásokért és korrupcióellenes ügyekért felelős miniszter, Tulip Siddiq kedden benyújtotta lemondását. A döntés hátterében a politikus nagynénjével, Sheikh Hasinával, Banglades tavaly megbuktatott miniszterelnökével fennálló pénzügyi kapcsolatai körüli, hetek óta tartó kérdések állnak.
A múlt hét folyamán sokkolta a világot a hír, miszerint Los Angeles sűrűn lakott területein kiterjedt tűzvész pusztít, és a hurrikán erejű széllökések miatt kifejezetten gyorsan terjedő tüzeket még mindig nem sikerült teljesen megfékezniük a helyi tűzoltóknak. Már legalább 24-en vesztették életüket a katasztrófában, több tucat embert eltűntként keresnek, továbbá több ezer lakóház is odaveszett. De vajon az internetezőket mennyire mozgatta meg a történelmi mértékű tűzvész? Cikkünkben a Google Trends adataira támaszkodva vizsgáljuk meg, hogy mit mutatnak az internetes keresések.
A Taxisok Érdekvédelmi Szervezete január 15-én tüntetést szervez Budapesten. Bár a pontos helyszínt még nem közölték hivatalosan, a Világgazdaság információi szerint a demonstráció a Hősök terén lesz. A tiltakozás célja az élhetőbb adózás, a zöldebb és biztonságosabb fővárosi közlekedés, valamint a tisztességes megélhetés biztosítása - számolt be a 24.hu.
A harmadik éve tartó emelkedő ütemnek megfelelően 2024-ben újabb rekordévet zártak a magyar turisták Horvátországban, létszámuk és a vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal növekedett - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete kedden az MTI-t.
Már hallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében a decemberi adattal kiegészült tavalyi inflációs adatról lesz szó. A szakértői becsléseket meghaladó 4,4 százalékos értékről Madár Istvánt, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében arról volt szó, hogy a bő egy év alatt bekövetkezett 49%-os árfolyamemelkedés után növekedhet-e tovább az OTP árfolyama a következő időszakban. A témában Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvényelemzője volt a vendégünk.
A tajvani és az amerikai kormány jelentős fegyverüzletet kötött, amelynek keretében Tajvan modern légvédelmi rendszereket vásárolt az Egyesült Államoktól. A megállapodás része egy átfogó védelmi együttműködésnek a két ország között, és fontos lépés Tajvan védelmi képességeinek fejlesztésében - írta a Taiwan News.
Nem sikerült a 2025-ös repülőrajt az amerikai tőzsdéken, a tavaly december eleji történelmi csúcsok óta mindhárom vezető részvényindex lejjebb került. Az év elején érkezett gazdasági adatok máris átformálták a kamatcsökkentési kilátásokat, és még Donald Trumpot be sem iktatták hivatalába – márpedig a republikánus elnök ígéretei akár komoly inflációs sokkot is okozhatnak, ha Trump valóban betartja őket. A piacokon nagy most a bizonytalanság, ráadásul az egyre mélyebb korrekciókat figyelve felmerülhet a kérdés, hogy ez már a trendforduló a tőzsdéken? Elérkezett a medvepiac ideje? Van egy elméleti keretrendszer, ami segíthet eligazodni ebben a bizonytalan környezetben, elemzésünkben ezzel foglalkozunk.
Egy friss kutatás szerint a globális felmelegedés miatt gyors tempóban olvadó Antarktisz jégtakarója alatt vulkánok törhetnek ki. A nyomásváltozások miatti kitörések messzemenő problémákat okozhatnak és tovább gyorsíthatják az így is nagy tempóban zajló jégolvadást - írta meg az IFLScience.
Csehország 2025 júliusától teljesen leállítja az orosz kőolaj importját, miután befejeződtek a Transalpine (TAL) kőolajvezeték kapacitásnövelő fejlesztései. A cseh Unipetrol olajvállalat, amely a lengyel Orlen tulajdonában van, ekkortól nem vásárol több orosz kőolajat. A döntést Petr Fiala miniszterelnök jelentette be, hangsúlyozva, hogy ezáltal Oroszország többé nem zsarolhatja Csehországot az energiaellátással - írta meg a Reuters.
A szlovák-ukrán heves szópárbaj mellett fontos hír érkezett kedden délután a magyar földgázhálózat rendszerüzemeltetőjétől, az FGSZ-től, amely arra utal, hogy Magyarországon jöhet át annak az orosz gáznak egy része, amely kiesett a szlovák gázimportból amiatt, hogy újév elején leállt az ukrán gáztranzit. Ez afelé mutat, hogy az ukrajnai tranzit kiesésén plusz pénzt (tranzitdíjat) kereshet Magyarország, hogy kisegítse északi szomszédját.
Az USA Idaho államában egy Dearyben élő család különleges vállalkozásba kezdett: egy több mint százéves vasúti kocsit alakítottak át luxus szálláshellyé. A projekt nemcsak anyagilag bizonyult sikeresnek, de a család számára érzelmi szempontból is kifizetődő volt, hiszen egy darab történelmet mentettek meg az enyészettől - írja a CNBC.
Hadihajók, repülőgépek és drónok bevetésével, Balti Őrszem néven új missziót indít a NATO azzal a céllal, hogy erősítsék a Balti-tenger alatti infrastruktúra - kulcsfontosságú energiavezetékek és kommunikációs kábelek - védelmét - jelentette be kedden Helsinkiben Mark Rutte NATO-főtitkár a szövetség térségbeli tagállamainak tanácskozása utáni sajtótájékoztatón.