Keresett kifejezés: hirek | Találatok száma: 30451 Új keresés

Fel is út, le is út (InFinAd)

Meglehetősen stabil a dollár a kamatdöntést megelőzően, és ha a retorikában sem hallunk semmilyen dollárnegatív utalást, a zöldhasú folytathatja erősödését széles körben. Az angol font gyengült tegnap a legtöbbet, miután ismét gyenge kiskereskedelmi adatok láttak napvilágot, melyek egyre inkább körvonalazzák a gazdaság lassulását, illetve egy kamatvágás esélyeit is növelik. Csupán technikailag kezd kritikussá válni a dollár helyzete, a dollárindex sokadik próbálkozásra sem tudta a 2001 júliusa óta tartó gyengülő trend végső ellenállását átvinni. Az előttünk álló két nap, illetve a jövő hét komoly fordulatokat hordozhat magában a dollár számára, egyelőre mindkét irányba.

Kis orosz olajipari pankráció

Jelentősebb harc bontakozik ki a litván Mazeiku Nafta olajfinomítóért Oroszországban: a társaság jelenleg Jukosz tulajdonban lévő 54%-os pakettje iránt a Gazprom és a Lukoil is érdeklődik. A finomítót korábban a Jukosz igen "érdekes" érdekérvényesítéssel vásárolta meg, most azonban az orosz kormány "nyomására" kénytelen attól megválni.

Padlóra került a Rába-Motor Gyártó Kft.

Minden bizonnyal a már folyamatban lévő végelszámolás felszámolási eljárásba fordul a Rába-Motor Kft.-nél, mivel a társaság az elmúlt hónapokban nem tudta kifizetni a dolgozók felé fennálló kötelezettségeit és az ehhez kapcsolódó közterheket. A győri társaság nem a tőzsdén jegyzett Rába leánycége, így a hír feltehetően nem befolyásolja (illetve limitált mértékben) a részvények árfolyamát.

OTP Bank Gyurcsány adócsomagjáról - itt van a választási költségvetés?

A kormányfő tegnap jelentős rövid- és hosszú távú hatásokkal bíró, számos adó és járulék módosítását célzó tervet jelentett be. A 13 pontból álló adócsomag egyes elemei a következő 5 évben valósulnának meg, és a hivatalos számítások szerint a teljes időhorizonton összességében több mint 1000 milliárd forinttal csökkentenék az adó- és járulékterheket. Az alábbiakban teljes terjedelmében közüljük az OTP Bank Elemzési Központjának a témában íródott anyagát.

Kisbefektetők vették a piacot

A nagy intézményi befektetők a hírek szerint távolmaradtak a piactól Japánban, ám a kisbefektetők láttak fantáziát néhány papírban az elmúlt napok esése után. Elsődlegesen a magas osztalékhozammal rendelkező részvényeket vették, de pluszban zárt néhány Internetes cég is, melyek az elmúlt napok hanyatlása után már olcsónak tűntek.

Újra emel a BKV

A januári 10%-os viteldíjemelés után július 1-től újra 5%-kal emelkednek a BKV tarifái. A vonaljegy ezután 160 forint helyett 170 forint, a havi bérlet 5950 forint helyett 6250 forint, a tanuló és nyugdíjasbérlet pedig 2250-ről 2360 forintra drágul.

Kamatdöntés előtt korrigálhat az euró (InFinAd)

Kulcsfontosságú esemény a csütörtöki amerikai kamatdöntés, ami várhatóan egy 3,25%-os kamatszintet fog eredményezni. Nem is annyira maga a döntés, hanem a bejelentést követő beszámoló lesz az, ami irányadó lehet a dollár számára. Hiszen a piac tudja, hogy a kamatok emelkednek, a fő kérdés azonban az, hogy meddig tartanak az emelések.
A héten nyilvánosságra kerülő brit és európai bizalmi adatok pedig azért lesznek érdekesek, mert alátámaszthatják (kedvezőtlen mutatók esetén) a terjedő kamatcsökkentési nézeteket.

A japán jenre pedig ismét a kínai valutareform körüli hírek fognak hatni, azonban tényleges reformokról még korai beszélni. Az egyre magasabbra emelkedő olajárak nem nagyon engedik erősödni a jent. Pénteken a tankan felmérés lesz a felkelő nap országa számára a legfontosabb gazdasági mutató.

Megvette a BMW a Saubert

A legfrissebb hírek szerint a BMW 2006-tól saját érdekeltségébe tartozó csapattal képviselteti magát a Forma1-ben, tegnap ugyanis a müncheni autógyártó megállapodásra jutott a svájci Sauber istállóval.

Kínai fricska az amerikaiaknak - Dollármilliárdokkal játszanak

Az első hírek, melyek szerint a CNOOC (China National Offshore Oil Corporation) érdeklődik az amerikai Unocal-ért januárban érkeztek, azóta az Unocal papírok árfolyama 50%-ot emelkedett. Az ajánlat részletei most bontakoznak ki: a CNOOC 20 milliárd dollár készpénzt kínál az Unocal-ért. Amennyiben az üzlet megvalósul, az minden idők legnagyobb kínai vállalatfelvásárlása lesz, az ügy azonban nemcsak a kínai cégek nemzetközi versenyképességét, de az amerikai hatóságok tűrőképességét is próbára teszi.

Újabb amerikai nyomás Kínára?! (InFinAd)

A tegnapi nap után a délelőtti szekció várhatóan nem hoz komolyabb változásokat a különböző devizapárok jegyzésében, hisz nem várunk a mai napra fontosabb európai makro adatot, a délelőtt 9.30-kor megjelent júniusi olasz fogyasztói bizalmi indexen kívül. Délután felpezsdülhet a kereskedés, mivel amerikai adatok kerülnek napvilágra, mint például a meglévő lakáseladások (existing home sales), illetve a heti munkanélküliségi adatok.

Lengyelországban terjeszkedik a Nordea

Észak Európa és a Baltikum pénzügyi óriása, a Nordea egy frissen aláírt megállapodásban felvásárolja a Sampo PTE-t, Lengyelország ötödik legnagyobb nyugdíjalapját, illetve a közismert lengyel életbiztosítót, Sampo Life S.A.-t.

Új vezetők-új stratégia: elfogadta Stringer-t a Sony közgyűlése

A Sony részvényesei megszavazták több mint 6,000 fős mai közgyűlésükön az új vezérigazgatót, a wales-i származású Howard Stringert. A lépéssel folytatódhat a Japánban néhány éve kezdődött társadalmi átalakulás, melyben az élethosszig tartó foglalkoztatás eszméje egyre inkább halványul, a külföldi menedzserek és tulajdonosok megjelenésével ugyanis egyre gyakoribbak a hatékonyságnövelő leépítések.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Németország megdöntötte a húszéves tabut, egész Európa megérezheti a hatását
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek...